Egy válás, egy győztes – de nem az, akire mindenki gondolt
Miután keserű házasságom végleg zátonyra futott Mike túlzó vagyoni mániája miatt, nem volt kérdés számomra: ennek véget kell vetni. Amikor bejelentette, hogy válni akar, egy pillanatra sem lepődtem meg – sőt, készen álltam. De nem úgy, ahogy ő hitte.
A válóperes ügyvédem irodájából kilépve szándékosan úgy tettem, mintha összetört volna a szívem. A liftben viszont már alig bírtam visszatartani a nevetést. Mike azt hitte, mindent megnyert – házat, autót, pénzt – de fogalma sem volt róla, hogy valójában én vezetem a játszmát.
Pár héttel korábban, amikor végleg elhidegültünk, már elkezdtem kidolgozni a saját lépésem. Tudtam, hogy Mike annyira el van foglalva azzal, hogy “győztesként” kerüljön ki ebből az egészből, hogy nem fog észrevenni semmit.
A válási tárgyaláson diadalittasan sorolta, mit akar megtartani: házat, autót, a közös megtakarítást. Mintha már zsebében lett volna minden. Én pedig csak bólintottam: „Legyen.” Megdöbbent, hogy ilyen könnyen adom – de én már akkor is a következő lépésemen dolgoztam.
Ahogy becsuktam magam mögött a liftajtót, üzenetet küldtem anyának: „Hazamegyek összepakolni. Hívni foglak, amikor eljön az ideje.” Gyorsan, határozottan csomagoltam. Csak a fontos dolgokat vittem – és felszabadulva hagytam ott azt az üres házat.
Másnap reggel Mike hívott. Dühösen, reszkető hanggal.
– Mit műveltél?! – kiabálta.
– Jó reggelt, Mike. Minden rendben? – kérdeztem édesen, alig visszafojtva a nevetést.
– Te tudod nagyon jól, miről van szó! Itt vagyok a nappaliban… és anyád parancsolgat nekem!
Emlékeztettem rá, hogy aláírta a válási egyezséget – amiben az állt, hogy anyám a házban lakhat, mert az ő nevén volt az ingatlan. Ő meg, a győzelem mámorában, észre sem vette ezt a kis részletet.
A háttérben hallottam, ahogy anyám határozott hangon kiosztja őt – főleg a rendetlensége miatt. Én pedig csak mosolyogtam. Szabad voltam. És végre újra én irányítottam az életemet.