– Halló, anya, megjött a nyugdíjad? – szólt a kedves hang Anna Vasziljevna telefonján.
– Igen, fiam, megkaptam, csak az orvos több gyógyszert írt fel, mint szokott, mert a szívem nagyon gyenge – válaszolta Anna, mentségképpen.
– Majd be kell fizetnem a kocsit, aztán az előlegből megveszem neked a gyógyszert – nem hagyta szó nélkül a fia.
– Ahogy akarod, Vitya… – válaszolta Anna.
Anna Vasziljevna több mint 70 éves volt, egész életében matematikatanárként dolgozott. Egyetlen fiát, Viktort mindennél jobban szerette, és azóta sem tudott neki nemet mondani. Mindenben alárendelte magát a fiának, aki még negyvenes évei közepén is úgy érezte, hogy az anyja mindennel tartozik neki. Anna férje húsz éve elhagyta őt, pedig nagyon szerették egymást. Szerettek volna együtt öregedni, de a sors másként döntött, és Georgij fiatalon távozott.
Viktor sosem késett az anyja pénzével, ezért miután telefonáltak, azonnal rohant is hozzá.
– Anya, nem adnál most többet? Tudod, hétvégén van Szvetka születésnapja, és ebben a hónapban vettünk Kolkának és Miszkának táblagépet, már régóta kérték, most kell megvennem az ajándékot.
– Vitya, az orvos gyógyszert írt fel nekem, és azt mondta, feltétlenül kezdjem el szedni, mert a szívem gyakran ad jeleket.
– Igen, igen, anya, emlékszem, egy hét múlva meglesz minden gyógyszered.
Anna Vasziljevna, mint mindig, nem vitatkozott, és odaadta a fiának, amit kért.
A hét gyorsan eltelt, de Viktor nem hozta el a gyógyszereket. Anna egyre rosszabbul érezte magát. Egy alkalommal próbált felhívni, de Viktor azt mondta, hogy most nem tud beszélni, majd később visszahívja. De Anna többé nem várt rá.
Egyik nap különösen rosszul érezte magát, és már a telefonhoz sem volt ereje. Becsukta a szemét, és álomban vagy valóságban egy régi emlék jelent meg előtte:
“Este. A fiatal Anushka hazaérkezik a barátnőivel tett esti sétájáról. Egy egyenruhás fiatal férfi közeledik. – De hát ez Gosha! Hazajött a hadseregből! Anna már régóta titkon szerette, de hogyan vallhatná be, hiszen csak 15 éves volt, most pedig már felnőtt nőként, menyasszonyként látta őt. Georgij, a boldog férfi, odalépett és felajánlotta, hogy hazakíséri. Anna borzongott ettől, de ettől kezdődtek a titkos találkozóik.”
A szüleik ellenségei voltak, de a fiatalok titokban találkoztak, tudva, hogy a szüleik nem fogják jó szemmel nézni.
– Anya, szeretlek, és feleségül akarlak venni! Gyere, házasodjunk össze, éljünk együtt és haljunk meg egy napon, mint régen terveztük! – mondta Georgij, tele reménnyel.
– De hogyan lehetünk rokonok, ha a szüleink között háború van? – válaszolta Anna, aki kételkedett.
– Beszélek velük, és megegyezünk, vagy elmenekülünk és akkor is összeházasodunk! – mondta Georgij.
Végül sokáig ellenálltak, de a szülők beleegyeztek, mindössze annyit kértek, hogy ne beszéljenek egymással.
Az esküvő után, amikor mindenki készülődött, végül a szülők kibékültek, és Anna a legboldogabb menyasszony lett. A fiatalok a városba költöztek, ahol az élet felgyorsult, és négy év múlva megszületett Vitya, a fiuk. Mennyire szerették őt!
Egy éjszaka, amikor Anna már annyira gyenge volt, hogy alig lélegzett, Viktor a legrosszabbra gondolt, és azonnal mentőt hívott. Amikor a mentők megérkeztek, Anna állapota kritikus volt, de végül sikerült megmenteni.
Három hét múlva Anna jobban lett, és Viktor a kórház előtt várt. Amikor hazaértek, Anna meglepődött, hogy a hűtő tele volt finom ételekkel és gyümölcsökkel, és a ház tele volt virágokkal. Viktor minden pénzét arra költötte, hogy édesanyját boldoggá tegye.
A következő hetekben Anna a legjobb gondoskodásban részesült. Viktor és családja gyakran jöttek vacsorázni, és Anna megtanulta, hogy mi a valódi boldogság. Most már teljesen más szemmel nézte az életet, és végre úgy érezte, hogy a fia valóban törődik vele. Az apró örömök, mint egy finom étkezés vagy egy szép virág, mindennapjai részévé váltak.