Marina sosem gondolta volna, hogy ilyen helyzetben találja magát. A Beluga – az étterem, ahol Viktor három évtizeddel ezelőtt megkérte a kezét – most már a titkos találkái helyszínévé vált. Az ablak előtt állva látta, ahogy a férje gyengéden összefonja az ujjait egy huszonöt éves, szőke lánnyal.
„Különleges vagy,” a hang, amelyet egykor szeretett, most idegennek tűnt számára.
A lány játékosan mosolygott, hibátlan fogai és bájos pici gödröcskéi ragyogtak. Finoman végigsimította tökéletes manikűrözött ujjait Viktor csuklóján.
„És mi lesz a feleséggel?” kérdezte a barna hajú nő, puffantva az ajkait.
„Marina?” Viktor hanyagul legyintett. „Ő virágokkal és tévéműsorokkal van elfoglalva. Tudod, a mi korunkban…” egy elgondolkodtató csendbe burkolódzott.
Marina egy hirtelen fulladásérzést élt meg, kezei árulkodó remegése mindent elárult. Harminc év házasság, három felnőtt gyerek, végtelenül sok közösen eltöltött este – mindez egyetlen lekezelő mozdulattal semmivé vált.
Az első reakciója az volt, hogy beront, botrányt csap, és borral önti le őket. De valami visszatartotta – talán az évek alatt felhalmozott önkontroll, vagy egyszerűen a józan ész.