Az utóbbi időben egyre gyakrabban érzem, hogy a lányom és a vejem másként tekintenek rám, mintha már egy idős asszony lennék. Nem mondom, hogy panaszkodom, de furcsa érzés.
Két nappal ezelőtt ünnepeltem a 46. születésnapomat, és úgy döntöttem, hogy ezt a napot a barátaimmal egy hangulatos étteremben töltöm. Csodálatos este volt, tele nevetéssel és jó beszélgetésekkel. Az ünneplés után otthon is tartottam egy vacsorát, ahová meghívtam a lányomat és a vejemet, hogy együtt is megünnepeljük ezt a különleges alkalmat.
Amikor megérkeztek, a vejem egy gyönyörű rózsacsokrot nyújtott át nekem, a lányom pedig egy borítékot adott a kezembe. Mosolyogva fogadtam, de valami furcsa érzés kezdett motoszkálni bennem. Amikor kinyitottam a borítékot és megláttam, mi van benne, szóhoz sem jutottam. Azóta nem is akarok beszélni a lányommal.
A boríték egy tíznapos üdülési csomagot rejtett, amely tele volt különböző kezelésekkel: masszázsok, termálfürdők, diétás ételek – mintha egy egészségügyi rehabilitációs program lett volna.
A lányom lelkesen nézett rám.
– Anya, nézd meg, mit hoztunk neked! – mondta izgatottan.
Még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől, de igyekeztem megőrizni a nyugalmamat.
– Tudjátok, hogy nem szeretem, ha pénzt adtok ajándékba – jegyeztem meg halkan. – Olyan személytelen dolog.
– Anya, ez nem pénz. Szerintünk nagyon fogsz örülni neki.
Lassan kivettem a papírokat a borítékból, és amikor elolvastam, mi is ez pontosan, teljesen lefagytam.
– Hűha… – mondtam halkan. – Ez mégis honnan jött?
A vejem kissé bizonytalanul mosolygott.
– Nem tetszik az ajándékunk?
Próbáltam szavakat találni, de csak csendben ültem. Egyfelől megértettem, hogy figyelmes gesztus volt részükről, de másfelől nem tudtam elhessegetni az érzést, hogy nem igazán ismernek engem. Egy ilyen üdülés vajon tényleg nekem való? Egy fiatalos, energikus nőnek, aki szereti az aktív életet, az utazást, a pezsgést?
– Hát… természetesen köszönöm – kezdtem lassan –, de egy ilyen üdülőhely…? Nem inkább idősebbeknek való?
A lányom azonnal válaszolt.
– Anya, ez nem akármilyen hely! Gyönyörű hegyek között van, friss levegővel, csodás tájjal. Olyan szállodát választottunk, ahol minden kényelmes, és rengeteg szórakozási lehetőség van!
Félrebillentettem a fejem, és próbáltam nem túl élesen reagálni.
– Szórakozási lehetőség? Például táncestek nyugdíjasoknak? – kérdeztem némi szarkazmussal. – Tudjátok, hogy nem vagyok oda az ilyen helyekért. Nem érzem jól magam olyan környezetben, ahol minden a pihenés és a gyógykezelések körül forog.
A lányom kissé sértődötten nézett rám.
– De anya, ez egy egyedülálló élmény! Biztosan jól éreznéd magad!
A vejem is közbeszólt.
– Csak szerettük volna, ha kicsit kikapcsolódsz. Gondoltuk, hogy jót tenne neked.
Ekkor már nem tudtam elfojtani a csalódottságomat.
– Kikapcsolódás? Talán valakinek, aki hetvenéves, és élvezi a gyógyvizes medencéket, de nem nekem!
Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, éreztem, hogy valami eltört bennem. Nem dühös voltam, hanem mélyen csalódott. Mintha a lányom és a vejem egy olyan emberként láttak volna engem, aki már nem vágyik kalandra, élményekre, akinek egy nyugodt pihenőhely való a hegyek között.
Nem is próbáltak mentegetőzni. Egyszerűen csak megköszönték a vacsorát és elmentek. Ott maradtam az asztalnál, a kezemben tartva azt a borítékot, amely számomra nem az odafigyelés és a szeretet jelképe volt, hanem annak a jele, hogy a saját lányom is másként lát engem, mint amilyen valójában vagyok.
Mennyire fájdalmas volt ez a felismerés!