Szilvi és kedvese, Czerődi Gergely örök hűséget fogadtak egymásnak, és azt mondják, hogy a nagy nap valóban meseszerűen alakult: voltak pillanatok, amikor sírtak, és voltak, amikor boldogságukban nevettek.
Február óta készültek a július eleji esküvőjükre, és az elsődleges kérdés az volt, hogy hol legyen a ceremónia. „Az első pillanattól egyetértettünk, hogy egy természetközeli helyszínt szeretnénk, hiszen a mi eljegyzésünk is lóháton történt” – meséli Szilvi vidáman.
„Most kezdődik a nagybetűs élet”
Szilvi bátyja ajánlotta nekik a Krakkópusztán található Tóparti Vadász- és Turistaházat. „Felhívtam a tulajdonost, és az elbeszéltek alapján lefoglaltam a helyet. Megkérdezték, hogy ‘Biztos lefoglalod? Nem is láttad még!’ Mire én azt válaszoltam, ‘Ha ott megyek, se leszek előrébb’ – nevet Szilvi. – Az esküvőn ötven fős volt a násznép, csak a család és a barátok jöttek el. Ennyi vendéget könnyebb volt kezelni, ráadásul sok apróságra is figyelnünk kellett: hová tegyük a csokrot, hol legyenek az ajándékok a szülőknek, a pezsgő, a sütemény…”
Azt mondják, csak az esküvő helyszínén érezték igazán, hogy hivatalosan is házasok lesznek. „Először úgy voltunk vele, hogy szervezzük meg, és minden simán menjen, aztán túl leszünk rajta – emlékszik Gergő. – De ahogy közeledett az idő, egyre feszültebb lettem, és mint a mérgezett egér, csak futkároztam ide-oda. Persze, örömteli volt a várakozás.”
Szilvi, akinek a ruhája elég szoros volt, egyszer csak azt vette észre, hogy alig kap levegőt. „A lányok próbáltak megnyugtatni, annyira izgultam. Pedig az esküvő csak a kezdet volt, most jön a java: kezdődik a nagybetűs élet. Szerencsére a szüleink sok tanáccsal láttak el minket, hasznos útravalóval.”
Mindenki sírt
Először Gergőt az édesanyja kísérte az oltárhoz, majd Szilvit az édesapja. A két tanú már ott várt rájuk: Gergő legjobb barátja és Szilvi bátyja. A bevonulást lágy zongorahangok kísérték. Gergő nagyon meghatódott, amikor meglátta Szilvit az apja oldalán. „Előtte még nem láttam rajta a ruhát. Gyönyörű volt. Szinte elállt a lélegzetem, és akkor már éreztem, hogy kezdenek gyűlni a könnyek a szememben. Szilvi apukája sem bírta ki, és ő is sírt. Ez egy nagyon megható pillanat volt, amit soha nem fogok elfelejteni.” Szilvi is küzdött a könnyeivel. „Amikor apu odajött hozzám, hogy oltárhoz kísérjen, azt mondta: ‘Nem hiszem el, hogy elérkezett ez a pillanat.’ Emlékszem, hogy akkor próbáltam visszatartani a könnyeimet, hogy ne sírjak, de végül nem sikerült.”
„Amikor elindultunk, éreztem, hogy apukámat is elöntik az érzelmek. Én pedig még nem sírhattam, mert a sminkem miatt próbáltam megőrizni a nyugalmamat. De belül én is majdnem sírtam.” – teszi hozzá Szilvi, aki elérzékenyülve emlékezik vissza erre a pillanatra. „A vonulásunk közben megálltunk egy pillanatra, hogy valóban átéljük azt a csodálatos pillanatot. Az életem rohant előttem: copfos kislányként néha önbizalomhiánnyal küzdöttem, most pedig itt vagyok az apukámmal, körülvéve a szeretteimmel, és az életem örökre meg fog változni. Sok mindent megéltünk, hogy elérjük ezt a boldogságot.”
Amikor Szilvi az oltárhoz ért, Gergő zokogott. „Azt súgta nekem, hogy gyönyörű vagyok, és hogy el sem hiszi, hogy itt állunk. Én próbáltam magam tartani, de belül én is sírtam.”
„Sosem láttam Gerit, mégis hozzámentem”
Miután kimondták a boldogító igent és felhúzták egymásnak a gyűrűket – amiket az Ékszerpalotában választottak –, ismét könnyek csordultak a szülők szemébe, mikor köszöntötték őket. Az anyakönyvvezető sokat idézett a Bibliából. „Szép gesztus volt tőle, hogy tudta, keresztényként mi a Biblia alapján próbálunk élni. A szeretet minden akadályt áthidal, és ez valóban igaz volt a mi történetünkre is: sosem láttam Gerit, de mégis hozzámentem, mert belső értékeit néztem. A szeretet köteléke volt, ami összekötött minket” – mondja Szilvi.
„Azt az érdekes dolgot tapasztaltam, hogy az esküvő alatt mindössze egyszer jutott eszembe, hogy nem látok. Amikor bevonultunk, azt gondoltam, milyen jó lenne látni, ahogy Gergő arcán csorognak a könnyek. De végül arra összpontosítottam, hogy megéljem a pillanatot. Ha az élet úgy alakul, hogy egyszer újra láthatok, akkor visszanézem ezeket a felvételeket, és más szemszögből élem át azt a csodálatos élményt” – teszi hozzá.
Hajnalig tartott a mulatság
A megható pillanatok után a buli igazán felpörgött. Vacsorára a magyar hagyományokat követve tyúkhúslevest szolgáltak fel, majd svédasztal várt a vendégekre: kacsacomb lila káposztával, szuvidált karaj, helyben grillezett camembert. „Az első közös táncunkat Elvis Presley Can’t Help Falling in Love című dalára táncoltuk el” – meséli Gergő, majd Szilvi veszi át a szót. „Hetekig jártunk tánctanárhoz, aki türelmes és kedves volt. Nagyon kihívás volt, mert előtte sosem táncoltunk együtt, de végül nagyon jól sikerült.”
A lemezlovas szolgáltatta a zenét, és az ifjú pár egész éjszaka táncolt. „Nem tudom, hogy bírtuk, de másnap a csípőm fájt!” – mondja Szilvi. A tortájuk négy emeletes volt: pannonhalmi karamell, Őrség zöld aranya, túrós-meggyes és piskótatorta a tetején. „Hónapokkal előre elmentünk a salgótarjáni G&D kézműves cukrászdába, hogy előkóstoljuk. Tudtuk, hogy az esküvőn a finom torta kulcsfontosságú” – meséli Szilvi. A lagzi egészen hajnalig tartott, és másnap az ifjú pár nászútra indult a Mátrába.
Micsoda ruhák!
Szilvi két esküvői ruhát is választott a Love Esküvői Ruhaszalonból: egyet a fotózásra, egyet pedig a szertartásra. „Mindkét ruha abroncsos volt. Fontos volt, hogy csipke és kis kövek is legyenek rajtuk, hogy elegánsabbak legyenek. Az esküvőn a szolid, de gyönyörű ruhám volt” – meséli az ara. Gergő öltönyét és cipőjét az Esküvőpalotából választották, ugyanúgy, mint Szilvi menyecskeruháját. „Eleinte klasszikus feketében gondolkodtam, de az ütötte volna a természetközeli hangulatot. Végül egy sötétzöld öltöny mellett döntöttem” – meséli a férj.