A szomszéd titka
Már az első pillanattól kezdve furcsa érzés fogott el az új szomszédokkal kapcsolatban. Valami nem stimmelt. Nem tudtam pontosan megfogalmazni, miért, de aztán rájöttem: Lili, a szomszéd kislány feltűnően hasonlított a saját lányomra, Emmára. Ugyanazok a nagy, kifejező szemek, az aranyos kis orr, sőt még a göndör fürtjeik is szinte megegyeztek. Egyetlen különbség volt köztük – Lili egy kicsit alacsonyabb volt. De ez a részlet eltörpült a többi hasonlóság mellett.
Minél többet néztem őket, annál inkább nőtt bennem a nyugtalanság. Lehetséges, hogy a férjem, Jack rejteget valamit előlem? Próbáltam logikusan gondolkodni, elhessegetni a kétségeimet, de a gyanú nem hagyott nyugodni. Jack viselkedése csak tovább fokozta a kétségeimet. Valahányszor szóba hoztam a szomszédokat, gyorsan témát váltott, vagy egyszerűen elhallgatott. Mintha valamit titkolna.
A legnagyobb gyanakvás akkor ébredt bennem, amikor észrevettem, hogy Jack és Lili gyakran együtt vannak – és ahogyan Jack ránézett, az nem csupán egy szomszéd kislány iránti kedvesség volt. A megérzésem azt súgta, hogy valami sokkal mélyebb dolog húzódik a háttérben. Egy este már nem bírtam tovább, és szembesítettem őt:
– „Jack, mondd meg az igazat! Lili a te lányod?”
A szavaim mintha megfagyasztották volna a levegőt. Jack egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, majd gyorsan tiltakozni kezdett.
– „Miről beszélsz, Heather? Ez őrültség!” – vágta rá ingerülten, de láttam, hogy az arca elvörösödik. Egyértelműen zavarban volt.
Próbáltam tovább kérdezősködni, de Jack egyre feszültebb lett, és egyre kevesebb értelmes választ adott. Mintha nem akart volna szembenézni az igazsággal. Amikor végül rákérdeztem, hogy volt-e valaha viszonya, dühösen fakadt ki:
– „Természetesen nem!”
De a hangja megremegett, és a bizonytalansága beszédesebb volt, mint a kimondott szavak. Másnap reggel Jack korán elment otthonról, csak egy rövid üzenetet hagyott maga után: „Korán indultam, este beszélünk.” Ez jellemző volt rá – mindig kerülte a kellemetlen beszélgetéseket.
A nyomozás elkezdődik
Egész nap nem tudtam másra gondolni. Valamit ki kellett derítenem, nem élhettem tovább ebben a bizonytalanságban. Úgy döntöttem, beszélek a szomszédokkal.
Amikor Emma átment Lilivel játszani, én is átsétáltam hozzájuk. Lili apja, Ryan nyitott ajtót, és barátságosan beinvitált a nappaliba. A szobát számos családi fotó díszítette – Lili és rokonai, akik fekete hajúak és olívabőrűek voltak. Feltételeztem, hogy Ryan családjához tartoznak. De volt valami furcsa: egyetlen kép sem volt Liliről az édesanyjával.
Ez aggasztott.
Megkérdeztem Ryant, hogy mi történt Lili anyjával. Egy pillanatra habozott, mielőtt válaszolt volna:
– „Lili a nővérem, Mary lánya.” – mondta végül. – „Mary Jack nővére volt.”
A szavai mellbevágóak voltak. Jack nővérének a lánya? Miért nem hallottam erről soha? Ryan folytatta:
– „Marynek sok problémája volt, és a család megszakította vele a kapcsolatot. Jack volt az egyetlen, aki időnként tartotta vele a kapcsolatot. De Mary egy éve meghalt.”
Összezavarodtam. Jack soha nem mesélt nekem arról, hogy volt egy nővére. Miért titkolta el ezt a múltját? És miért nem mondta el, hogy Lili a rokona?
Ryan tovább magyarázott:
– „Mary halála után úgy döntöttünk, hogy ideköltözünk, hogy Lili kapcsolatban maradhasson az anyja családjával.”
A dolgok lassan összeálltak. Ryan és Lili nem véletlenül költöztek ide – a céljuk az volt, hogy Lili közelebb lehessen Jackhez, az egyetlen élő rokonához, aki törődött Maryvel.
Az igazság felfedése
Még mindig nem tudtam megérteni, miért titkolta el Jack ezt az egészet előlem. Miért nem mondta el, hogy van egy nővére? Miért nem beszélt arról, hogy kapcsolatban maradt vele?
Ryan végül kimondta a lényeget:
– „Jack mindig is bűntudatot érzett amiatt, hogy nem tudott kibékülni Maryvel a halála előtt.”
Hirtelen minden világossá vált. Jack nem azért titkolta el a múltját, mert valami rosszat tett volna, hanem mert nem tudott megbirkózni a saját érzéseivel. A bűntudat emésztette, és ezért zárta el magát minden elől, ami Maryre emlékeztette.
De ettől még fájt, hogy ennyi éven át nem avatott be az életének ebbe a fontos részébe.
Amikor hazaértem, a gondolataim csak kavarogtak. Jack késő este ért haza. Nem tudtam tovább magamban tartani a kérdéseimet.
– „Miért nem beszéltél soha a nővéredről?” – kérdeztem csendesen, de határozottan.
Jack mélyet sóhajtott, és végre lehajtotta a fejét. Próbált bocsánatot kérni, próbálta megmagyarázni a döntését, de már tudtam az igazságot. Nem volt semmi bűnös titok, nem volt viszony – csak fájdalom, amit nem tudott feldolgozni.
Aznap este, amikor végre kettesben maradtunk, Jack hosszasan mesélt Maryről. Arról, hogyan sodródott el a családjától, hogyan próbált segíteni neki, de végül nem tudott változtatni a dolgokon. És arról, hogy milyen mélyen bántja, hogy a halála előtt már nem beszéltek.
Amit megtudtam, teljesen megváltoztatta a róla alkotott képemet. Az, amit elhallgatott, nem hűtlenség volt, hanem egy fájdalmas múlt, amivel maga sem tudott szembenézni.
És bár még mindig fájt, hogy nem osztotta meg velem korábban ezt a történetet, végül megértettem: Jack nem akart elrejteni semmit előlem – csak saját magától is próbált menekülni.