Egy hosszú időn át tartó spórolás után végre azt hittem, eljött a pillanat, hogy elutazzak Európába, és méltó búcsút vegyek elhunyt apámtól. De nem számítottam rá, hogy a férjem mindent megtesz azért, hogy meghiúsítsa a terveimet.
Nem csak keresztbe akart tenni nekem – el akarta venni a pénzemet, amit a saját szeszélyeire akart elkölteni. Ezzel azonban nagy árat fizetett.
Négy éve voltam házas Ethannel. Egy átlagos házaspár voltunk, gyerekek nélkül, és sok mindenen mentünk keresztül együtt. Azt hittem, szeretem őt, de egyetlen éjszaka alatt minden megváltozott.
Apám néhány hónappal korábban hunyt el. Nem tudtam elbúcsúzni tőle, és ez a fájdalom folyamatosan kísértett. Ezért úgy döntöttem, hogy összegyűjtök annyi pénzt, amennyire szükségem van ahhoz, hogy elutazhassak a sírjához.
Ápolónőként dolgozom, és nem volt könnyű félretenni, de végül sikerült több mint ötezer dollárt megtakarítanom. Egy kis dobozban tartottam a szekrényemben, és minden egyes centet gondosan megőriztem. Ez a pénz volt a kulcs ahhoz, hogy végre lezárhassam magamban a gyászt, és tisztelegjek apám emléke előtt.
Ethan tudott az utazásról, és mindig azt hittem, hogy támogat ebben. Gyakran beszélgettünk a pénzügyeinkről, hiszen nem voltunk tehetősek, és minden kiadásunkat meg kellett fontolni.
Már csak három hét volt hátra az indulásig, és már számoltam a napokat. Aztán egy este minden megváltozott.
Aznap a szokásosnál korábban értem haza. Ethan éjszakai műszakban dolgozott, de amikor a házhoz közeledtem, észrevettem, hogy ég a hálószobánk lámpája.
Kíváncsiság és nyugtalanság töltött el. Óvatosan az ablakhoz lopakodtam, és benéztem. Ott volt ő – a férjem –, térdelve a szekrényünk előtt.
Egy pillanatra megdermedtem. Amikor jobban megnéztem, egy hideg felismerés hasított belém. A TITKOS REJTEKHELYEMBŐL vette ki a pénzemet!
Anélkül, hogy bemennék, előkaptam a telefonom és felhívtam. A negyedik csengés után kelletlenül felvette.
– Szia, drágám, hol vagy? – kérdeztem higgadtan, mintha nem látnám éppen a saját szememmel, hogy mit művel.
– Miért suttogsz? A munkahelyemen vagyok. Mondtam már, hogy éjszaka dolgozom – felelte ingerülten.
A kezem ökölbe szorult, de tartottam magam.
– Ó, persze, bocsánat, teljesen elfelejtettem – mondtam tettetett könnyedséggel. – Csak arra gondoltam, hogy meg tudnád-e csinálni a vacsorát, mert később érek haza.
– Nem, sajnálom, nem tudom – válaszolta. – Vissza kell mennem dolgozni. Szeretlek. Viszlát.
Mielőtt válaszolhattam volna, letette.
Láttam, hogy gyorsan felkapja a kabátját, és elindul kifelé. Az autómhoz siettem, elrejtőztem, és figyeltem. Úgy döntöttem, hogy követem.
Néhány perc múlva megállt egy buszmegállónál. Felszállt a buszra, én pedig a saját kocsimban maradva követtem.
Húsz perccel később egy bevásárlóközpontnál szállt le. Nem értettem, mit tervez, amíg be nem ment egy horgászboltba.
A szívem hevesebben vert.
– Mit keres itt? – motyogtam magam elé.
Leparkoltam, és óvatosan követtem őt az üzletbe. Elbújtam egy polc mögött, és figyeltem.
Amit láttam, az feldühített.
Ethan egy hatalmas felfújható csónak mellett állt, vidáman beszélgetve az eladóval. Mellette egy bevásárlókocsi volt tele horgászfelszereléssel: orsók, műcsalik, damilok… minden, amit egy elkötelezett horgász kívánhat.
Az agyam lázasan kattogott.
– Honnan van erre pénze? – tettem fel magamban a kérdést.
Aztán belém csapott az igazság.
A PÉNZEMET használja!
Amint elővette a táskájából a pénzt, amit hónapok óta gyűjtöttem, hogy elutazhassak apám sírjához, minden világossá vált.
A düh elöntötte az arcomat, és mielőtt észbe kaphattam volna, már felé tartottam.
– Ethan! – kiáltottam.
A bolt összes vásárlója felénk fordult. Ethan arca elsápadt.
– Lizzy, te meg mit keresel itt? – hebegte.
– Ezt nekem kéne kérdeznem tőled! – vágtam vissza. – Elvetted a pénzemet? Azt a pénzt, amit az utazásomra félretettem?
A tekintete zavarttá vált.
– Mi? Nem, Lizzy, félreérted. Hónapok óta spórolok erre…
Nevetséges hazugság volt.
– Ne hazudj nekem – sziszegtem. – Tudod, hogy ez a pénz nekem fontos volt. És te egy csónakra költöd?!
Próbált nyugtatni, de nem hagytam magam.
Másnap reggel, amíg Ethan dolgozott, összepakoltam az összes horgászfelszerelését, és visszavittem a boltba. Minden egyes darabot visszaváltottam.
Amikor elhagytam az üzletet, a pénzem nagy része visszakerült hozzám. De még nem értem be ennyivel.
Felhívtam a főnökömet, és előrébb hoztam a szabadságomat.
Összepakoltam, és elindultam a repülőtérre.
Mikor másnap megérkeztem apám sírjához, letérdeltem, és egy csokor margarétát helyeztem le.
A könnyek végigcsorogtak az arcomon, de most nem a fájdalom, hanem a megkönnyebbülés könnyei voltak.
Végre ott voltam.
Ethan üzeneteket küldött.
„Elizabeth, hazaértem, és minden eltűnt. Kérlek, beszélj velem.”
A telefonomra néztem, aztán félretettem.
Most nem számított.
Most csak az volt fontos, hogy végre békére leltem.