A férjem és én éppen házimunkát végeztünk, miközben a négyéves, mozgássérült fiunkat a Tara nevű dobermannunkkal hagytuk a kertben. Ki hitte volna, hogy fél óra múlva az életünk örökre megváltozik… Eleinte a kutya és a fiú boldogan játszottak, ám néhány perc múlva hirtelen egy erőteljes, ijesztő ugatás rázta meg a házat. Pánikba estünk, és gyorsan kifutottunk, abban a hitben, hogy Tara bántotta a gyereket, de amit ott láttunk, minden várakozásunkat felülmúlta…
A fiunk súlyos mozgásszervi rendellenességgel született, és három éves koráig nem tudott járni. Az orvosok elmondták, hogy van egy nagyon kicsi esély arra, hogy egyszer talpra álljon, de mi minden reményt belefektettünk ebbe az egyetlen lehetőségbe. Minden nap imádkoztunk érte, miközben ő egyedül kúszott a házban, miközben más gyerekeket figyeltünk az ablakból. Nem volt barátja, mivel a társai nem értették az állapotát, mi pedig nem tudtuk helyettesíteni őt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy örökbefogadunk egy kutyát, hogy legalább egy igaz barátja legyen. Egy menhelyről választottuk Tarát, egy dobermannt.
Eleinte Tara távolságtartó volt velünk. Egyedül maradt, és különösen elkerülte a fiunkat. Már azt hittük, hogy tévedtünk, de aztán valami csodálatos történt. Tara fokozatosan elkezdett közelebb kerülni a fiunkhoz, odabújt mellé, hagyta, hogy megérintse az arcát, és játékokat hozott neki. Különleges barátok lettek, elválaszthatatlanok.
Mi, a szülők, végre megkönnyebbültünk. A fiunk nevetett, mosolygott, és mindezt ennek a csodálatos kutyának köszönhettük. Olyan mértékben megbíztunk Tarában, hogy már nyugodtan hagytuk őket egyedül a kertben, miközben mi házimunkát végeztünk. De egy nap, egy rettenetesen éles ugatás rázta meg a házat. A szívem összeszorult, és a legrosszabbra gondoltam. Féltem, hogy Tara bántja a fiunkat. De amikor beléptünk a kertbe, amit láttunk, örökre megváltoztatta a világunkat.
A fiunk ott állt. Felállt, és a babakocsit fogta, miközben Tara mellette állt, és ugatott, mintha azt kiáltotta volna: „Nézzétek! Nézzétek, mit tud csinálni!” Ahogy megláttam őt, elérzékenyültem, és könnyekben törtünk ki. Oda rohantunk hozzá, ő pedig félelemmel a szemében, de valami új fénytől ragyogva nézett ránk. Egy igazi csoda történt.