Az új szomszéd kavicsot szórt a házunk elé. Udvariasan megkértem, hogy takarítsa el, de ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, csak egy gúnyos mosollyal az ajtóra mutatott:
— Ez az én dolgom. Akkor foglalkozom vele, amikor úgy érzem, hogy szükséges.
Ebben a pillanatban világossá vált számomra, hogy ezzel az emberrel nem lehet békés úton dűlőre jutni. Nem maradt más választásom, mint cselekedni, és egyáltalán nem bántam meg, amit tettem. A szomszéd innentől kezdve inkább elkerült, és nem próbált velem közvetlenül kommunikálni.
Néhány évvel ezelőtt egy férfi költözött a csendes falunkba, aki teljesen felforgatta a környék nyugalmát.
Ahogy később kiderült, egy volt katona volt, aki a feleségével együtt vásárolt itt telket. A helyiek bizalmatlanul figyelték őket, mert nagyon különböztek tőlük. Őszintén szólva, nem értettem, miért fogadta őket ilyen előítéletekkel a közösség, hiszen legálisan vették meg az ingatlant, és senkit sem zavartak.
Kezdetben az új szomszéd nem sietett az építkezéssel. Csak két év elteltével kezdett hozzá az alapozáshoz, majd fokozatosan megjelent a kerítés és az építőanyagok: homok, föld, kavics. A telek lassan építési területté vált.
Egy szombaton, amikor megérkeztünk a nyaralónkhoz, egy váratlan meglepetés fogadott. Egy hatalmas kupac kavics torlaszolta el a kapunkat.
Először dühös lettem, de úgy döntöttem, hogy másnap reggel intézem el a dolgot. Felkerestem a szomszédot, kopogtattam az ajtaján. Mikor kinyitotta, nyugodtan megkérdeztem:
— Hogyan kerülhetett egy egész kavicshegy a kapunk elé?
Nyugodt arccal nézett rám, majd vállat vont:
— Az én kapum előtt nem rakhatom le, mert ott járnak a kamionok. De nálatok itt van szabad hely.
A válaszán teljesen ledöbbentem.
— Azonnal takarítsd el! Nem akarom ezt itt látni!
Ahelyett, hogy bármit is tett volna, csak egy flegma mozdulattal az ajtóra mutatott:
— Majd ha szükségesnek érzem, megoldom.
Ekkor vált egyértelművé számomra, hogy semmiféle megegyezésre nem számíthatok. Nem akartam várni arra, hogy a szomszéd egyszer majd úgy gondolja, itt az ideje elvinni a kavicsot. Ezért az éj leple alatt fogtam egy lapátot, és a kupac felét átraktam a saját telkünkre.
Reggel a szomszéd tanácstalanul állt a kapuja előtt, és láthatóan próbálta felfogni, mi történt. Amikor észrevett, hozzám lépett. Én pedig teljes nyugalommal közöltem vele:
— Mivel a kavicsot a kapunk elé öntötted, a fele most már az enyém. Tekintsd ezt bérleti díjnak.
Némán állt egy darabig, majd dühösen mormogott valamit az orra alatt, de nem mondott semmi érdemlegeset.
Azóta van egy kis kavicsunk, amit felhasználhatunk a járda javítására. A szomszéd pedig azóta sem próbál velem szóba állni.