Egy anya új esélye a boldogságra és a családi összhangra
Varvara magányosan nevelte két fiát, Miskát és Egyort, miután a férje egy napon egyszerűen eltűnt. A történet szerint apjuk csak kenyérért ment el, majd soha többé nem tért vissza. Bár Varvara még feljelentést tett a rendőrségen, feltételezve, hogy valami baj történt vele, hamarosan kiderült, hogy a legközönségesebb oka volt annak, hogy férje elhagyta őket: otthagyta családját egy másik nőért. A nő később eljött elvinni az elhagyott férj dolgait, aki még az exfelesége és gyerekei szemébe sem mert nézni.
Azóta sem találkoztak vele többet. Csak egyszer futottak össze a válóper során, amikor is az exférj igyekezett gyorsan eltűnni. A bíróságon sikerült tartásdíjat kicsikarniuk, viszont azt az apa csak rendszertelenül fizette. Aztán bár lehetett volna a tartozást követelni, Varvara erre nem vállalkozott. Egyedül is elboldogult. A gyerekek ekkor már nem voltak egészen kicsik: Miska harmadik osztályba járt, Egyor pedig az utolsó évét töltötte az óvodában. Varvara dolgozott, és jó jövedelme volt, így nem panaszkodott.
Kiemelt gondolat: Bár kezdetben nem bízott a férfiakban, hiszen szerinte mind hazugok és árulók, az idő múlásával Varvara megbékélt a múlt fájó emlékeivel.
Egy új munkatárs érkezett a munkahelyére, Viktor személyében, aki két évvel fiatalabb volt nála és egyedül nevelte lányát, miután az édesanyja elhunyt. Egy beszélgetés során a gyerekek kerültek szóba, majd beszélgetésük lassan egyre személyesebb témák felé fordult. Mindketten rájöttek, hogy örömmel töltik együtt az időt.
Fokozatosan az ismeretség munkán túli találkozásokhoz vezetett: párszor kávézóban találkoztak, majd egy közös sétát is tettek. A gyerekeknek erről még nem szóltak, mert maguk sem tudták, hová vezet ez a kapcsolat.
Egyre biztosabbá vált számukra, hogy egymásnak teremtettek.
Könnyedséget és boldogságot találtak egymás társaságában.
Még a búcsúzás is nehezen ment nekik.
Egy alkalommal a gyerekekkel együtt mentek kirándulni. Viktor kislánya, aki csak négy éves volt, még nem igazán értette a helyzetet, de örült az útnak. Viszont Varvara fiaira rátört a féltékenység; egyértelművé vált számukra, hogy Viktor nem pusztán egy anyuka barátja, és zavarta, hogy van egy kislánya is.
Hazatérve azonnal közölték anyjukkal, hogy nem szívesen élnek ilyen emberek társaságában, sem találkozni velük sem akarnak. Ám Varvara eltökélten állt hozzá a helyzethez. Bár szerette volna, hogy fiai kényelmesen érezzék magukat, nem volt hajlandó feladni a saját boldogságát. Tudta, hogy Viktor jó ember, és a kislány, akit Masha-nak hívnak, rendkívül különleges, mivel nagyon korán elvesztette édesanyját. Így a fiúknak egyértelművé tette, hogy egyelőre nem élnek együtt, de Viktorral találkozgatni fog, tetszik nekik vagy sem.
Amikor Viktor meglátogatta őket, a fiúk morcosan viselkedtek, és láthatóan elvonultak a szobájukba. Mashát nem vitték magukkal, így a kislány nagymamájával és anyjával maradt.
Varvara nem erőltette a fiaira, hogy elfogadják a helyzetet, inkább hagyta, hogy lassan, saját tempójukban szokják meg a változást.
Időközben Varvara és Viktor egyre mélyebben egymásba szerettek, ám a fiúk még mindig ellenségesek maradtak – hogyan is fogadták volna el az anyjuk új életét? A nyári szünet kezdete jó alkalmat kínált a helyzet feloldására: a gyerekek egy hónapra elutaztak nagymamájukhoz vidékre, ahol friss levegő, tiszta környezet és sok játék várt rájuk.
Varvara felvetette az ötletet Viktornak, hogy talán Masha is tölthetne ott néhány napot. Bár Viktor eleinte kényelmetlenül érezte magát, mivel Mashát számára ismeretlennek tartotta a nagymama, végül beleegyezett.
Varvara anyukája szívesen fogadta a kislányt, és megjegyezte, hogy ahol ketten vannak, ott hárman sem számítanak. Masha először félénken fogadta az új helyzetet, de hamar beszélgetni kezdett a nagymamával, miközben finom süteményeket falatozott.
A fiai azonban ellenségesek voltak, és nem akarták a kislány társaságát.
Egyor kijelentette, hogy a nagymama az övék, miért lenne Masha is ott?
Varvara azonban kitartóan közölte, hogy Masha is velük marad, mivel közösen töltik az időt.
Az első napokban Masha igyekezett barátkozni a fiúkkal, szeretett volna játszani velük, ám ők figyelmen kívül hagyták és gyakran kirekesztették. Így a kislány többségében a nagymamával volt.
Egy alkalommal, amikor a nagymamának el kellett mennie vásárolni, azt kérte a fiúktól, hogy figyeljenek Mashára. Miska azonnal visszautasította, mondván, hogy nem szeretik őt és az apját, és hogy nem kéne hozzáköltözniük.
Masha leült szomorúan, miközben a fiúkat figyelte, valószínűleg a szeméből könnyek gyűltek. A nagymama gyorsan átgondolta a helyzetet, és inkább valami elfoglaltságot adott Mashának, megkérve, hogy menjen epret szedni a kertbe.
Ahogy a kislány kiment, a nagymama szigorúan megközelítette a fiúkat és szóvá tette viselkedésüket. Érzékeltette, hogy korábbi viselkedésük méltatlan és helytelen volt. Emellett rávilágított arra, hogy éppen ők azok, akiknek érettebb felnőttekként példát kellene mutatniuk, különösen, hogy az anyjuk helyzetét ismerve.
„Ti, két ‘nagyfiú’, akik felnőttként kellene viselkednetek, megbántotok egy kicsi, árva leányt. Nem látjátok, hogy az anyátok, aki mindent megtesz értetek, végre talált valakit, aki szereti és segíti?”
Azt is megjegyezte, hogy senki sem kötelezheti őket, hogy szeressék Mashát, de az egyetlen, amit megtehetnek, hogy kedvesen bánnak vele, nehogy magányosnak vagy félénknek érezze magát a kislány.
Ekkor Masha visszatért egy tál eperrel, és a fiúkat zavartan nézte, akik végül engedtek a nagymama szavainak. Miska elvállalta, hogy megfigyeli Mashát, miközben a nagymama vásárolt.
Később Miska váratlanul megszólította Mashát, megkérdezve, hogy szeret-e bújócskázni. Amikor a kislány bólintott, felajánlotta, hogy ő vezeti a játékot.
Ahogy a nagymama visszatért, a gyerekek hangos kacagásával és kiabálásával találkozott, élénk bizonyítéka annak, hogy a kislányt végre befogadták a társaságba.
A hétvége gyorsan eltelt, és Viktor eljött a lányáért. Amikor Varvara és Viktor kettesben maradtak, megbeszélték, hogy itt az ideje az összeköltözésnek. Ez megkönnyítené a mindennapokat, és ők is vágytak arra, hogy közösen éljenek.
Azonban ekkor Varvara anyja felhívta őket, megkérve Viktort, hogy ne siessen elvinni Mashát, hanem hadd maradjon még egy ideig a vidéki nagymamánál a fiúkkal.
Viktor aggódva válaszolt, hogy kényelmetlen lenne, és talán Masha nem is szeretné ezt. Ám a nagymama nevetve közölte, hogy már egy órája próbálja a fiúkat behúzni a házba, és előzetesen megkérdezte Mashát, aki örömmel fogadta az ötletet.
Varvara meglepődött, amikor megtudta, hogy a három gyerek már játszik egymással.
A nagymama szerint többé nem lehet mindenért az ő gyermekeiket okolni vagy csendességgel elnézni a viselkedésüket.
Az anya, Varvara, végre bátran elhatározta, hogy a gyerekek érettnek bizonyultak az összeköltözéshez.
Másnap mindannyian elmentek, hogy ellátogassanak hozzájuk, és élelmet vigyenek. Noha a fiúkat senki sem akarta városba hozni, Varvara megfigyelte, hogy fiainak valóban kedvességük lett Mashához. Miska például gyakran igazította a kislány zsinegjét a szandálján, míg Egyor segített neki átugrani egy árok fölött.
Kommunikációjuk is elfogadóbbá vált Viktorról, akinek még köszönetet is mondtak az ajándékokért.
Viktor megjegyezte, hogy Varvara anyja egy igazi csodaszer, és Varvara is úgy gondolta, hogy érdemes volt hallgatni az édesanyára. Most ők a felnőttek, és a legfontosabb, hogy közösen hozzák meg a döntéseket, amelyek a család egészének a javát szolgálják. A gyerekek problémáit nem kell túlzásba vinni vagy előrehalasztani.
Végül a fiúknak is elfogadták, hogy az anyukájuk is megérdemli a boldogságot, és hogy Viktor valóban egy jó ember.
Masha pedig egyszerűen csak örült, hiszen végre családra talált: lett anyukája és nagymamája. Ennél több nem is kellett a boldogsághoz.
Az együttélés nehézségei ellenére a megértés és a szeretet képes volt hidat építeni az eltérő világok között. A történet világosan bemutatja, hogyan formálódhat át egy család akkor, amikor a tagok türelmet és nyitottságot tanúsítanak egymás felé.