Amikor Ethan és én eljegyeztük egymást, úgy éreztem, mintha a felhők fölött járnék.
Már három éve voltunk együtt, és ő volt az, akire mindig is vágytam – kedves, támogató, és valahogy tökéletesen kiegészítette a bennem rejlő káoszt.
Ám volt egy nagy akadály: az anyja, Margaret.
Már az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, hogy engem nem tekint a fia valódi választásának.
Bár kívülről mindig udvariasnak mutatta magát, a kényszeredett mosolyok és a szurkáló megjegyzések mögött érződött a jeges távolságtartás.
„Ó, drágám, ez a ruha annyira egyszerű és praktikus…” – hangzottak a „dicséretei”.
Figyelmeztető jelként kellett volna felfognom, amikor ragaszkodott hozzá, hogy ő szervezze meg az esküvőnket.
„Hagyjátok csak, én mindent elintézek,” mondta, miközben megfogta a kezemet.
„Tudom, mit szeret Ethan, és meglesz a tökéletes napotok.”
Ethan megnyugtatott, hogy ez csak az ő különleges módja annak, hogy részese legyen az eseménynek, így beleegyeztem.
Elküldtem neki egy listát az elképzeléseimről – szabadtéri szertartás, lágy, pasztellszínek, szűk körű vendégsereg –, majd ráhagytam, hogy ő intézkedjen.
Ahogy teltek a hetek, Margaret egyre kevésbé volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre a helyszínnel kapcsolatban.
„Minden rendben van,” nyugtatott meg mindig. „Csak bízzatok bennem.”
Egészen addig, míg egy este Claire, a legjobb barátnőm, nem küldött egy üzenetet.
„Hé, jól vagy? Láttam valami furcsát…”
Ránéztem az üzenetre.
„Margaret posztolt az esküvőről… de megjelölte Rachel nevét is.”
Rachel – Ethan volt menyasszonya, akivel két évvel korábban szakított, mielőtt megismertek volna engem.
Azonnal jégcsapként hasított belém a felismerés. Megnyitottam Margaret posztját.
„Nagyon izgatott vagyok Ethan és Rachel nagy napja miatt!
Minden a legnagyobb rendben! #CsaládElső #Esküvőszervezés”
Légszomjam támadt.
Dühösen rohantam a nappaliba, és a telefonomat Ethan arcába nyomtam.
„Mi folyik itt?!”
Ő összezavarodva bámulta a képernyőt.
„Nem tudom, ez biztosan valami tévedés…”
De nem volt tévedés.
Felhívtam a helyszínt, amit Margaret titokban lefoglalt.
A recepción megerősítették, hogy a foglalás Ethan és Rachel nevére szól.
Teljesen összetörtem.
Másnap szembesítettem Margaretet, hátha megbánja, és elismeri, hogy félreértés történt.
Ám ő csak higgadtan mosolygott.
„Drágám, azt gondoltam, néha hátralépni kell.
Rachel jobban illik hozzá, és egyszer majd ő is rájön.
Csak… segítek, hogy előrébb jussanak a dolgok.”
Segíteni előrevinni a dolgokat? Úgy, hogy a saját vőlegényem esküvőjét a volt kedvesével szervezzük?
Ethan dühös volt, és teljesen kizárta az anyját a szervezésből, egyértelművé téve, hogy ilyen viselkedés elfogadhatatlan.
De a kár már megtörtént.
Nem tudtam megszabadulni az árulás fájdalmától – nemcsak Margaret, hanem Ethan részéről is.
Hogyan nem látta, mi folyik az anyja mögött?
Hogyan engedte, hogy az esküvőnket manipulálják, egy új esélyt adva az exének?
Egy héttel később meghoztam a döntést.
Elhagytam őket mindkettőt.
Mert a legfájdalmasabb árulás nem az, ha lecserélnek, hanem ha rájössz, hogy az, akit szeretsz, soha nem állt igazán melletted.
Ha szeretnéd, tovább alakítom vagy más hangulatban is elkészítem!