Vaszil nagy veszteséget élt át, amikor meghalt a felesége. Néhány hónap múlva a fia örömhírt hozott: felesége terhes. Vaszil izgatottan várta a gyermek születését, és türelmetlenül számolta a napokat.
Egy reggel, nem tudta, miért, de valami különös érzés kerítette hatalmába. Ekkor a fia felhívta, és közölte, hogy megszületett az unokája. Vaszil örömében különböző játékokat, kis autókat vásárolt, és elindult a szülőotthonba.
De ott egy váratlan hír fogadta: a szülők elutasították a gyermeket.
– Apa, ő egy fogyatékos, beteg gyerek… Mi még fiatalok vagyunk, és még lesz lehetőségünk egészséges gyerekeket szülni.
– Hogy mondhattok ilyet? Ez a ti fiatok, ez a ti gyereketek! Ő is ember! Fel fogom őt nevelni – válaszolta Vaszil.
– Apa, kérlek, ne kényszeríts! Az üzletemben ez szégyent hozna. De Vaszil elhatározta, hogy ő maga neveli fel az unokáját. A falujában élt egy régi barátnője, a felesége legjobb barátnője, aki segített neki a pelenkázásban és az első gondoskodásban.
Eltelt egy kis idő, és Vaszil észrevette, hogy az unokája szeret rajzolni. Amint a kezébe vette a festéket és ecsetet, boldoggá vált, és csodálatos képeket festett. Egy napon azonban történt valami váratlan. Az unokát sikerült megmenteni, de Vaszil elgondolkodott a jövőjéről.
Mivel a vér szerinti szülei nem törődtek vele, Vaszil úgy döntött, hogy biztosítja a fiúnak a jövőt. Egy napon egy gazdag műgyűjtő utazott el a falujuk mellett, akinek éppen defektet kapott az autója. Beállt egy házba, amely Vaszil háza volt. A műgyűjtő meglátta az unokája festményeit, és úgy döntött, hogy megvásárolja az összeset óriási összegért. Később pedig felajánlotta az unokának, hogy fedezi a tanulmányait Olaszországban.
Vaszil és unokája Olaszországba utaztak, és úgy tűnik, most már világos, hogyan fogja tovább élni az életét. Vaszil szívében nyugalom volt, mert tudta, hogy unokája jövője biztosított.