Tizenöt év házasság, tizenegy gyermek – közülük tíz fiú, és végül egy régóta várt kislány. Alexis Brett és férje egész életüket a családjuknak szentelték, és napjaik tele voltak zajjal, nevetéssel és állandó mozgással. De amikor megszületett az utolsó kis hercegnő, végre biztosak lehettek benne: elérkezett az idő, hogy megálljanak.
Alexis, az észak-skóciai Aberdeen városából, már nem is emlékszik, milyen lehet, amikor csend uralkodik a házban. A reggelek fél hatkor kezdődnek – nem azért, mert szereti a napfelkeltét, hanem hogy legalább néhány percet nyerjen, mielőtt a tizenegy gyerek felébred és elindul a napi káosz.
Régebben nővérként dolgozott egy kórházban, imádta a munkáját, de ahogy újabb és újabb gyerekek érkeztek, egyre inkább az anyaságra összpontosított. A szülési szabadság végül örökre otthon tartotta.
Tizenhat évig Alexis sosem volt igazán egyedül. Az élete szinte teljesen a háztartási feladatok, iskolai teendők, főzés, takarítás, mosás és a fiús reggeli zűrzavar köré épült. Mégis, a fáradtság, az álmatlan éjszakák és a szétpakolt játékok ellenére minden nap megpróbált mosolyogni.
Néha, amikor úgy érezte, hogy senki sem figyel, elvonult a fürdőszobába, hogy pár percre elrejtőzzön a világ elől. De minden fáradtságot ellensúlyozott a fiúk szeretete – az ölelések, a fénylő szemekkel mesélt napi kalandok, az apró rajzok és a spontán puszik.
Mégis, valahol mélyen mindig ott élt benne a vágy: egyszer, csak egyszer szeretett volna egy kislányt tartani a karjaiban. Kilenc fiú után már szinte lemondott róla. A tizedik fiú születésekor úgy érezte, már nincs esély rá. Aztán egy különleges pillanat következett.
39 évesen Alexis végre világra hozta a kislányát. Amikor az orvos a kezébe adta a babát, a könnyei azonnal elindultak. A férje is mellette állt, meghatottan. Tudták, hogy ez a pillanat különleges, nem csupán egy újabb baba – ez volt az ő kis csodájuk.
A kislánynak külön szobát rendeztek be, apró rózsaszín ruhák és hajpántok jelentek meg a fiúkkal teli háztartásban. A fiúk – a legnagyobból a legkisebbig – imádták az egyetlen húgukat.
Amikor végre beteljesült minden álmuk, a házaspár meghozta a végső döntést: ennél szebben nem zárulhat le a történet. Nem lesz több gyermekük.
Most először érzik úgy, hogy a családjuk teljes. Alexis, bár még mindig hajnalban kel, talán már nem a káosz elől menekül – hanem egy pillanatra megáll, és gyönyörködik abban, amit annyi év munkájával felépítettek: egy hatalmas, élő, lüktető és szeretettől teli családban.