Sarah épp a mosogatót mosta el, amikor a víz csobogása közben úgy érezte, talán rosszul hallott valamit.
Elzárta a csapot, megfordult, és a konyhaajtóban megpillantotta a férjét. John komoran állt, szokatlanul merev arccal.
– Mit mondtál? – kérdezte újra, halkan, de gyanakodva.
– DNS-vizsgálatot akarok a fiunkkal kapcsolatban – ismételte John határozott hangon.
– Miért? – kérdezte Sarah, miközben a kezét egy konyharuhába törölte.
– Mert úgy érzem… talán nem is az én fiam.
A szavai úgy vágtak, mint egy kés. Négyéves kisfiuk, Tim, akit John mindig szeretettel vett körül – akihez ugyan nem mindig volt a legfigyelmesebb apa, de sosem hagyta magára, törődött vele, játszott vele, ajándékokat hozott neki. Még akkor is vigyázott rá, amikor Sarah-nak el kellett mennie otthonról.
Soha, egyetlen szóval sem utalt rá korábban, hogy kétségei lennének. Semmi nem indokolta ezt a kijelentést. Hat éve házasok voltak, és Sarah már a második évben teherbe esett. Az az év boldog volt – Sarah akkor is, azóta is hűséges volt. Akkor honnan jött ez?
– Megkérdezhetem, miért gondolod ezt? – próbált nyugodt maradni.
John féloldalas mosollyal nézett rá, tekintete éles volt, mint egy penge.
– Na tessék, máris védekezel! Ha tényleg semmi titkolnivalód nincs, akkor miért zavar ez ennyire?
Sarah úgy érezte, ez valami rossz színjáték kezdete.
Nem állította, hogy házasságuk szenvedélyes volt, de ő mindig is hitt abban, hogy a szerelem kölcsönös tiszteleten és hűségen alapul. Ha két ember jól kijön egymással, őszinte egymáshoz, az már elég egy erős kapcsolathoz.
De ilyen megaláztatásban még sosem volt része. John, aki eddig bízott benne – legalábbis azt hitte –, most abszurd vádakkal állt elő. Mintha minden, amit felépítettek, egy pillanat alatt semmivé vált volna.
– Nem próbállak lebeszélni – mondta halkan. – Csak kíváncsi vagyok, négy év után miért jutott eszedbe, hogy nem a tiéd?
– Nézz csak rá! – emelte fel a hangját John. – Én szőke vagyok, az egész családom szőke. Timnek meg sötét haja és barna szeme van!
– Akárcsak nekem – válaszolta Sarah nyugodtan. – És pont úgy néz ki, mint az apám. Ezt te mondtad mindig.
– Már nem látom benne a hasonlóságot – morogta John. – Viszont hasonlít a kollégádra.
– Melyikre? – kérdezte Sarah, immár inkább fáradtan, mint dühösen.
– Arra a Mark nevű fickóra – vágta rá John gúnyosan.
Sarah csak nevetni tudott. Mark egy rakodómunkás volt a bútorboltban, ahol korábban dolgozott. Egyetlen közös vonása volt Timmmel: a sötét haj. Semmi több.
– Ez nevetséges, John. Tudod, hogy sosem csaltalak meg.
– Anyám és a nővérem is mondta, hogy tagadni fogod. De én akkor is megcsináltatom a tesztet!
És ezzel minden a helyére került.
Sarah mindig is olyan nő volt, akit a legtöbben kedveltek. Kedves volt, de nem hízelgő. Egyenes volt, de nem bántó. És ha valami nem tetszett neki, nem hallgatott.
Kapcsolata John anyjával már az elején sem volt zökkenőmentes. Kezdetben még barátságosnak tűnt, vendégszerető volt, dicsérte Sarah-t, és arról beszélt, milyen szerencsés a fia, hogy ilyen nőt talált. Sarah naivan elhitte, hogy jól kijönnek.
Aztán megtudta, hogy a háttérben ugyanaz a nő ostobának, csúnyának és rossz háziasszonynak nevezi. És ez fájt.
Sarah nem hagyta annyiban. Egy alkalommal nyíltan rákérdezett: most akkor mit is gondol róla valójában?
Ekkor a nő maszkja lehullott. Sarah többé nem kereste vele a kapcsolatot. John néha meglátogatta vele a fiát, de ő kimaradt ebből.
A nővére se volt különb. Szeretett pletykálni, másokat okolni mindenért. Férje elhagyta – mikor kiderült, hogy hűtlen. Elveszítette az állását – lopáson kapták. A villanyt is kikapcsolták nála – hat hónapig nem fizette. Sarah próbált vele békülni, de aztán inkább távol maradt.
Most úgy tűnt, ez a két nő mérgezte meg John fejét. Hónapok óta suttoghattak a fülébe, és most elérték, amit akartak.
Sarah adott még egy esélyt. Leült vele az asztalhoz, és jelezte, hogy beszélni akar.
– John, te is tudod, hogy a családod nem kedvel engem. Elültették benned a kételyt, és ezzel tönkreteszik, amit közösen felépítettünk.
– Ha nincs mit titkolnod – vágott vissza John –, akkor nem kell félned a teszttől.
– Rendben van – bólintott Sarah –, de csak egy feltétellel.
– Miféle feltétellel? – vonta fel a szemöldökét John.
– Ha a teszt igazolja, hogy Tim a te fiad – márpedig az –, akkor te összepakolsz, odaköltözöl az anyádhoz, és elválunk.
– De miért? – értetlenkedett John.
– Mert én nem élek olyasvalakivel, aki képes egy alaptalan gyanú miatt elfordulni tőlem. Ha anyád véleménye fontosabb, menj hozzájuk. De ha egyszer elgondolkodnál, rájönnél, hogy soha nem árultalak el.
John elhallgatott. Sarah bízott benne, hogy végre felébred ebből a családi manipulációból. De úgy tűnt, túl mélyen volt már benne.
– Megcsináljuk a tesztet. Téma lezárva – mondta végül.
– Legyen – felelte Sarah, hűvösen.
Másnap mindketten elmentek mintát adni. Egy hétig vártak az eredményre. Ezalatt alig szóltak egymáshoz. John Timhez is távolságtartó lett, és ez fájt Sarah-nak a legjobban.
Ő is várta az eredményt – nem azért, mert kételkedett, hanem hogy végre bebizonyosodjon, mennyire igaztalan volt John vádja. És hogy eldönthesse, mihez kezd.
Mert ha ezt a gondolatot önállóan fogalmazta volna meg a férfi, még talán meg is érti. De hogy mások szavai ennyire elhatalmasodjanak benne, azt Sarah nem tudta elfogadni.
Mikor megérkezett az email, odahívta Johnt. Ő nem is nézett a képernyőre, csak átadta neki a telefont.
John sokáig nézte az eredményt, aztán elmosolyodott.
– Tim tényleg az én fiam! Hát ez megkönnyebbülés! Ünnepeljünk!
– Jó – felelte Sarah. – De nem a származását ünnepeljük, hanem a válásunkat.
– Mi van? – ráncolta a homlokát John. – Komolyan gondolod? Jó, volt bennem kétség, de te is tudod, mennyi férfi nevel más gyerekét anélkül, hogy sejtené?
– Nem érdekel – vágta rá Sarah. – Nem akarok olyan emberrel élni, aki nem tud önállóan gondolkodni, aki fájdalmat okoz annak, akit szeretnie kellene, csak mert valaki valamit mondott. És aki egy egész hétre hátat fordít a saját fiának egy ostoba gyanú miatt. Menj el, John.
John próbált még menteni valamit. Bocsánatot kért, ígérte, hogy soha többé nem hallgat a családjára.
De Sarah döntött. Ez az eset, bármilyen aprónak is tűnt, leleplezte, milyen ember is valójában John.
Sarah csak sajnálni tudta azt a nőt, aki egyszer majd John mellett találja magát. Anyósként és sógornőként nehéz dolga lesz. Talán John tanult az esetből. Talán más lesz. De Sarah nem hitt benne.
Az emberek ritkán változnak meg igazán.