Arlene éppen most búcsúzott el hétéves fiától, Justintól, aki életében először egyedül repült Virginiából Orlandóba, Floridába, ahol izgatottan várta őt az édesapja, Pierce.
Ez a repülés különleges esemény volt – Justin első egyedüli útja, és nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy az apjával töltsön némi minőségi időt. Pierce már előre megtervezte a hétvégét: kalandparkok, izgalmas programok, és rengeteg közös szórakozás várt rájuk.
Az egyszerűnek induló utazás azonban hamarosan káosszal és aggodalommal teli rémálommá vált.
Arlene szíve egy kicsit összeszorult, amikor a Ronald Reagan Washington Nemzetközi Repülőtéren átadta Justint a légitársaság munkatársának. Az alkalmazott megnyugtatta őt, hogy az út biztonságos és közvetlen lesz Orlandóba. Bár Arlene igyekezett megnyugtatni magát, valamiért nyugtalan érzése volt, mintha valami nem stimmelne.
Közben Orlandóban Pierce boldogan készült a fia fogadására. Már előre elképzelte, hogyan öleli majd meg Justint, és alig várta, hogy együtt belevessék magukat a szórakozásba. Időben megérkezett az Orlandói Nemzetközi Repülőtérre, még jóval Justin járatának érkezése előtt. Amikor azonban az utasok elkezdtek kisétálni az érkezési kapun, Pierce aggodalommal kezdte pásztázni a tömeget – Justin sehol sem volt.
Arlene otthon Virginiában próbált nyugodt maradni. Látva, hogy a gép rendben elindult, leült, és várta Pierce hívását, amely megerősíti fia biztonságos érkezését. A hívás azonban soha nem érkezett meg. Ehelyett Pierce pánikszerűen telefonált, és elmondta, hogy Justin nincs a gépen, és a légitársaságnál sincs nyoma, mint kíséret nélküli kiskorúnak.
Mindkét szülőt azonnal elöntötte a rémület, és kétségbeesetten próbáltak magyarázatot találni. Arlene gyorsan előkereste az e-mailes visszaigazolást, és döbbenten vette észre a hibát: rossz repülőtérre küldte Justint. Pierce-nek küldött első e-mailjében véletlenül az Orlandói Nemzetközi Repülőteret (MCO) adta meg, nem pedig az Orlandói Sanford Nemzetközi Repülőteret (SFB), ahol Justin gépe valóban landolt.
Amikor felismerte a tévedést, Pierce azonnal autóba pattant, és sietve elindult az Orlandói Sanford Repülőtérre, amely jóval távolabb volt. Miközben Pierce idegesen vezetett, Arlene sikeresen kapcsolatba lépett a légitársaság munkatársaival Sanfordon, és megkérte őket, hogy vigyázzanak Justinra, amíg az apja odaér.
Végül a feszültség enyhülni kezdett, amikor Pierce megérkezett a kisebbik repülőtér várótermébe, és meglátta Justint. Az apai megkönnyebbülés határtalan volt. A kezdeti ijedtség ellenére a találkozás megható volt, tele bocsánatkérésekkel és ölelésekkel. Justin, aki nem is volt igazán tisztában a történtek súlyával, egyszerűen boldog volt, hogy végre az apjával lehet.
A hétvége a kezdeti nehézségek után minden várakozást felülmúlt. Pierce eltökélte, hogy kompenzálja a bonyodalmakat, és mindent megtette, hogy felejthetetlen élményeket szerezzen fiának. Együtt bejárták az összes kalandparkot, amit csak lehetett, és Justin önfeledt nevetése gyorsan eloszlatta a korábbi feszültséget.
Ez az esemény mindkét szülő számára fontos tanulságokat tartogatott: soha nem szabad alábecsülni a részletek kétszeri ellenőrzésének fontosságát, különösen, ha egyedül utazó gyermekről van szó. Arlene és Pierce megfogadták, hogy a jövőben minden lépést alaposan átgondolnak és ellenőriznek, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló helyzet.
Ami először egy idegőrlő tévedésnek tűnt, végül emlékezetes kalanddá vált Justin számára. A hullámvasutak izgalma és a szülei szeretete tette teljessé ezt a különleges hétvégét.