Ez az esküvő mindenki számára egy örömteli esemény kellett volna, hogy legyen, de amikor megláttam Shanizét az oltár felé tartani, valami nyomasztó érzés szorította össze a gyomromat. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de éreztem, hogy valami nincs rendben. A szívem egyre hevesebben vert, és amikor végül megláttam az igazságot, minden addigi sejtésem igazolást nyert.
Dave-et több mint harminc éve ismertem. Együtt nőttünk fel, megosztottuk egymással legnagyobb titkainkat, és átéltük a legkínosabb tinédzseréveinket. Amikor elmondta, hogy megtalálta élete szerelmét, a gyönyörű és kifinomult Shanizét, örültem a boldogságának. Bevallom, mindig is azt hittem, hogy Dave-nek soha nem sikerül majd lehorgonyoznia egyetlen nő mellett, de itt álltunk az esküvője napján, és minden tökéletesnek tűnt… legalábbis majdnem.
Shanize olyan eleganciával lépett be a templomba, mintha egy esküvői magazin címlapjáról lépett volna elő. A fehér ruhája földig omlott körülötte, és minden szem rászegeződött. Mégis, valami nem stimmelt. Figyelnem kellett volna a boldog pillanatra, de egy furcsa érzés nem hagyott nyugodni. Először azt hittem, csupán az idegesség játszik velem, hiszen tudjuk, mennyire feszültek tudnak lenni az esküvők. Aztán észrevettem, hogy Shanize mozgása szokatlan. A lépései nem voltak kecsesek és magabiztosak, hanem bizonytalanok, mintha nehezen tudna járni.
Odahajoltam Dave nővéréhez, Heatherhez, és halkan súgtam:
– Látod ezt?
Heather az oltárt nézte, majd elhúzta a száját. – Mit kellene látnom?
– Shanize… – suttogtam, fejemmel alig észrevehetően felé intve. – A járása furcsa. Valami nem stimmel vele.
Heather vetett egy pillantást a menyasszonyra, majd vállat vont. – Janice, túlgondolod. Egyszerűen csak ideges. Ez egy hatalmas nap az életében.
Próbált megnyugtatni, de a feszültség bennem csak nőtt.
Miközben Shanize közeledett az oltárhoz, egyre inkább úgy tűnt, mintha valami akadályozná a mozgását. A ruhája furcsán lebbent, mintha alatta valami rejtőzne. Próbáltam elhessegetni a gondolatokat, de ahogy tovább figyeltem, egyre inkább éreztem, hogy valami nincs rendben.
– Heather, esküszöm, valami nagyon nem stimmel. – A hangom már remegett.
– Janice, fejezd be – sziszegte Heather. – Ne csinálj jelenetet. Ez Dave nagy napja!
Dave az oltárnál állt, az arcán tiszta boldogság sugárzott. Amikor találkozott a tekintetünk, hüvelykujjával felém intett, mintha azt mondaná: „Látod? Megcsináltam!” Mosolyt erőltettem az arcomra, de a bensőm egyre inkább lázongott.
Ahogy Shanize lépésről lépésre közelebb ért az oltárhoz, a feszültség egyre elviselhetetlenebb lett. Nemcsak én vettem észre. A hátsó sorból egy gúnyos férfihang elmotyogta: – Úgy suhan, mintha nem is lépkedne…
A szavaiba beleborzongtam. Úgy éreztem, nincs más választásom, mint kideríteni az igazságot. Mire észbe kaptam, már el is indultam felé. Heather utánam kapott, de késő volt.
A szívem vadul dobogott, miközben lehajoltam és megemeltem Shanize ruhájának szegélyét. Az idő mintha lelassult volna. A templom hirtelen elnémult. Egy pillanatig minden lélegzetvétel megállt. Amit megláttam, teljesen sokkolt.
Fényes, fekete férficipők.
Pislogtam, hátha csak a szemem káprázik. De nem. A ruhája alól egy öltönynadrág sötét szövete villant elő. A tekintetem lassan felvándorolt az arcára. Most, hogy közelebbről néztem, minden összeállt. Ez nem Shanize volt. Egy férfi állt előttünk, parókával és fátyollal elfedett arccal.
Dave döbbenten pislogott. – Janice…?
A hangja remegett, az öröm az arcáról eltűnt, helyét tiszta zavarodottság vette át. A vendégek elkerekedett szemekkel meredtek az oltárnál álló alakra, aki most egyetlen mozdulattal lerántotta a fátylat és a parókát. A templom megtelt zavart susmorgással.
– Meglepődtetek, ugye? – kérdezte az ál-menyasszony gúnyosan. – Senki nem vette észre.
Dave ajkai elnyíltak, de egyetlen szó sem jött ki a torkán. A legjobb barátja viszont előrébb lépett, és halkan, mégis diadalittasan közölte:
– Shanize már nincs itt. Elment néhány nappal ezelőtt. De mielőtt távozott volna, azt akarta, hogy megtapasztald, milyen érzés átverve lenni.
Dave arcán a felismerés lassan csapott át sokkba, majd tiszta rettegésbe. – Miről beszélsz?
A legjobb barátja mosolya még szélesebb lett. – Ő tudta, Dave. Tudott Vanessáról. Rólad és róla. A kis titkos afférotokról.
A levegő kiszorult a teremből. Dave szemei tágra nyíltak, a bőre falfehérré vált. – Nem… ez nem igaz…
De a legjobb barátja nem hagyta abba. – Dehogynem. Mindenre rájött. Megtehette volna, hogy egyszerűen elhagy, de nem, ő azt akarta, hogy mindenki előtt felfedje az igazi énedet.
A templomban egyetlen hang sem hallatszott. Csak Dave állt ott, megalázva, a titka lelepleződve.
– Janice – suttogta, hozzám fordulva, de a hangja könyörgő és üres volt. – Hinnél nekem? Ez nem az, aminek látszik…
A szívem összeszorult. Nem tudtam elhinni, amit hallottam. Csak egyetlen dolgot tudtam kimondani:
– Dave… mit tettél?
A legjobb barátja mélyen a szemébe nézett, majd hideg, kegyetlen hangon megszólalt:
– Most megfizetsz azért, amit tettél.
És aznap, az esküvő helyett, minden, amit Dave ismert, darabjaira hullott.