A játszma
Anya fáradtan sóhajtott, amikor kilépett az irodaház ajtaján. A mai nap egy végtelen hajtás volt. Tényleg most kellett az összes jelentés? Nyugodtan ráértek volna holnapig is. A munkanapja kimerítő volt, ezért úgy döntött, beugrik a kedvenc kávézójába. Már előre elképzelte, ahogy egy friss görög salátát eszik, mellé egy csésze kávét kortyolgat, és néhány percre minden gond eltűnik, az élet újra színesnek tűnik.
Amikor belépett, a hely majdnem teljesen üres volt. Már majdnem leült a megszokott asztalához, amikor hirtelen egy ismerős arcot pillantott meg. A férje, Szergej. Nem egyedül. Egy feltűnő nő társaságában ült.
Anya megtorpant, mintha hideg vízzel öntötték volna le. A nő úgy nézett ki, mintha egy divatmagazin címlapjáról lépett volna elő. Platinaszőke haj, testhezálló ruha, amely minden mozdulatánál csillogott az ékszerektől. Sminkje tökéletes volt. A társalgásuk élénknek tűnt. Szergej valamit mesélt, a nő nevetett, és közben kacéran megérintette a kezét.
Anya gyomra görcsbe rándult. „Szóval így állunk?” – hasított bele a gondolat. Az első reakciója az volt, hogy odamegy, és jelenetet rendez. Hangosan, drámaian, mintha csak egy filmben lenne. De aztán visszafogta magát. Nem, ez túl egyszerű lenne.
Ehelyett hátralépett, és egy terv kezdett körvonalazódni benne. Egy játékot fog játszani.
Egy távolabbi asztalt választott, ahonnan tökéletes rálátása volt Szergejre és a nőre. Rendelését leadta – görög salátát és kávét –, de nem nyúlt hozzá. Elővette a telefonját, és felhívta Szergejt.
A férfi telefonja rezegni kezdett az asztalon. Szergej rápillantott a kijelzőre, majd gyorsan lenémította.
Anya elmosolyodott. Szóval nem akarja felvenni? Mégis mi lehet olyan fontos, hogy a saját feleségének sem hajlandó válaszolni?
Tovább figyelte őket. Szergej közelebb hajolt a nőhöz, valamit a fülébe súgott. A nő újra felnevetett, finoman a szája elé emelte a kezét. Egy hatalmas gyémántgyűrű csillant meg az ujján.
Anya elfordította a tekintetét, és próbált nyugodt maradni. „Nyugi, Anya. Ez még nem a pánik ideje” – mondta magának, miközben idegesen gyűrögette a szalvétát.
Az emlékei egymás után cikáztak. Az első randijuk, a késő esti beszélgetések, az elhangzott szerelmi vallomások. Tényleg mindez hazugság volt? Vagy Szergej most éppen kettős játékot űz?
Anya ökölbe szorította a kezét, de maradt a helyén. Talán ez csak egy kolléganő? Igaz, túl csinos, és túl közel ül hozzá, de mégsem kizárt.
Ekkor azonban valaki más vonta magára a figyelmét. Egy magas, jóképű férfi sétált el az asztala mellett. Erős arcvonásai voltak, enyhe borostával – mintha egy reklámból lépett volna elő.
Anya elmosolyodott. Egy pillanat alatt megszületett az ötlet.
– Elnézést – szólította meg határozottan.
A férfi megállt, felé fordult, érdeklődve nézett rá.
– Igen?
Anya vett egy mély levegőt.
– Van egy kissé különös kérésem…
A férfi kíváncsian felvonta a szemöldökét.
– Segítene nekem egy kis színjátékban? Ott ül a férjem – bólintott Szergej felé –, és úgy tűnik, éppen megcsal. Szeretném, ha érezné, milyen az, amikor a másik oldalon van.
A férfi egy pillanatig habozott, aztán szélesen elmosolyodott.
– Miért is ne? – mondta, majd leült Anya asztalához.
– Anya vagyok – mutatkozott be.
– Igor – biccentett a férfi.
Anya próbált nyugodt maradni, de a szíve vadul vert. Rápillantott Szergejre. A férje végre észrevette. Egy pillanatra megingott, a zavartság kiült az arcára.
Szergej egy másodpercig mozdulatlanul ült, aztán gyorsan visszafordult a nőhöz. Próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. De Anya észrevette, hogy megfeszült az állkapcsa.
Anya hátradőlt, és mintha teljesen belemerült volna a beszélgetésbe. Közelebb hajolt Igorhoz, mintha valami érdekeset mesélne. A férfi megértette a játékot, és tökéletesen játszott vele.
Szergej most már egyértelműen ideges volt. Az ujjai az asztallapon doboltak, és egyre gyakrabban pillantott feléjük.
A szőke nő tovább beszélt, de Szergej figyelme egyre jobban elkalandozott.
Anya úgy döntött, hogy még tovább viszi a játékot. Határozottan megfogta Igor kezét. A férfi, érzékelve a helyzetet, finoman megszorította az ujjait és elmosolyodott.
Szergej tekintete most már égetett.
– Szerinted elég volt? – súgta Igor.
– Még egy utolsó lépés – suttogta Anya. – Sétáljunk el mellettük.
Igor bólintott. Anya a karjába kapaszkodott, és lassan elindultak az ajtó felé. Amikor Szergej asztalához értek, Anya ártatlan mosollyal odafordult.
– Ó, szia, drágám! Micsoda meglepetés! És ki ez a hölgy?
Szergej szeme elkerekedett. A nő értetlenül nézett rá.
– Ő… egy kolléga – motyogta Szergej.
– Ó, igazán? – vonta fel a szemöldökét Anya. – Azt hittem, ma egész nap üzleti találkozóid vannak.
A nő szeme villámokat szórt.
– Te… nős vagy?
A nő felállt, és egy szó nélkül kisétált a kávézóból.
– Elégedett vagy magaddal? – morogta Szergej.
– Én? Te miről beszélsz? Talán jobb lett volna, ha hazugságban élek?
Szergej feszült állkapoccsal meredt rá.
– Tudod mit? Fáradt vagyok – mondta végül, és kiviharzott az ajtón.
Anya sóhajtott, majd leült. A játék véget ért. És ő nyert. Vagy mégsem?