A nagymamám halála után egyetlen dolgot hagyott rám a végrendeletében: egy régi, kopott kanapét. Apám dühöngött, nem tudta elfogadni ezt az örökséget. „Minden vagyonát a sírba vitte! És te vagy az egyetlen unokája!” – kiáltotta felháborodva. Én azonban másként éreztem. Számomra ez a kanapé többet jelentett holmi bútordarabnál. Ezen üldögélve hallgattam a nagymama meséit, miközben egy csésze forró teát szorongattam a kezemben. Ő megértett engem úgy, ahogy senki más.
Amikor leültem a kanapéra, egy furcsa nyomást éreztem a hátamnál. Valami kemény, szokatlan dolog volt benne. Először haboztam, de végül óvatosan felvágtam a kárpitot. A szívem hevesebben kezdett verni, amikor egy zöld színű fémdobozt találtam elrejtve benne.
Kinyitottam, és a kezem remegett. A doboz tele volt dokumentumokkal, és egy levéllel, amelyen az én nevem állt. Ahogy szétnyitottam a papírt, a nagymama kézírása fogadott, és éreztem, hogy a torkom összeszorul.
A levélben egy titok lappangott, amelyet soha nem mondott el nekem. Miután édesanyám meghalt, a nagymama és apám között egyre mélyebb szakadék keletkezett. Apám azzal vádolta őt, hogy beleavatkozik az életünkbe, sőt, még a hatóságokhoz is feljelentette. De én másképp emlékeztem a nagymamára: mindig mellettem állt, mindig szeretetteljesen vigyázott rám.
Az évek alatt a családi kapcsolatok egyre feszültebbé váltak, de én mindig reméltem, hogy egyszer minden helyrehozható. Aztán jött ez a levél, és mindent megváltoztatott.
Nagymama elárulta benne, hogy apám soha nem azért tért vissza az életembe, mert törődött velem. Nem a szeretet vezérelte, hanem az örökség reménye.
A levélből kiderült az is, hogy nagymama évekkel ezelőtt felfedezte, milyen körülmények között éltem apám mellett. A lakása elhanyagolt volt, tele üres üvegekkel, piszkos ruhákkal. Nem törődött velem, én pedig feldolgozott ételeken éltem, annak ellenére, hogy nagymama rendszeresen küldött pénzt, hogy biztosítsa számomra a megfelelő ellátást.
Amikor rádöbbent a helyzet súlyosságára, megpróbálta felnyitni apám szemét, de ő mindent elbagatellizált. Végül nagymama nehéz döntést hozott: el kellett menekítenie engem ebből a mérgező környezetből. Egy Denis és Mihail nevű pár fogadott be, akik készen álltak arra, hogy valódi otthont és stabilitást adjanak nekem.
A levél végén nagymama arra kért, hogy ne engedjek apám szép szavainak, ne hagyjam, hogy befolyásoljon. Ezt a döntést szeretetből hozta meg, hogy édesanyám emlékét megóvja, és engem biztonságban tudjon.
Ahogy összehajtottam a levelet, nehéz súlyként nehezedett rám az igazság. Rápillantottam apámra, aki teljes közönnyel bámulta a tévét. Kezemben tartottam a jogi dokumentumokat, és tudtam, hogy egy választás áll előttem. Egy döntés, amely örökre megváltoztathatja a sorsomat.