Edzés után Vika sietve indult haza, hiszen megígérte férjének, hogy elkészíti a hallevest. Amikor belépett a lakásba, Leonidot találta a konyhában, egy pohár borral a kezében.
„Hűha, csak nézlek… Leonid, nem bírtál várni rám? Legalább hadd készítsek elő valami előételt…”
„Nem kell, ülj le, beszélnünk kell…”
Vika még sosem látta így a férjét: zavartnak, elveszettnek. „Jaj, Istenem, mi történt?” jártak a fejében a gondolatok.
„Fogalmam sincs, hol kezdjem… De elmondom őszintén… Katya, a titkárnőm, terhes tőlem. Elhagylak téged miatta…”
„Tényleg? Ez egy rossz szappanopera jelenete lehetne… És mióta vagytok együtt?”
„Kb. egy éve. Amint megjelent, egyértelműen jelezte az érdeklődését, és én nem tudtam ellenállni. Fiatal, gyönyörű, vidám – pont olyan, mint te voltál fiatalon… Úgy beleszerettem, mint egy kamasz! Azonnal meg akartam mondani neked, de nem volt bátorságom – nem lett volna tisztességes veled szemben…”
„És most nincs visszaút – hamarosan szülők leszünk. Tudod, mindig is vágytam saját gyerekre… Igor számodra mintha a fiam lenne, de nem vér szerinti… Nekem örökös kell, aki átveszi az üzletemet. És vele jól érzem magam, mintha megfiatalodnék… Talán ez egy középkori válság, hallottál már ilyesmiről?”
„Vika, tudom, hogy szemét vagyok. De nem hagylak el téged vagy Igort. Megtartom neked a lakást, az autót – mindent. Támogatlak anyagilag, ne aggódj. Fizetem az oktatásodat is, ahogy megígértem. Vettem egy új házat, Katya nevére íratva – végül is ő lesz a gyerekem anyja.”
„Értem, Leonid, nehéz ellenállni egy olyan szépségnek, mint Katya, és te igazi férfi vagy… Nem hagyhatod cserben a gyermeked – ez tiszteletre méltó. Köszönöm a támogatást, nem mondanék rá nemet. Szeretnék utazni, önállóan élni.”
„Mikor költözöl el? Segíthetek a pakolásban?”
Leonid értetlenül nézett rá. Ilyen nyugodt volt… Talán ez a legjobb út – botrány és hiszti nélkül.
„Nos, akkor viszlát, drágám. Köszönöm az együtt töltött éveket; veled igazán jól éreztem magam! De az életnek megvan a maga forgatókönyve… Talán újra beleszeretek valaki másba, és boldog leszek. Menj már, Katya biztos aggódik – azt hiszi, mintha egy kullancs lennék, aki hozzád ragadt…”
Leonid sietve összeszedte a bőröndjeit, kínosan mosolygott, majd az előszoba felé indult.
Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, Vika a konyhába ment, kivett egy üveg pezsgőt a hűtőből, kinyitotta, töltött magának, és lehúzta a poharat. A férje elhagyta. Milyen abszurdul hangzott mindez.
Sosem gondolta volna, hogy ez megtörténhet velük. Pedig annyi évig békességben éltek – talán nem tombolt a szerelem, de megvolt a kötődés, a megszokás, a tisztelet.
Na, nem ám a tespedés! Új élet, új szabályok! Megtalálja majd a helyét, és a férje fog fizetni érte. Ostobaság lenne elutasítani a pénzt; a pénz lehetőségeket nyit meg. Csak meg kell tanulnia elfogadni az új státuszát: elhagyott nő.
Vika belecsöppent az új élmények forgatagába. Munka után táncórákra járt. Hétvégén múzeumba, moziba ment, edzésekre járt. Szerencsére nem volt egyedül – a szomszédja, magányos nő, Irocha szívesen társaságot nyújtott neki.
Fia, Igor egy másik városban tanult, ritkán látogatta meg őt. Vika magányosan élt. Csak azt főzte, amit szeretett, nem kellett senki más ízléséhez alkalmazkodnia. Amit szeretett, azt csinálta; senki nem tiltotta meg neki semmit. Új férfira nem is gondolt – egyedül lenni nem is olyan rossz.
A válás csendesen, békésen zajlott. Egy pillantást vetett Katyára a bíróság folyosóján – valódi szépség volt, mit is mondhatna az ember… Férje tényleg jó ízléssel rendelkezett!
Leonid minden hónapban utalta a pénzt, ahogy megígérte. Vika hálás volt ezért a nagylelkű gesztusért. Tudta, hogy pénze van, az üzlete jól megy, és könnyen eltarthatja őt és Igort. Ez volt a köszönet az együtt töltött évekért. Látszólag Katya erről nem tudott; valószínűleg nem is nézte volna jó szemmel.
Eltelt egy év. Vika életében nem sok minden változott – tánc, edzések, pár külföldi utazás. Leonid anyagi támogatása megszűnt, és Vika kínosan érezte magát, hogy megkérdezze, miért. Valószínűleg Katya megtiltotta. Nem baj, megoldja. Igor jól keresett az egyetemen, meg tudta fizetni a tanulmányait. Vika fizetése pedig elég volt a saját költségeire.
Egy szabadnap volt, semmi sietség. Vika élvezte a napot. Megfőzte a hallevest, aztán észrevette, hogy nincs otthon kenyér – pedig nagyon szerette. Gyorsan elindult a pékségbe, és ott összeakadt Leoniddal.
„Leonid, mit keresel itt?”
„Vikusya, szia. Hát… most már itt lakom a közelben… Vettem egy lakást.”
„Ez újdonság… És mi van Katyával? A gyerekkel? Egyébként meg, ki született?”
„Lány… De van egy sztori… Képzeld, Katyát egy versenytárs ültette ide. Elhappolta előlem a figyelmet, én beleszerettem, aztán tudod, mi történt… Utána nyomást gyakorolt rám, hogy adjam át neki az üzletet; félt, hogy üres kézzel marad…
Belementem, és a lány születése után érzelmileg mindent átadtam neki. Magamnak hagytam egy titkos számlán valamennyi pénzt. Végül kitett az útból. Kiderült, hogy a lány nem is az enyém, az üzlet pedig a versenytárshoz került… Nézd, mibe keveredtem… Nevetséges, igaz? Egy rossz szappanopera.”
„Vettem egy lakást, találtam munkát; nincs koldusként, de a régi életem már sosem lesz meg. És nem tudok segíteni neked… Sajnálom… Valószínűleg már nem is akarsz velem beszélni, azt hiszed, elárultalak Katya miatt…”
Vika még sajnálta is. Nem is nézett ki olyan rosszul… De mekkora csaló az a Katya! Mennyi erőt és energiát fektetett Leonid az üzletébe!
„Te bolond, Leonid! Gyere velem, most főztem hallevest, a kedvenced…”
A konyhában, ahol oly sok évig együtt ültek, mély beszélgetést folytattak a történésekről. De most már nem voltak férj és feleség.
Később néha telefonon beszéltek. Nem került szóba a kibékülés. Mindkettőjüknek megvolt a maga élete. Vika egy táncórán megismert férfihoz ment hozzá, és boldog volt.
Meghívta Leonidot az esküvőjére, aki eljött, és őszintén örült volt volt felesége boldogságának. Az esküvőn találkozott a vőlegény nővérével… Hat hónap múlva pedig Vikát egy másik esküvőn látták, az új férjével sétálva…
Az élet tényleg kiszámíthatatlan! Soha nem szabad feladni vagy magunkat elveszettnek érezni, bármi történjen is. Hiszen sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap; csak élni kell, és élvezni minden napot!