– Elment. Már egy hete, hogy összepakolta a dolgain és távozott. És tudod mit? Még meg sem próbáltam megakadályozni.
Antal a nővérével a konyhában ült. Egyetlen pontra bámult, mintha ott olvashatná az okát annak, ami vele történt.
– Várj, – Svetlana leült vele szemben. – Előbb meséld el szépen lépésről lépésre. Hiszen már három éve együtt éltetek Mashával. Mi történt pontosan?
– Semmi különös. Megint hisztizni kezdett. Fáradtan érkeztem haza a munkából, azt hittem, végre nyugodtan pihenhetek. Erre ő azonnal vitát provokált: miért nem hívtam, miért megyek megint horgászni, és hogy nem figyelek rá eléggé.
– És te mit tettél?
– Megmondtam, hogy elég. Belefáradtam. Mindig ugyanaz megy. Egy héten belül vagy nem hozok neki virágot, vagy nem viszem moziba, vagy egyszerűen nem akarok beszélgetni vele. Robot vagyok, hogy még a tízórás építkezés után őt kell szórakoztatnom?
Svetlana teát töltött a testvérének. Tudta, hogy amikor így felmegy a vérnyomása, jobb, ha kiengedi a gőzt.
– Képzeld, azt állította, hogy nem szeretem őt! El akarod hinni? Már három éve élek vele, én bérlem a lakást, öltöztetem és cipővel látom el, és mégis azt mondja, nem szeretem!
– Antal…
– Nem, hallgasd meg! Még csak huszonegy éves – fiatal. Megérthette volna, hogy a férfinak néha csak csendre van szüksége. De nem! Neki percenként figyelem jár, például egy kisgyereknek. Komolyan mondom!
– Ő tényleg majdnem gyerek a te korodhoz képest. Neked harmincöt.
– És akkor? Akár huszonegy, akár harmincöt, amikor összejöttünk, ez nem zavart. Vidám volt, könnyed. Most meg csak folyamatos panaszok és könnyek vannak.
Svetlana megrázta a fejét, nézte a testvérét, és azon töprengett, tényleg képtelen-e felfogni ezt a helyzetet?
– Antal, mikor mondtad utoljára Mashának, hogy szereted?
– Minek mondjam? Úgyis tudja.
– Honnan tudja?
– Honnan? Együtt élünk, gondoskodom róla. Ez nem elég?
– Nem elég, Antal. Egy huszonegy éves lánynak szavakra, érzelmekre és romantikára is szüksége van, nem elég csupán a bejáratott otthon.
– Romantika! – csattant fel Antal. – Én inkább haza akarnám cipelni a lábamat a műszak után.
– És miért kellene neki szenvednie a te fáradtságod miatt? Ő egész nap rád vár, rád gondol. Te hazaérsz, aztán azonnal a TV elé dőlsz vagy alszol.
– Dolgozom!
– Ő ezt érti, de ettől még nem könnyebb neki. Képzeld el: egy fiatal lány, akinek az összes barátnője már házas, vagy legalább eljegyzett. És ő? Három éve él egy férfival, aki még csak jegyajánlatot sem tett neki.
Antal meglepődött, mintha rossz hírt kapott volna.
– Ehhez a jegyajánlatnak mi köze?
>
– Az miatt, hogy a nő számára ez nagyon fontos. A biztonság érzetét nyújtja számára. Tudja, hogy nem csak alkalmi barátnő vagy, hanem az, akivel egy közös jövőt terveztek.
– Hiszen már úgy élünk, mint egy család.
– Inkább csak együtt lakók vagytok. Antal, őszintén válaszolj – tényleg feleségül akartad venni?
Csend. Antal a poharát bámulta, mintha abban lenne a válasz.
– Nem tudom. Talán majd egyszer.
– Ez a talán egyszer az, ami megölte őt. Három évnyi talán egyszer. Tényleg érzed, mit érezhetett?
– Honnan tudhatnám? Ő nem beszél normálisan. Csak hisztizik.
Svetlana felállt, körbejárt a konyhában, majd az ablakhoz lépett.
– Tudod, miért hisztiznek a nők? Mert tehetetlenek. Amikor a normális kommunikáció nem segít. Amikor a kéréseiket figyelmen kívül hagyják. Amikor saját otthonukban láthatatlannak érzik magukat.
– Én nem hagytam figyelmen kívül!
– Tényleg nem? Mikor kérte utoljára, hogy menjetek el valahova együtt?
>
– Múlt héten. Moziba akart menni.
– És te?
– Azt mondtam, fáradt vagyok. Inkább a hétvégén elmegyek horgászni a haverokkal.
>
– És a múlt előtti héten?
Antal elhallgatott, próbálta felidézni.
– Ő is el akart menni valahova, de nem emlékszem hová.
– És te visszautasítottad?
>
– Valószínű.
>
– És korábban?
– Svet, miért vizsgálóm? Mint egy szénakazalban dolgozom! Pihenés kell!
>
– Neki te kellesz. Nem a pénzed, nem a bérleményed, hanem te magad. Az időd, a figyelmed, az érzéseid.
– Mely érzések? Nem vagyok robot, de bohóc sem.
Svetlana visszaült, megfogta a testvére kezét.
– Antal, szereted őt?
– Persze, hogy szeretem. Hiszen nem élnék vele, ha nem így lenne.
>
– Ő is tudja ezt? Megmondod neki? Megmutatod?
– Hogy mutathatnám? Én…
– Dolgozol, tudom. De a szeretet nem csupán a matériális ellátás. Érzelmileg is jelen kell lenned. Barátként, szeretőként, néha akár apaként vagy testvérként – attól függően, mire van szükség.
– Ez bonyolult.
>
– A szeretet mindig nehéz. De te őt választottad: fiatal, gyönyörű, érzelmes nőt. És most azon panaszkodsz, hogy ő fiatal és érzelmes.
Antal az arcát a tenyerébe temette.
– Nem tudom, mit tegyek. Még a telefonját sem veszi fel.
– Megpróbáltad hívni?
>
– Többször is. Csupán lerázza.
>
– És feladtad?
>
– Minek álljak megalázkodni?
>
– Ez nem megaláztatás, hanem a szeretett emberért folytatott küzdelem. Antal, ha tényleg szereted, harcolj. Ha nem, engedd el. De ne tégy úgy, mintha közömbös lennél.
>
– Nem vagyok közömbös! Csak… nem tudom, hogyan. Mit mondjak neki? Mi változna? Én nem fogok megváltozni.
>
– Talán nem is kell megváltoznod. Lehet, csak emlékezned kell, milyen voltál, amikor megismerkedtetek? Nem voltál mindig ilyen fáradt és közömbös.
>
Antal elgondolkodott. Három évvel ezelőtt… Igen, akkor is dolgozott, de időt szakított arra is, hogy elvigye Mashát moziba vagy kávézóba. Virágot adott neki csak úgy. Üzenetet küldött napközben is.
>
– Az régen volt.
>
– Három év nem olyan nagy idő. Mi változott?
>
– A rutin. A megszokás. Az összegyűlt fáradtság.
>
– Vagy egyszerűen azt gondoltad, hogy már megszerezted, és lazíthatsz? Antal, a kapcsolatok állandó munkát igényelnek. Nap mint nap. Nem lehet kipipálni, hogy ‘a nő már a sajátom’, és aztán elfeledkezni róla.
>
– Értem, de…
>
– Írj neki!
>
– Mit írjak?
>
– Az igazat. Hogy tévedtél. Hogy szereted. Hogy beszélgetni szeretnél.
>
– És ha nem válaszol?
>
– Akkor csak írj újra. És újra. Amíg nem válaszol. Ha egyáltalán fontos neked.
>
Antal elővette a telefonját, a képernyőt nézte, az ujjai mozdulatlanok maradtak a billentyűzet felett.
>
– Nem tudom, mit írjak.
>
– Kezdd egy egyszerű “sajnálommal”.
“Masha, sajnálom.”
Küldte. Az üzenet mellé két kék bepipálás érkezett – olvasta. A szíve hevesebben vert.
“Tévedtem. Egyáltalán nem figyeltem rád. Csak magammal foglalkoztam.”
Újra látott egy nyugtázást. Masha online, látja az üzeneteket.
“Találkozhatnánk? Beszélgetnénk? Tényleg szeretnék mindent helyrehozni.”
Az üzenet begépelése közben Antal visszatartotta a lélegzetét. A pöttyök időszakosan megjelentek és eltűntek. Végül megérkezett a válasz:
“Miért? Mi változna?”
– Válaszolt! – mutatta a telefonját a nővérének.
– Írj tovább. Őszintén válaszolj neki.
“Rájöttem, hogy önző voltam. Hogy a szeretet nem csak arról szól, hogy együtt élünk, hanem arról, hogy igazán együtt vagyunk.”
>
– Szép szavak. A nővéreddel gyakoroltad?
>
Antal elmosolyodott. Még mérgesen is Masha önmaga maradt.
>
– Svetlana segített megérteni. De ezek az én szavaim. És az érzéseim. Mash, hiányzol. Üres a ház nélküled.
“Te akartad a csendet. Most élvezd.”
“Nem azt a csendet. Mash, találkozzunk. Kérlek.”
Hosszú szünet. Antal már azt hitte, nem jön válasz. És ekkor:
“Holnap hétkor. A mi kis kávézónkban. Ha elkésel, elmegyek.”
– Svet, elfogadta! Most mit csináljak? Mit mondjak?
>
– Mondd el őszintén, amit érzel. És Antal… Ha igazán fontos neked, ne húzd tovább. Tedd meg az ajánlatot.
– Már holnap?
>
– Miért várnál? Még három évet? Vegyél gyűrűt. Egyszerűt, ha kevés a pénzed. Mashnak nem gyémántok kellenek, hanem a biztos jövő érzése.
>
Másnap Antal fél órával a találkozó előtt érkezett a kávézóba. Izgatott volt, mint egy fiatal fiú. Zsebében egy apró doboz lapult – a gyűrűt egész nap válogatta.
Masha pontosan hétkor lépett be. Karcsúbb, sápadt, de gyönyörű volt. Leült vele szembe, óvatosan nézett rá.
– Szia.
>
– Szia.
>
– Lefogytál.
>
– Előfordul. Mondd, miért hívtál.
>
Antal mélyet lélegzett.
>
– Masha, sokat gondolkoztam. Rólad, rólunk, a múltunkról. Egy igazi önző módjára viselkedtem. Azt hittem, elég csak fizikailag együtt lenni. Nem értettem meg, hogy te ennél többre vágysz.
– És mi változott?
>
– Rájöttem, hogy elveszítelek. És nélküled… üres az életem. Nem csendes, hanem üres. Hozzá szoktam, hogy este vársz, mesélsz a barátnőidről, kirándulni viszel hétvégén.
>
– Az csak mellékes dolog volt?
>
– Nem! Rosszul fogalmaztam. Ez volt a mi életünk. És én lecseréltem egy horgászdélutánra meg a kanapéra.
Masha csendben volt, könnyek csillogtak a szemében.
>
– Antal, elfáradtam abban, hogy a figyelmedért küzdjek. Hogy tolakodónak érezzem magam. Hogy kolduljam az egyszerű dolgokat – egy mozit, egy vacsorát.
>
– Tudom. És jogod van haragudni. De adj esélyt. Csak egyet, hogy mindent helyrehozzunk.
>
– Hogyan? Nem változhatsz meg egyik napról a másikra.
>
– Nem is akarok megváltozni. De megpróbálok. Minden nap. Ígérem.
>
Antal felállt. Majd váratlanul egy térdre ereszkedett a kávézó közepén. Elővette a dobozt.
– Masha, menj feleségül hozzám. Tudom, ezt már régen meg kellett volna tenni. Tudom, hogy most nem a legjobb idő. De szeretlek. És azt akarom, hogy a feleségem legyél. Hivatalosan. Mindenki előtt.
A kávézó megdermedt. Mindenki rájuk szegezte a tekintetét. Masha elrejtette az arcát a kezében.
>
– Antal, kelj fel. Mindenki néz.
>
– Hadd nézzék. Még nem válaszoltál.
>
– Komolyan gondolod?
>
– Teljes mértékben. Masha, légy a feleségem. Ígérem, jobban fogok figyelni, időt szánni rád, meghallgatni, nem csupán férj, de barát is leszek.
>
Masha leengedte a kezét, könnyek folytak végig az arcán.
>
– Megígéred, hogy nem felejted el, hogy létezem? Hogy nem teszel belőlem csak egy bútordarabot?
>
– Megígérem.
>
– És hogy nem futsz el minden hétvégén horgászni?
>
– Inkább magammal viszlek.
>
– Utálom a horgászatot.
>
– Akkor kompromisszumokat kötünk. Masha, kérlek, mondd igent.
>
Remegve nyújtotta a kezét.
>
– Igen. De ha ismét…
>
– Nem ismét. Soha többé. Gyere ide.
Felállt, átölelte. A kávézó tapsviharra tört ki. Valaki felkiáltott: “Keserűség!”
>
– Még korai, – nevetett Masha könnyeivel küszködve. – Előbb jöhet az esküvő.
>
– Amikor akarod. Még holnap is lehet.
>
– Ne holnap. Egy rendeset szeretnék, ruhával, vendégekkel.
>
– Lesz ruha, vendégek és medencei mézes napok is. Minden meglesz.
Egészen az este zárásáig ültek a kávézóban. Beszélgettek múltjukról, jövőjükről. Arról, hogy mindkettőjüknek változni kell. Mashának türelmesebbnek kell lennie, megértenie Antal fáradtságát. Antalnak pedig emlékeznie kell rá, hogy mellette egy élő ember van, nem pedig gép.
– Tudod, – mondta Masha, forgatva az ujján a gyűrűt, – nem akartam elmenni. Reméltem, hogy megállítasz.
>
– Én meg azt hittem, hogy csak blöffölsz. Hogy majd te magadtól jössz vissza.
>
– Ostobák vagyunk.
>
– Ostobák. De majd okosodunk. Együtt.
Együtt tértek haza. Masha rögtön a dolgainak kibontogatásához látott. Antal nézte, és azon tűnődött, miként engedhette el őt. Hogyan nem vette észre, hogy elveszíti?
– Antal!
>
– Mi van?
>
– Amíg pakolok, hívd fel Svetlanát, és köszönd meg neki.
>
– Miért?
>
– Mert helyre tette az eszed. És hívd meg az esküvőnkre. Ő lesz a koszorúslányom.
>
Antal tárcsázta a nővére számát.
– Svetlana? Igent mondott. Köszönöm mindent neked.
>
– Gratulálok! Most már vigyázz rá.
>
– Megteszem. És Svetlana… Te leszel a koszorúslány.
>
– Örömmel. Antal, jegyezd meg: a szeretet ige, nem főnév. Cselekvés, nem állapot.
>
– Jegyzem meg.
>
Letette a telefont, odament a konyhába, ahol Masha épp a vízforralót tette össze.
– Masha.
>
– Igen?
>
– Szeretlek.
>
Ő megfordult, és mosolygott.
– Én is szeretlek. És tudod mit? Meg fogjuk oldani. Mindenképpen megoldjuk.
„A szeretet nem csupán a közös élet anyagi oldala, hanem a folyamatos figyelem, az érzelmi jelenlét és a kölcsönös erőfeszítés.”
Éves rutinok megzavarhatják a kapcsolatot.
A kommunikáció elengedhetetlen a megértéshez.
A romantika és a figyelem kifejezése nélkülözhetetlen az érzelmi kötődéshez.
Az őszinte bocsánatkérés és a változtatni akarás kulcsfontosságú.
A közös jövő biztosítása növeli a bizalmat és a kapcsolat stabilitását.
E történet tanulságként szolgál, hogy egy kapcsolat folyamatos törődést és odafigyelést igényel. Még a hosszú együttélések során is lényeges a szavak és tettek harmóniája. Meg kell érteni és elfogadni a másik igényeit, együtt fejlődve megőrizni az érzéseket. Csak így érhető el az a szeretet, mely túlmutat a mindennapos rutinon, és biztonságot hoz mindkét fél számára.