A titok a pince mélyén
Mindig is nagyon közel álltam a húgomhoz, Emilyhez.
Három évvel fiatalabb volt nálam, mégis olyan dolgokat ért el, amelyek nekem soha nem sikerültek.
Huszonkilenc évesen boldog házasságban élt, egy csodálatos férj oldalán, és volt egy gyönyörű hat hónapos kislánya, Lily. Egy álomszép házban laktak, amely pont olyan volt, mint amit egy lakberendezési magazin címlapján látnál – minden tökéletesen rendezett, minden részlet átgondolt.
Ezért amikor egy szombat reggel Emily felhívott, hogy megkérdezze, ráérnék-e vigyázni Lilyre egy rövid időre, míg elintéz egy gyors ügyet, gondolkodás nélkül igent mondtam.
– Persze, nagyon szívesen! – válaszoltam örömmel.
Amikor megérkeztem a házukhoz, Emily már az ajtóban állt, szemmel láthatóan sietett, és valami feszültség bujkált a vonásai között.
– Te vagy a megmentőm! – mondta hálásan, miközben a karomba adta Lilyt. – Már megetettem, csak fektesd le húsz perc múlva.
Azzal már el is tűnt az ajtó mögött.
A furcsa kopogás
Lily-t óvatosan bevittem a gyerekszobába, finoman ringatva. A helyiség világos rózsaszín falai, az apró virágmintás tapéta és a hófehér kiságy mind idilli képet festettek. A polcokon sorakozó plüssállatok tökéletes összhangban álltak a gondosan megtervezett enteriőrrel.
Majdnem túl tökéletes volt.
Ahogy a kiságyhoz léptem, valami különös dolog történt. Egy halk, ütemes kopogó hang ütötte meg a fülem.
Megdermedtem. Figyeltem.
A hang a falból jött.
Hideg borzongás futott végig a hátamon. Egerek? Egy meghibásodott vízvezeték? Próbáltam ésszerű magyarázatot találni. Talán csak a képzeletem játszott velem.
Lily álmosan ásított, apró ujjacskáival finoman átfogta az enyémeket. Óvatosan lefektettem a kiságyba, betakargattam, majd felemeltem a fejem és ekkor vettem észre valami még különösebb dolgot.
A babafigyelő rejtélye
A polcon álló babafigyelő nem olyan volt, mint amit korábban láttam. A képernyő be volt kapcsolva, de nem Lilyt mutatta.
Hanem egy másik kiságyat.
Összeráncoltam a homlokom, és közelebb hajoltam. A képernyőn látható szoba tökéletesen egyezett Lily gyerekszobájával – a tapéta, a bútorok, még a hintaszék is ugyanott állt.
Csakhogy a képen a kiságy üres volt.
Aztán hirtelen—
Egy árnyék mozdult a képernyőn.
Megmerevedtem, a szívem vadul kezdett dobogni. Valaki ott volt abban a szobában.
De nem ebben a szobában.
Kapkodva körbenéztem, minden sarkot alaposan átvizsgáltam. Senki sem volt itt, csak Lily, aki békésen aludt.
Visszapillantottam a monitorra, keresve rajta valami magyarázatot. És akkor megpillantottam egy apró feliratot a frekvenciabeállításoknál.
Az egyik opció: “Gyerekszoba”.
A másik: “Pince”.
A gyomrom összeszorult.
Miért lenne szüksége Emilynek egy másik babafigyelőre a pincében?
A titok a mélyben
A lábaim ólomsúlyként vonszoltak előre, ahogy elindultam a folyosón. Tudnom kellett az igazságot.
A pinceajtó kicsivel a konyha után volt. A szívem egyre hevesebben vert, miközben a kilincs felé nyúltam.
Lassan elfordítottam. Az ajtó hangosan nyikorgott, ahogy résnyire nyílt.
A dohos, penészes levegő azonnal megcsapta az orrom.
A lámpa már fel volt kapcsolva.
Mintha valaki nemrég járt volna itt.
Óvatosan ereszkedtem le a nyikorgó lépcsőn. A kezem szorosan markolta a babafigyelőt, amely még mindig mutatta a másik szobát.
A pince első pillantásra teljesen átlagos volt – poros dobozok, egy régi kanapé, néhány kacat. De ekkor megláttam valamit, ami megfagyasztotta a véremet.
Egy másik kiságy.
Pontosan olyan, mint Lily-é az emeleten.
És benne—
Egy baba takaró, gondosan összehajtva.
Egy lépést tettem felé, a torkomban lüktetett a pánik. És akkor észrevettem a kamerát.
Egy polcon állt, egyenesen a kiságyra irányítva.
Miért van egy kiságy a pincében? Miért figyeli egy kamera?
Ekkor egy halk nesz hallatszott mögülem.
Megpördültem.
Emily állt a lépcső tetején.
Az arca sápadt volt, a tekintete tágra nyílt – valami fájdalom, félelem és kimerültség keveredett benne.
– Nem kellett volna ezt látnod – suttogta.
A levegő bennem rekedt.
– Emily… mi ez?
Reszketve tette meg az első lépést lefelé. A szemében könnyek csillogtak.
– Nem tudtam, hogyan mondjam el neked.
A torkom elszorult. – Mit?
– Lily-nek volt egy ikertestvére.
A világ megszűnt létezni körülöttem.
– Mi?
Emily könnyei patakokban folytak.
– Őt Rose-nak hívták… – suttogta. – De halva született.
A térdem megroggyant.
– Ó, Em…
Egy remegő sóhaj hagyta el az ajkát. – Nem tudtam elengedni. Nem tudtam feldolgozni a gyászt.
A kiságyra mutatott.
– Ez az én módja annak, hogy tovább éljem az emlékét.
A szívem megszakadt érte.
A monitorra néztem. A rejtélyes árnyék. A kopogás.
– De miért mozog még mindig a monitor képe? – kérdeztem alig hallhatóan.
Emily megremegett. – Mert néha esküszöm, hogy hallom őt…
A pince csendje nyomasztóvá vált.
Emily törékeny alakja összetört nővérként állt előttem.
Nem volt őrült. Csak elvesztette a gyermekét.
Csendben odaléptem hozzá, és szorosan átöleltem.
– Nem vagy egyedül. Segítek neked, hogy elengedd.
Emily zokogva omlott a karjaimba.
Tudtam, hogy ez a fájdalom soha nem múlik el teljesen.
De mostantól nem kell egyedül viselnie.