Összetört szívek és emlékek: Egy sorsfordító találkozás
– Tényleg elmész? – kérdezte a nő, könnyekkel a szemében, hangja alig hallhatóan remegett.
– Igen. Találkoztam valaki mással. Elegem van belőled… és a gyerekek örökös sírásából is! – felelte ridegen a férfi.
– De hát ők a te gyerekeid! Még kicsik, alig kezdtek élni! Hogyan teheted ezt?!
– Hagyd már! Elegem van belőled is! Már nem vagy szép! – vágta rá türelmetlenül.
– Még alig gyógyultam fel a legkisebb fiunk születése után…
– Majd elmúlik. De én már döntöttem – ordította, majd dühösen ellökte őt.
A nő megtántorodott, és beverte a fejét a falba. Halk nyögéssel esett össze, de nem sírt. A két éves kisfiuk épp akkor ébredt fel, és döbbenten, némán nézte, ahogy az apja kilép az ajtón.
– Menj csak… – mondta végül a nő, fátyolos hangon. – De egyet jegyezz meg: többé nem fogunk keresni téged.
– Megoldjuk egyedül is – tette hozzá csendesen, miközben bement a szobába, és magához ölelte az öthónapos kisbabát. Így álltak ott hármasban: egy anya és két gyermek, és csak nézték némán a távozó férfit… az apát, aki elhagyta őket.
– Halló? Igen, jövök már! – hadarta izgatottan a telefonba egy harmincas éveiben járó férfi. Öt év telt el…
„Megőrülök ettől a nőtől… inkább elmegyek sétálni. Haza se akarok menni…” – gondolta magában. Leült a park egyik padjára, maga elé meredt. Kisfiúk futkároztak a füvön, hangosan nevettek. „Vajon hogy néznek ki most a fiaim? Biztosan már nagyok… És ő? Soha nem keresett… Én voltam a bolond…”
És ekkor meglátta. Egy ismerős alak, egy régi mozdulat – nem lehetett tévedés.
– Istenem… ő az! De mit mondjak? Hogyan menjek oda? – zakatolt a szíve.
A gyerekek feléje rohantak. A férfi remegve felállt, összeszedte a bátorságát, és megszólította:
– Szia…
– Szia… – válaszolta a nő zavartan, mintha nem hinne a szemének.
– Annyira örülök, hogy látlak… ezek a gyerekeim? Hogy hívják őket…?
– Ez most már nem számít – vágta rá röviden.
– Én csak azt akartam mondani…
– Már mindent elmondtál akkor, évekkel ezelőtt.
És abban a pillanatban a két kisfiú felsikított:
– Apa!
A férfi szíve kihagyott egy ütemet. A szíve megtelt reménnyel, de a következő másodpercben minden összeomlott. A gyerekek elszaladtak mellette, és egy másik férfi karjaiba vetették magukat, aki mosolyogva közeledett. A nő odalépett hozzá, a férfi gyengéden megcsókolta az arcát, és megkérdezte:
– Drágám, ki volt ez?
– Csak egy idegen. A legközelebbi bolt iránt érdeklődött. Új lehet a környéken… Gyere, menjünk haza. Sütöttem egy kis süteményt.
– Bácsi! A bolt ott van a saroknál! – kiáltott oda a nagyobbik fiú.
– Köszönöm… – suttogta a férfi, miközben némán nézte, ahogy a kis család távolodik. A gyerekei – akik már nem is ismerték őt. Az asszony, akit elhagyott – aki már másé volt. Ők mind ismerősnek tűntek… és mégis idegenek voltak.
És ő ott maradt egyedül, az emlékeivel. Egy döntéssel, amit már sosem tud helyrehozni.