Fedor és a lakásvita: Éljetek csak az idősebb lány lakásában!
– Anyu, benézhetek? Szükségem van egy beszélgetésre – állt a szülői otthon ajtajában Natália, miközben egy nagy táskát szorongatott magához.
– Gyertek be, de légy óvatos a cipőlevétellel, épp felmostam – lépett félre az anyja, hogy beengesse. – Apu otthon van, ő épp újságot olvas.
A helyiségben sült krumpli és fasírt illata terjengett. Fedor, a fiatalabb fiútestvér, épp egy fuvarból tért haza, és anyjuk a kedvenceit főzte.
Natália a szoba felé haladva megkönnyebbült levegőt vett, majd leült a kanapéra. A bő ruha alatt jól látszott a kerekedő pocak.
– Megint dagad a lábad? – érdeklődött apja, félretéve az újságot. – Nem kéne orvoshoz menned?
– Semmi gond, apa, nem most először fordul elő – igazította a párnát a háttámlán. – Van is egy ötletem… a lakással kapcsolatban.
– Milyen lakásról beszélsz? – lépett be anyja teáscsészével a kézben.
– A tiedről – kortyolt Natália a forró italból. – Hiszen ti és Fedor is elfértek ebben a két szobásban. Ő az egyikben, ti a másikban vagytok. Ha eladnátok, és vásárolnátok egy kisebb egyszobást…
– És a különbözetet neked adnánk? – hallatszott gúnyos hang az ajtóból. Fedor támaszkodott az ajtófélfának, még mindig dolgozói dzsekiben. – Látom, testvérke, nincs időd vesztegetni.
– Fedor, már itthon vagy? – lepődött meg az anya. – Épp melegítem az ebédet…
– Majd utána – legyintett a fiú, és tekintetét Natálián tartotta. – Először halljuk, micsoda terv van a fejedben.
– Ne kezdd már – fintorgott Natália. – Csak arról van szó, hogy egy egyszobás is kényelmes lenne nektek…
– Kinek kényelmes? – lépett be Fedor a szobába, és határozottan odadobta a nagy utazótáskát a sarokba. – Én meg a szüleim egy egyszobásban? Vagy te a mi pénzünkkel?
– Fiam, ne kiabálj – próbálta csillapítani apjuk. – Beszéljük meg nyugodtan.
– De mit megbeszélni? – sétálgatta Fedor a szobában. – Öt éve eladtuk a nyaralót, ő kapta meg. Most meg a lakást is oda adnánk? Tudjátok mit? Megvettétek a nagyobbik lány számára a lakást? Akkor menjetek és költözzetek hozzá – jelentette ki a szülőknek.
– Tudod, hogy hamarosan megszületik a harmadik gyermekem! – emelte fel a hangját Natália is. – Kell nekünk több hely! Már így is szűk a háromszobás is.
– És én mit csináljak? – fordult élesen a testvéréhez Fedor. – Harminckét éves vagyok, még saját sarkom sincs, mert az összes családi pénzt neked adták a te háromszobásodra!
– Igazad van – fújtatott Natália. – Legalább az életemben elértem valamit. Van egy jó férjem, vállalkozásom, gyerekeim és egy lakásom…
– Jó férjed? – nevetett fel Fedor. – Az, aki bezárja az egyiket a másik után? Az egész város tudja, hogy Pavel adósságokban úszik.
Natália elsápadt.
– Mit beszélsz?
– Ne próbálj takargatni, lánytestvér! Sokszor vagyok úton a régióban kamionosként. Tudod, milyen pletykák járnak? Két üzlet már bezárt a szomszéd városban, itt még három éppen létezik. A beszállítók nem adnak árut, mert nem fizettetek. Mire kell hát a valódi szülői pénz?
„Nehéz csend ereszkedett a szobára, miközben anyjuk aggódva kapkodta a tekintetét egyik gyerekről a másikra.”
– Natália, mondd, hogy nem igaz! Tényleg nem igaz, ugye?
Natália elernyedt a kanapén.
– Nem akartam elmondani… De Pavel komoly gondokkal küzd. Az üzlet nem hoz profitot, kettőt be is kellett zárni. A beszállítók követelik a visszafizetést. Ha nem találunk sürgősen pénzt…
– És te a szüleinket akartad otthon nélkül hagyni? – fejezte be Fedor. – Hogy mi egy egyszobásban nyomorogjunk, miközben te férjed adósságát simítod ki?
– Mit tehetnék? – emelte fel hangját Natália, akinek vörösödő szemei jelezték a sírást. – Ketten kisgyerekesek vagyunk, a harmadik is úton van! Mindenünk elveszhet!
– Akkor oldd meg magad! – kiabált rá Fedor. – Elég volt a szüleinken való élősködésből! Mindent neked adtak az évek során – a nyaralót, a megtakarításokat. És most mindent el akarsz vinni?
– Csak irigy vagy! – ugrott fel Natália, majdnem elejtve a teáscsészét. – Irigy vagy, hogy nekem sikerült, hogy van rendes férjem, nem úgy, mint neked! Ki vagy te? Sofőr?
– Na igen, nekem jól alakult – fújta ki a levegőt Fedor. – És pont ezért akarod kiforgatni a szülőket mindenükből. Hallod, talán vinnéd el őket hozzád! Hiszen mindent kaptál – a nyaralót, a pénzt. Hadd lakjanak nálad!
– Mi? – hátrált Natália. – Van családom, kisgyerekek…
– Úgy látom, csak kérni tudsz, de segíteni nem – csapott vissza Fedor.
– Nem értesz semmit! – megragadta a táskát, kezét reszketve tartotta. – Komoly problémáink vannak, Pavel elveszítheti mindent!
– Aztán nekünk fedél nélkül maradni jó? – közelített testvéréhez Fedor. – Menj el! Egyedül oldd meg a dolgaid!
Natália dühösen csapta be maga mögött az ajtót, megremegtek a szekrény üvegei. Az anya leült, arcát kezeibe rejtve –
– Miért bánsz vele így? Hiszen várandós…
– És mit tegyek vele? – sóhajtott Fedor, miközben lehúzta a nyakát az utazás miatt érzett fájdalomtól. – Látjátok, hogy nem érdeklik a ti érzéseitek, csak a pénz.
– Talán meggondolja magát – motyogta apjuk.
Ám Natália nem hallgatott senkire, egy hétig nem adott életjelet magáról. Anyjuk hiába próbált hívni, nem vette fel. Aztán váratlanul megjelent Pavel.
Fedor már készült az új fuvarra, amikor becsöngettek. Pavel, a nővére férje, fáradtan, gyűrött öltönyben, kimerült tekintettel állt az ajtóban.
– Meghallgathatnánk? Szükséges egy beszélgetés – rekedtes hangon kérte.
Anyja némán vezetette a konyhába a férfit. Fedor el akart menni, apja azonban leintette.
– Ülj le, fiam. Ez az egész családot érinti.
Pavel hosszasan hallgatott, keze ügyében pihent a kihűlt tea csészéje. Aztán végre megszólalt:
– Bocsánatot akarok kérni. Én és Natália is. Nem kellett volna így bevonni titeket ebbe.
– Mi történt? – kérdezte anyja félhangon.
– Vége a vállalkozásnak – görbült félmosoly az arcán. – Tegnap bezártuk az utolsó üzletet. A hitelezők elvitték az árut, a berendezést, az autót. Hitelt vettem fel, újra felvettem… Natália hitt bennem, azért is jött hozzátok. Azt gondolta, ha eladjátok a lakást…
Tanulságos helyzet: A családtól kért utolsó segítség fájdalmas belátásra késztette őket.
– És a szüleink? Arra gondoltatok, hogy így megfosztjátok őket otthonuktól? – pattant fel Fedor.
– Igazad van teljes mértékben – nézett fel Pavel. – Elszálltam, nagyképű akartam lenni, túl sok hitelt vettem fel. Amikor minden összedőlt, már nem láttam tisztán. Most szégyellem magam.
– Natália hogy van? – kérdezte aggódva anya.
– Folyton sír. Nem tudja, hogyan folytassa az életét. Fáj neki a múltkori vita után hozzátok menni. Tudjátok, mennyire büszke…
– De valahogy éltek? Kicsik a gyerekek…
– Próbálkozunk – bólintott Pavel. – Én fuvarozó lettem egy nagykereskedő cégnél. Natália pedig adminisztrátorként dolgozik majd a plázában, amint megszületik a baba. Úgy élünk, mint a többiek. Csak… bocsássatok meg, nem kellett volna titeket belekeverni.
Amikor Pavel elment, egy nehéz csend ült a konyhára. Fedor az őszi, szürke udvart nézte az ablakból, fejében a változott nővér képe cikázott: vidám lányból beképzelt, gazdag feleséggé vált.
– Fiam, jól tettél, hogy nem engedted eladni a lakást – törte meg a csendet apa. – Túl sokat kényeztettük Natáliát, túl sok mindent rendben hagytunk neki. De ő…
Hónap múlva Natália visszatért. Karcsúbb volt, csak a terhessége látszott, egyszerű ruhában, smink nélkül. A folyosón leült és zokogni kezdett.
– Bocsássatok meg. Sok mindent tettetek értem, és én…
Anyja azonnal odafutott hozzá.
– Elég! Megoldjátok valahogy.
Fedor alig ismert rá a testvérére: zokog, nem sminkel, kopott cipőben ül.
– Rendben – morgott végül. – Most már úgy fogsz élni, mint a többiek, mindenféle póz nélkül.
– Köszönöm, hogy nem engedted eladni a lakást. Igazad volt, nekünk magunknak kell talpra állnunk.
Aznap este sokáig ült a konyhában, mesélte, hogyan omlott össze minden: az üzletek sorra zártak be, Pavel miként kereste a megoldást, és éjjeleket nem aludva töprengett a jövőn.
– Tudod, azt hittem, jobbak vagyunk mindenkinél, mert pénzünk van – mondta a testvérének. – De most a férjem kamionokat vezet, én meg munkába állok majd, mint minden más ember.
– Ez így van jól – bólintott Fedor. – Semmi baj nincs ezzel. Én is ezt csinálom, nem panaszkodom.
Egy évvel később megszületett Natália harmadik gyermeke, egy kisfiú. Pavel fuvarozóként dolgozott, napokat töltött távol, de mindig hozott élelmet haza. Natália otthonról dolgozott szövegíróként, gyorsan beletanult és még ösztöndíjat is kapott az első negyedévben.
Egy este Fedor benézett hozzá a fuvar után. Natália a gyerekekkel foglalatoskodott a konyhában.
– Hej, tesó! Gyere be, főztem neked egy levest.
– Csak egy pillanatra. Jöttem a kisebbekkel – vette elő az édességet és játékokat a táskából.
A nagyobb gyerekek hangosan rohangáltak a bácsi felé. Natália mosolyogva mondta:
– Mindig elkényezteted őket.
– Miért ne? – emelte fel a kisfiút Fedor. – Jó kis srácok nőnek nálad.
Amikor gyerekek már a szobában voltak, Natália teát töltött Fedornak.
– Hallod, akartam kérdezni: Ismered a „Transzoyl” céget? Pavelnek ajánlatot tettek, többet fizetnek.
– Jó vállalat, – bólintott Fedor. – Sokszor dolgozom velük. Időben fizetnek.
– Én is erre biztatom – mondta Natália. – Csak féli a váltást.
– Megértem a helyzetét a korábbi vállalkozás után. De ott tényleg tisztességes a fizetés.
Natália egy pillanatig hallgatott, majd hozzátette:
– A múltkor elmentem a régi boltok mellett. Már gyógyszertár van ott. Tudod, nem is vagyok szomorú. Mintha más élet történt volna ott.
– Így van, – kortyolt Fedor a teából. – Jól éltek, van munka, nőnek a gyerekek.
Következő nap Fedor meglátogatta szüleit. Apa újságot olvasott, anyja az ablakpárkányon nevelte a palántákat.
– Fedor, ülj le – kérte apja, letéve az újságot. – Anyaddal megbeszéltük…
– Ne szépítsük a dolgot, apa.
– Röviden: úgy döntöttünk, segítünk neked az első lakáshitel törlesztő részlettel. Van egy kis tartalékunk.
– Tényleg? – állt fel meglepődve Fedor. – Nektek is kellene a pénz.
– Ne állj vele vitába – szakította félbe anyja. – Látjuk, mennyit dolgozol és takarékoskodsz. Most, hogy emelték a nyugdíjat, még jobb alkalom.
– Nem kell, – rázta a fejét Fedor. – Megoldom magam. Ti tartsátok meg.
– Tudjuk, milyen keményen dolgozol – morgott apja. – Extra fuvarokat vállalsz, sokszor kimerülsz. Fogadd el, ne vitatkozz. Mindig számíthatsz ránk.
Fedor először visszautasította, de aztán belegondolt, mégis mennyit lakik albérletben, és elfogadta a segítséget.
Két héttel később talált egy megfelelő egyszobás lakást. Nem a belvárosban, de közel a munkahelyéhez. A szülők segítettek az előtörlesztéssel, a többit hitelből fedezte.
- Most már saját otthona van;
- Szülők maradtak a két szobás lakásban;
- Testvéreivel sikerült kibékülni.
– Látod, végre neked is van színvonalas sarkod – mondta anyja a költözésnél. – Eleged volt a bérleményből.
– Minden rendben, anya. Megoldottam.
Natália is segített a pakolásban, hozott függönyöket és főzőedényeket.
– Ez Paveléktől van. Végre új lakásodhoz a költöző ajándék.
– Mindenem megvan.
– Fogadd el, – kezdett el elrendezni a konyhai eszközöket. – Tudod, akkor jól tetted, hogy kiabáltál velem. Valóban elszálltam, túl sokat követeltem.
– Már el is feledtük – legyintett Fedor. – A lényeg, hogy megtanultad a leckét.
Az este csendes volt az új lakás konyhájában. Kint a város hangos volt, a vízforraló fütyült. Fedor mosolygott magában: mégis sikerült. Megvette a saját lakását, kibékült a testvérével. A legfontosabb, hogy a szülők megőrizték a régi otthonukat.
A hétvégéken gyakran meglátogatta a szülőket, vitt élelmet, segített a ház körül. Anyja mindig akart neki fasírtot adni:
– Fogadd el, fiam. Tudom, te nem szeretsz főzni.
– Jól eszem, anya.
– Tedd el, csak téged egyetlenem.
Összefoglalásként: Egy családi konfliktusban végül az őszinte párbeszéd és a kölcsönös megértés segített megtalálni a legjobb megoldást minden érintett számára.
Ez a történet rávilágít arra, milyen bonyolultak lehetnek a családi pénzügyi kérdések és terhek, de azt is megmutatja, hogy a közös erőfeszítés és megértés révén a nehézségek áthidalhatók.