Olga még mindig a bankfiókban ült, mikor a tanácsadó zavartan a monitorra nézett.
— A pénz… mind ugyanarra a számlára ment, egy Denis Ivanovics által megadott kártyára — mondta halkan.
Olga ujjai megmerevedtek.
— Az a férjem — válaszolta lassan.
— Igen, ezt látom. De ezek a levonások nem autóvásárláshoz tartoznak.
A nő felemelte a tekintetét.
— Akkor mihez?
A férfi csak egy pillanatig habozott, majd kinyomtatott egy listát.
— Egy szépségszalonhoz, ékszerüzlethez, meg… itt van: “Golden Palm Spa”.
Olga szíve kihagyott egy ütemet.
2. Az este, amikor minden megváltozott
Amikor este hazaért, Denis épp a kanapén ült, a tévét nézte, mintha minden rendben lenne.
— Denis, beszélnünk kell.
— Most? Épp meccs van.
— Most.
A férfi lemondóan kikapcsolta a tévét.
— Mi bajod, Olga?
— A közös számla. Látom, rendszeresen vettél le pénzt.
Denis arca elsápadt.
— Az csak kölcsön, visszateszem. Anyámnak kellett gyógyszerre, meg Svetlanának, amíg munkát keres.
— Gyógyszerre? Spa-ra meg ékszerre gondolsz?
A férfi megfeszült.
— Ne faggass. Nem érted, hogy családról van szó? Az anyám és a húgom nélkül nem lennék az, aki vagyok.
Olga felnevetett, keserűen.
— Értem. Én meg az, aki eltartja őket.
— Te tényleg letiltottad a kártyát?! — csattant fel hirtelen Denis. — És anyám meg a húgom miből fognak élni?!
Olga csak mosolygott.
— Talán megtanulnak dolgozni.
3. A vihar előtti csend
Két napig nem beszéltek. Denis a kanapén aludt, Olga a hálóban. Svetlana nem jelentkezett, de a közös ismerősök mesélték, hogy újonnan nyílt butikban dolgozik — “részmunkaidőben”.
Egyik este Olga a fürdőszobában ült, kezében egy boríték. A bank küldte: a számla lezárásáról szóló igazolás.
Alatta egy üzenet nélküli, névtelen papírfecni:
„A pénzed biztonságban van. Csak nem náluk.”
Olga nem értette.
Másnap reggel azonban, mikor kinyitotta a hűtőt, a polcon egy fényképet talált. Rajta Denis, Svetlana és egy idős asszony — Tamara. Mindhárman mosolyogtak, egy új, fekete SUV előtt álltak. A rendszám ismerős volt.
A vér fagyott meg az ereiben.
4. A döntés
Aznap nem ment dolgozni. Elment Tamaráékhoz. A kis ház udvarán ott állt a fényes autó.
Tamara nyitott ajtót.
— Olga! De rég láttalak. Gyere, igyál teát.
— Köszönöm, de csak egy percet kérek — mondta, hangját alig tudta kordában tartani. — Szép autó.
Tamara zavartan nevetett.
— Denis lepte meg minket. Azt mondta, sikeres lett egy projekt, és…
Olga lassan bólintott.
— Értem. És Svetlana?
— Dolgozik. Sok a dolga mostanában, sokat jár… külföldre.
Olga elmosolyodott.
— Persze.
Aznap este visszament a városba, leült a számítógép elé, és bejelentkezett a közös online bankba. Minden adatot lementett. A levonásokat, a címeket, a tranzakciókat.
Majd megnyitott egy új böngészőfület, és beírta: „Magánnyomozó Moszkva ajánlott”.
5. A nyomok
Két hét múlva a magánnyomozó, egy őszes, fásult férfi, kopogtatott az irodájában.
— Asszonyom, megtaláltuk, amit keresett. A férje és a sógornője… közös vállalkozást vezettek.
— Micsoda vállalkozást?
— Luxus escort-ügynökség. Svetlana a “modell”, Denis a menedzser.
Olga hátratántorodott.
— Escort? Tehát…
— Nem hivatalos természetesen, de a számlák oda vezettek. A spa, az ékszerüzlet — mind a „kliensek” ajándékai. Az autó? Egy szponzor ajándéka, akit Denis szerzett.
Olga néhány másodpercig csak ült némán. Majd egy halk “köszönöm”-mel elküldte a férfit.
6. A visszavágás
Másnap reggel Denis boldogan lépett be a lakásba.
— Olga, képzeld, kaptam egy új állásajánlatot! Jó pénz, sok utazás!
— Gratulálok — mondta Olga nyugodtan. — Csak előtte alá kell írnod valamit.
Az asztalra tette a papírokat: házassági vagyonmegosztás előkészítése.
— Ez meg micsoda?
— Biztonsági intézkedés. Mivel mostanában sokat “utazol”.
Denis elnevette magát.
— Ez megint a kártya miatt van?
— Nem. Ez már minden miatt.
Olga nyugodt volt. Túl nyugodt. Ez zavarta Denist, de nem szólt. Aláírta, legyintve.
Aztán elutazott.
7. A csapda
Két hét telt el, mikor Olga levelet kapott a rendőrségtől: „Denis Ivanovics és Svetlana Ivanovna ellen nyomozás indult pénzmosás gyanúja miatt.”
Az új bankszámla, amit közösen nyitottak, Denis nevére volt írva. És most, hogy aláírta a vagyonmegosztást, Olga nevét semmi nem kapcsolta a bűncselekményhez.
Minden, amit Denis csinált, dokumentálva volt — Olga hónapok óta gyűjtötte a bizonyítékokat. A “kölcsönvett” pénz mind a saját feljelentésébe került.
8. Az utolsó találkozás
Három hónappal később Denis egy börtönlátogatáson ült vele szemben.
— Te csináltad ezt, igaz? — sziszegte. — Mindenben benne voltál, most meg eljátszod az áldozatot?
Olga elmosolyodott.
— Csak megtanultam tőled, hogyan kell üzletelni.
— Tönkretettél!
— Nem. Csak visszavettem, ami az enyém volt. És tudod, Denis… az autó, amit anyádnak vettél, most az én nevemen van. A bank ugyanis abból a számlából fizette ki, ami hivatalosan az enyém.
Denis ökölbe szorította a kezét.
— Ezt még megkeserülöd.
— Már megkeserültem. De most először… nem félek.
Felállt, és kilépett a teremből.
9. Epilógus
Egy év múlva Olga egy új cégnél dolgozott, immár regionális igazgatóként. A lakásban csend uralkodott, csak a macskája dorombolt.
A postaládában aznap egy névtelen levelet talált.
Benne egy fénykép: Denis és Svetlana — egy börtönudvaron, egymás mellett, de nem egymás felé nézve.
A hátuljára valaki csak ennyit írt:
„Mindig is te voltál az okosabb.”
Olga elmosolyodott, és a képet a kandallóba dobta. A láng lassan elnyelte a múltat.
Majd kinyitotta a laptopját, és új projektbe kezdett:
„Nők, akik nem hagyják, hogy kihasználják őket.”
A kávé illata keveredett a tavasz első szellőjével.
És Olga végre tudta: most ő írja a saját történetét.