A bátyám esküvőjére sütöttem a tortát – de engem kiírtak a vendéglistáról
Amikor a bátyám, Liam bejelentette, hogy eljegyezte Claire-t, vegyes érzések kavarogtak bennem. Nem voltam odáig a menyasszonyjelöltért, de ha ő boldoggá teszi Liamet, nem akartam akadályozni a szerelmüket. Amikor megkért, hogy segítsek az esküvő megszervezésében, igent mondtam – nem Claire-ért, hanem a testvéremért.
Félvállon vittem a költségek felét, és a szívem-lelkem beletettem az esküvői tortába, amit magam sütöttem meg. Csokoládés-diós volt, Liam kedvence. Már gyerekként is mindig ezt a sütit kérte a születésnapjára. Tudtam, hogy fontos lesz számára, és tökéleteset akartam alkotni – neki.
A pékségem mindig is az álmom volt. Szenvedéllyel építettem fel, és a férjemmel együtt irányítottuk – legalábbis azt hittem. Később ráébredtem, hogy ő nem engem szeretett igazán, hanem a sikeremet. Az álmaimat. Amikor ez tudatosult bennem, elváltunk. Fájt, de megkönnyebbültem.
Az esküvő napján, amikor a torta készen állt, és már csak pár perc volt az ünnepség kezdetéig, anyám lépett be a konyhába. Az arcán valami különös szomorúság ült.
– Kicsim… nem vagy rajta a vendéglistán – mondta halkan.
– Tessék? Ez valami vicc? – kérdeztem megdöbbenve.
– Claire állította össze a listát. Nem akarja, hogy ott legyél – tette hozzá anyám, szemlesütve.
Ott álltam, teljesen ledöbbenve. Napokat töltöttem azzal, hogy segítsek mindenben, megalkottam a tortát, beleadtam a lelkemet… és most egyszerűen kizártak?
Anyám azonnal Liamhez rohant, aki épp a nyakkendőjét igazította az öltözőben. Fogalma sem volt, mi zajlik körülötte. Amikor meghallotta, hogy mi történt, lefagyott. Az arca elkomorodott, és azonnal Claire után ment.
– Ez most komoly, Claire? Miért nem hívhattam meg a saját húgomat? – kérdezte indulatosan.
Claire vállat vont, mintha semmiség lenne.
– Ez a mi napunk, Liam. Nem akarok vitát. Ő megtette, amit kellett – segített. Ez volt az ajándéka.
Liam hangja egyre keményebb lett.
– Ő fizette az étel felét, megsütötte a tortát… És te egyszerűen kizártad őt?
Claire ezután olyasmit mondott, amitől Liam arca elsápadt.
– Nem akartam, hogy elvált emberek legyenek az esküvőmön. Az rossz energia. Főleg a menyasszonynak!
– Te azért nem hívtad meg a húgomat, mert elvált? – kérdezte Liam döbbenten.
De már nem is várta a választ. Elfordult, némán kiment a teremből, és az étkező asztalhoz lépett. A csalódottság kiült minden mozdulatára.
Én közben hazaindultam. Csendben, magamba roskadva. Egyik pillanatról a másikra úgy éreztem, mintha semmit sem számítanék. Leültem a nappaliban, és csak bámultam magam elé. Aztán csörgött a kapucsengő.
Liam állt ott. A szeme vörös volt, de eltökélt.
– Sajnálom, ami történt. Tudom, mennyi energiát, pénzt és szeretetet tettél bele az esküvőbe. Claire meg fogja téríteni neked a költségeket – mondta határozottan, miközben mellém ült.
– Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy most végre megláttam, ki is ő valójában.
Elmosolyodtam. Nem a bosszú miatt. Hanem mert végre hallottam Liamtől azt, amit már régóta éreztem: hogy számítok neki.
Letettünk a földre egy szeletet a tortából, és mint két gyerek, akik titokban nassolnak, lassan kanalazni kezdtük.
– Csokoládé-diós – mondta Liam, elmosolyodva.
– Persze – válaszoltam, miközben a számba vettem egy falatot. Édes és keserű íz keveredett benne – pont, mint a mai nap.
– Ezt értem csináltad? – kérdezte, halk hálával a hangjában.
– Hát hogyne, Liam. Mindig is érted tettem volna.
– Ha ez volt az esküvő tortája, akkor szerintem én kaptam a legjobb részt az egész napból – mondta, nevetve.
A szemébe néztem, és halkan hozzátettem:
– Én már elengedtem azt, aki nem értékelt. És az álmot is, ami csak látszat volt. De tudod mit? Még mindig megvan nekem az, ami a legfontosabb: te.
– És én soha nem hagylak el – mondta őszintén. – Én is most jöttem rá, hogy akit nem érdekel a családom, az engem sem érdemel meg.
Aznap éjjel ketten maradtunk, felidéztük a gyerekkorunkat, a közös emlékeket, nevetéseket, fájdalmakat – és megerősítettük, hogy bármit is hoz az élet, egymásra mindig számíthatunk.