A gyász gyakran elmoshatja a határt a valóság és az emlékek között, de amit Kelly átélt, az minden eddigi tapasztalatát felülmúlta.
Tudta, hogy azt a hangot bárhol felismerné.
Minden apró hangsúlyt, minden gyengéd suttogást megjegyzett az évek során.
De Jeremy már két éve halott volt.
Ezért amikor hirtelen meghallotta a hangját – és nem akárhonnan, hanem a lánya szobájából –, jeges rémület futott végig rajta.
Megállt az ajtó előtt, a teste megdermedt, a szívverése vadul dübörgött a mellkasában.
Mély levegőt vett, és remegő kézzel lenyomta a kilincset.
A szobában minden békésnek tűnt. Sophia nyugodtan aludt a kiságyában, apró karjaival szorosan ölelve a plüssmackóját.
De mielőtt Kelly megkönnyebbülhetett volna, ismét meghallotta a hangot.
Olyan tisztán, mintha Jeremy ott állna mellette.
– Örökre szeretlek.
A vér megfagyott az ereiben.
Kapkodva körbenézett – az ablakok csukva voltak, rejtett hangszóróknak nyoma sem volt.
Megőrült volna? A fájdalom ennyire megtörte volna az elméjét?
Reszkető kezekkel közelebb lépett a kiságyhoz, és óvatosan megérintette a plüssmackót.
Amikor megnyomta, a hang újra felcsendült.
– Örökre szeretlek.
És akkor beugrott az emlék.
Egy ajándék, amit néhány nappal ezelőtt kapott Sophia. Egy plüssmackó, amit az anyósa adott neki.
Akkor alig figyelt rá. Túl elfoglalta a fájdalom, amit az újabb születésnap hozott – az első, amit Jeremy nélkül kellett ünnepelniük.
Most viszont válaszokat akart.
Másnap azonnal felkereste Gloriát.
A nő először habozott, majd végül megtört.
– A házassági fogadalmatokból vettem ki a hangját – vallotta be halkan. – Azt akartam, hogy Sophia hallja az apját. Hogy legyen valami belőle, amit megőrizhet.
Kellyt egy pillanat alatt elárasztotta a felismerés súlya.
A döbbenet. A fájdalom. A szeretet.
Nem tudta, hogy haragudjon-e vagy hálás legyen.
De amikor este leült, és nézte alvó kislányát, egyvalamit biztosan érzett: Jeremy nem tűnt el.
Tovább élt.
Ott volt Sophia szemében, a nevetésében, és most már a plüssmackó halk szavaiban is.
Kelly ismét finoman megnyomta a játékot, és a férje hangja megtöltötte a szobát.
– Örökre szeretlek.
A könnyei végigcsorogtak az arcán, de hosszú idő után először nem érezte magát olyan egyedül.