Szóküzdelem az idősebb nő és a fiatal utas között a buszon
Munkából hazaindulva szokásos fáradtságommal ültem be a buszra, esténként az utasok is hasonlóan kimerültek voltak, halvány fényekben, mind elmélyülten bámulták telefonjaikat.
Egyik megállónál egy körülbelül hatvanéves, ápolt, divatosan öltözött hölgy szállt fel, szoros copfot viselt, kezében elegáns táskát tartott. Természetesen nem volt szabad ülőhely. Hangosan felsóhajtott, hátát dörzsölgetve végignézett az utasokon, de senki nem mozdult meg.
A busz hátsó részén egy fiatal lány szuszogva aludt, rendetlen hajjal, nagy hátizsákkal és a kezében egy mobiltelefonnal. Valóban mélyen aludt, nyitott szájjal és fejét hátrahajtva.
Az idős nő elkezdte bántani és sértegetni a fiatal lányt, valamint annak szüleit, ám ekkor a lány váratlanul lépett.
Az asszony odalépett hozzá, és kicsit morogva szólalt meg. A lány nem reagált. Ekkor a nő megragadta a hajánál, majd hangosan kiabálni kezdett:
– Nem tanítottak meg tiszteletre az idősebbekkel szemben?!
A busz tele lett a nő kiabálásával.
A lány megrándult, felébredt és zavartan körülnézett.
– Épp aludtam… Csak meg kellett volna kérni – felelte halkan, nyugodt hangon.
A buszban csend támadt. Mindenki lefagyott. Úgy tűnt, az asszony a nyugalmat gyengeségnek véli.
– Egy elkényeztetett majom nőtt belőled! Semmi hálát nem mutatsz! – emelte a hangját tovább.
A légkör feszültté vált. A lány úgy ült, mintha belesüppedne a székbe, mégsem vette le a tekintetét.
– Nem volt joga hozzám érni – mondta csendesen. – Felálltam volna, ha kulturáltan megkérik. De maga rögtön kiabált és vádlott.
Az idős nő tovább heveskedett, ekkor már a lány szüleiről kezdett beszélni: hogy újra kellene nevelni az ilyeneket, valószínűleg apátlanul nőtt fel, kulturálatlan…
Erre a lány egy olyan lépést tett, mely után az idős nő megdöbbent, a többi utas pedig csendbe burkolózott.
A fiatal hirtelen elővett egy vizespalackot, és nyugodtan, kiabálás nélkül, határozottan a nőre öntötte a vizet.
– Kérem, tartózkodjon a szüleim sértegetésétől – mondta olyan magabiztossággal, hogy a buszon hideg csend támadt.
Az idős nő némán állt, néhány utas halk nevetgélésbe, mások pedig sóhajtásba kezdtek.
– Talán elég legyen! – hallatszott egy férfihang a busz végéből.
– Hiszen csak aludt! – szólt egy utas.
– Mit keresnek a szülei ebben? – kérdezett egy másik.
Az asszony leült, arca vizes volt, sminkje elmosódott. A lány nem érezte magát győztesnek. Csak felkelt, hátizsákját igazgatta, majd így szólt:
– Igazán felálltam volna. Csak senki nem kért szépen.
És a következő megállónál leszállt.
A buszon nehéz csend telepedett meg, senki sem tudta, kinek az oldalára álljon. Mindenki csak gondolatban kérdezte magától: „És én mit tettem volna?”
Az idősebb nő zsebkendővel törölte az arcát. Talán valóban nehéz élete volt, sok mindenen átesett, netán elegük van abból, hogy észre sem veszik.
Az autóbuszvezető is megfordult:
– Még egy veszekedés, és mindenki szálljon le. Már nekem is elege van ebből az egészből.
„Ha veled történne meg, te melyik oldalon állnál?”
