A hófehér ruhája alatt Clara lábai remegtek. A templom harangjai még visszhangoztak a levegőben, miközben ő egy rozsdás lépcsőn kapaszkodott felfelé egy idegen udvarban. A kislány, akit az imént ismert meg, mellette szökdécselt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A gyerek neve Sofia volt. A nő, aki ajtót nyitott nekik, fáradtan, karikás szemmel állt a küszöbön.
– Clara vagyok – szólalt meg végül a menyasszony. – Ma hozzámegyek Lucához.
A nő arca elfehéredett, mint a fal. – Ő… nem mondta, hogy nősül.
Clara úgy érezte, mintha a levegő kifutna a tüdejéből. Az addig biztosnak hitt talaj megrogyott.
Az idegen nő vallomása
A nő neve Irina volt. Halkan beszélt, szinte suttogva, mintha minden szava veszélyt rejtene.
– Két éve vagyunk együtt – mondta. – Először kedves volt. Megígérte, hogy elválik, hogy új életet kezdünk. Aztán… megváltozott. Egyre gyakrabban ivott. És amikor nemet mondtam, agresszív lett. Tegnap este részegen jött, azt ordította, hogy Sofia az övé, és vele megy. Amikor ellenálltam, ellökött.
Clara gyomra görcsbe rándult. Luca mosolyai, a gyűrű, a tervezett közös jövő – minden hirtelen üresnek tűnt, mint egy díszlet egy rossz színházi előadásban.
– Miért nem mentél a rendőrségre? – kérdezte elcsukló hangon.
Irina szeme megtelt könnyel. – Féltem. Ki hinne nekem? Egy szegény nő, egyedül egy gyerekkel. Neki pénze van, kapcsolatai. Nekem csak ez a lakás.
Clara leült a kopott szőnyegre. A fátyla köré gyűrődött, mint egy kifakult felhő. Nem sírt. Belül azonban valami darabokra tört.
A döntés éjszakája
Visszatérve az étterembe, a vendégek tapsviharral fogadták. Senki sem sejtette, hogy a menyasszony más emberként lépett be. Luca odalépett hozzá, karját nyújtotta.
– Hol voltál, kedvesem? Már kerestünk.
Clara mélyen a szemébe nézett. Ott volt minden: a báj, a színlelés, a hideg árnyék, amit Irina is említett.
– Csak levegőre volt szükségem – felelte nyugodtan.
Az est végigment, mintha mi sem történt volna. A vendégek ittak, nevettek, táncoltak. Clara mosolygott, táncolt, koccintott – és közben csendben figyelte Lucát. Minden gesztusát, minden félrenézését. És egyre biztosabb lett benne: a kislány igazat mondott.
Az éjszaka végén, mikor kettesben maradtak a lakosztályban, Luca poharát az asztalra csapta. – Mi volt ez a kérdésed délután? Hogy „egy nővel voltam-e tegnap”? Ki mondta ezt?
Clara lassan levette a gyűrűt az ujjáról. Az asztalra tette.
– Egy gyerek. A lányod.
Luca arca eltorzult. – Hazugság.
– Láttam őt. Beszéltem az anyjával. Tudom, mit tettél.
Egy pillanatra Luca szeme villant – nem bűntudat, hanem düh. De Clara most először nem félt tőle.
Az igazság felfedése
Másnap reggel Clara az ügyvédjénél ült. A szerződést, amit Luca íratott alá vele a közös vállalkozásról, széttépte. – Nem lesz közös semmi – mondta. – És ha megpróbál megkeresni, nyilvánosságra hozom a történetet.
Az ügyvéd komolyan bólintott. – Erős lesz a visszhangja.
Clara tudta. De nem érdekelte.
A váratlan befejezés
Hetekkel később, egy hideg tavaszi reggelen, kopogtattak Irina ajtaján. Amikor kinyitotta, Clara állt ott. De már nem menyasszonyi ruhában, hanem egyszerű kabátban, a haját összefogva.
– Segíteni szeretnék – mondta. – Nem könyörületből. Hanem mert ugyanaz az ember bántott minket.
Irina nem értette. Clara azonban elővett egy papírt. – Elindítottam az eljárást ellene. Testi bántalmazás, fenyegetés. Tanúkra lesz szükség. És ha hajlandó vagy, én melletted állok.
Sofia, a kislány, az anyja szoknyájába kapaszkodott, majd hirtelen odaszaladt Clarahoz. – Akkor te nem mész hozzá? – kérdezte ártatlanul.
Clara lehajolt, megsimogatta a haját. – Nem. És gondoskodni fogunk róla, hogy többé senkit ne bántson.
A gyerek elmosolyodott. És Clara szívében, a fájdalom helyén, először jelent meg valami más: szabadság.
Epilógus
Néhány hónap múlva Luca letartóztatásáról szóltak a hírek. Hivatali visszaélés, csalás, bántalmazás – a bizonyítékok összedőltek körülötte, mint egy kártyavár.
Clara és Irina a tárgyalóteremben egymás mellett ültek. Két nő, akik ugyanannak a férfinak a börtöneiből szabadultak. Sofia a padon színes ceruzákkal rajzolt: két nőt, akik kézen fogva állnak egy nagy nap alatt.
Clara ekkor megértette: a sors nem elvette tőle a boldogságot, hanem visszaadta az életét.
És amikor kiléptek a bíróság épületéből, a fátyol nélküli nő tudta: most kezdődik igazán minden.