A történet mesélője még most is élénken emlékszik arra a döbbenetes pillanatra, amikor észrevette apósa autóját, amely közvetlenül a háza előtt parkolt – pont akkor, amikor ő éppen egy eldugott motelben tartózkodott a szeretőjével. A gyomra görcsbe rándult, és úgy érezte, mintha egy óriási kő szorítaná a torkát. Az a gondolat, hogy apósa talán éppen rajtakaphatja őt, egyszerre váltott ki benne pánikot, dühöt és döbbenetet.
Kapkodva, mindenféle előzetes gondolkodás nélkül lemondta a találkozót, próbált valami kibúvót találni, hogy időt nyerjen. Győzködte a szeretőjét, hogy most nem alkalmas az időpont, és jobb, ha elhalasztják. A nő csalódottan hagyta el a motelt, de a mesélő érzelmei annyira eluralkodtak rajta, hogy amikor visszament az autójához, a feszültség és düh hatására egyetlen heves mozdulattal betörte apósa autójának két visszapillantó tükrét. Mintha ezzel a pusztító gesztussal akarta volna kiszellőztetni az összes kétségbeesést, amit az adott helyzetben érzett.
Másnap, miközben vegyes érzelmekkel, de valamiféle hamis büszkeséggel telve elindult apósa háza felé, hogy “bevallja” tettét, egy váratlan csavar tette még abszurdabbá a helyzetet. Az apósa dühtől remegve fogadta őt – de nem azért, amit a mesélő gondolt volna.
Kiderült, hogy apósa előző nap kölcsönvette a felesége autóját, és mire visszaadta, a tükrök már nem voltak a helyükön. A mesélő teljesen megsemmisült, amikor rádöbbent, hogy ő maga felelős a kárért, miközben minden erejével azon volt, hogy eltussoljon egy egészen más problémát. Ez a fordulat olyan volt, mintha az élet arcul csapta volna – egy igazán ironikus és keserédes leckével.
Ahogy ott állt, a felismerés lavinaként zúdult rá: minden, amit előző nap kigondolt és végrehajtott, nem más volt, mint egy grandiózus félreértés eredménye. A terve, hogy megússza a kínos helyzetet, valójában csak egy újabb, még nagyobb bajt okozott.
Ez az egész helyzet groteszk humora világossá tette, hogy milyen könnyű beleesni a saját érzelmeink és elhamarkodott döntéseink csapdájába. A mesélő, aki korábban mesteri stratégiának hitte a cselekedeteit, most nevetséges helyzetben találta magát, miközben apósának fogalma sem volt arról, hogy mi történt valójában.
A történet ironikus fordulatai tökéletes példát adnak arra, hogyan képes az élet a legváratlanabb pillanatokban tréfát űzni belőlünk. A dráma és a zűrzavar közepette az élet egy mosollyal emlékeztetett arra, hogy néha mi magunk vagyunk a legnagyobb akadályai a saját boldogságunknak – és a legjobb történetek gyakran éppen a legabszurdabb hibáinkból születnek.