A férje hatalmas adósságokkal hagyta el, de a haldokló anyós váratlan meglepetéssel készült a menye számára.
— Drágám, ne aggódj annyira. Anyu vigyázni fog rám. Jössz, amikor tudsz. Nem akarom még jobban terhelni téged. Túl fáradt vagy a munkából, pihenned kellene… és itt vagyok én, aki folyamatosan figyelmet kér.
Alisa nem tudta visszatartani a könnyeit.
— Kosti, te olyan gondoskodó és figyelmes vagy… Minden rendben lesz. Találunk majd olyan szakembereket, akik segítenek. Ha kell, felvesszük a hitelt.
A férje finoman megsimogatta a haját.
— Alisám, milyen hitelt? Hogyan fogod visszafizetni? Még sokáig kell élned.
Alisa aggódva nézett rá.
— Kosti, még csak ne is gondolj rá! Nem engedem, hogy ilyeneket mondj.
A férje ránézett az órájára.
— Jobb lesz, ha sietsz, lekésed a buszt.
Alisa is rápillantott az időre.
— Nem megyek ma. Holnap elmegyek. Ma este anyám éjszakás, hogy fogsz egyedül maradni?
— Alisa, hát mit csinálsz? Tudod, hogy mit mondott a főnököd. Ha késel, elvonják a prémiumot. Mi lesz akkor? Már mindent előkészítettél. Én megoldom, nyugodj meg.
Alisa kiszaladt a házból, a könnyei elhomályosították a látását. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerül. Kosti, aki mindig vidám és energikus volt, most súlyosan beteg. És a betegségét olyan rejtélyesnek tűnt, hogy az orvosok nem tudtak diagnózist felállítani.
Amikor egy idős orvos azt mondta, hogy “rajta lehet dolgozni”, Kosti megsértődött, és teljesen elutasította a további vizsgálatokat. Alisa próbálta meggyőzni, de nem sikerült. Még az anyósa is a fia oldalára állt. Egyszer durván mondta Alisának:
— Miért hordod őt a kórházba? Hagyd pihenni. Nincs mit csinálnod? Vegyél mellékest. Pénz nem ártana. Vagy nincs aki eltartson téged?
Alisa rémülten bólintott. Mindig is félt az anyósától. Azonnal világossá tette, hogy Alisa nem az a meny, akit ő szeretett volna maga mellett látni. Az esküvőn nyíltan kijelentette: “Te egy szürke egér vagy. Nem értem, mit talált benned.”
Alisa nem mondta el Kostinak. Nem akarta őt elszomorítani. Nagyon szerette az anyját. De ő maga mindig úgy érezte, hogy nem elég jó az anyósának.
Pont ő volt az, aki azt tanácsolta nekik, hogy ne legyenek gyerekeik még. Azt mondta, hogy túl rövid ideje házasodtak, jobb, ha jobban megismerik egymást. Most Alisa azon gondolkodott, hogy milyen előrelátó volt. Mi lett volna, ha már gyerekük van? El sem tudta képzelni.
A buszmegállóban sokan voltak. Mindenki a városba sietett. Itt, a külvárosban, magánházak és nyaralók voltak.
Alisa félrehúzódott. Nem akarta hallani a tömeg zaját. Nyugalomra volt szüksége.
— Engedd meg, hogy megjósoljam a jövődet, gyönyörűségem.
Alisa megugrott és megfordult. Egy idős cigányasszony állt előtte.
— Miért ijedtél meg? A cigányok valaha is bántottak téged?
— Nem.
— Akkor ne félj. Add a kezed.
Alisa, mintha álmodna, kinyújtotta a kezét. A cigányasszony hosszú ideig nézte őt, majd elengedte.
— Nem fogok jósolni. Csak egyet mondok: hamarosan megtudod, hányan próbálnak átverni körülötted. Hirtelen fogod megtudni, de ez bölcsebbé tesz majd téged. Ne félj szigorúnak lenni, inkább félj naivnak lenni.
A cigányasszony eltűnt a tömegben, anélkül hogy pénzt kért volna. Alisa megrázta a fejét. “Teljesen megőrültem,” — gondolta magában. Az ő életében nincs senki, aki átverhetné. Mindig kedves volt mindenkivel, mindig próbált segíteni. És miért is akarnák őt átverni? Nincs semmi értékes a birtokában.
Megérkezett a busz. Alisa habozott, és csak egyetlen hely volt szabad, ami a vezető mellett volt. Le kellett ülnie.
— Alisa? Te vagy az?
Meglepődve nézett a vezetőre.
— Misha? Nem lehet! Hogy kerülhetsz ide?
— Már fél éve ezen a vonalon dolgozom. Te pedig valószínűleg ritkán jársz erre?
— Igen, régen nem jöttem. Most gyakrabban fogok.
— Mesélj, hogy élsz? Amióta elmentem a seregbe, semmit sem tudok rólad.
A fiatalember mosolygott.
— Tudod, amikor elmentem, azt gondoltam, hogy visszajövök, te megnövekedsz, és megnősülök. De amikor hazaértem, már férjnél voltál.
Alisa nevetett.
— Hát te egy álmodozó vagy! Magad is megnövekedhettél volna. Egy osztályba jártunk.
— Tényleg? Na persze! Emlékszem, hogy mindig másoltál tőlem.
— Te másoltál tőlem! Misha, tíz év telt el, és nem változtál egy cseppet.
— Miért kellene változni? Az élet gyönyörű.
Alisa elkomorodott.
— Lehet. Csak nem mindenkinek.
— Mi történt, Alisa? Van valami problémád?
Újra könnyek jelentek meg a szemében. Intett egyet a kezével.
— Misha, ne kérdezd. A férjem beteg. Az orvosok nem tudnak mit tenni. Lassan haldoklik. Kért, hogy maradjon a nyaralón, hogy ne zavarjon engem.
— Miért a nyaralón? Miért nem a kórházban?
— Az orvosok nem értik, mi történik vele… Csak pénzt költünk.
— Szóval azt mondják, hogy egészséges?
Alisa bólintott, alig tartva vissza a könnyeit.
— Képzeld el, senki sem érti, mi történik vele. Teljesen senki.
— Szóval minden orvost felkerestetek?
— Igen, számos szakembernél jártunk. És most egyszerűen elutasítja a kezelést. Az orvosok semmit sem írnak fel.
— Mindez nagyon furcsa. Ha a diagnózis nem világos, akkor is támogatják a beteget, vizsgálják, kezelik. Hogyan engedhették el? Vagy ő ment el?…