A feszültség a lakás körül: kié lesz valójában?
Arkady anyósa hangosan követelte:
„A lakásnak jogilag kizárólag a miénknek kell lennie. Megértetted, ügyetlen?”
„Csak a miénk!
Ez a feltétel az, amellyel majd sakkban tarthatod makacs feleségedet, mint egy pórázzal!” – kiabálta az anyós.
Percek korábban…
„Úristen, de hideg van! Hamarosan itt a tél” – dideregett Polina, miközben kilépett a lakás balkonjára.
Bár éreznie kellett volna, hogy felvegye a kabátját, megszokásból csak otthoni ruhájában jelent meg az erkélyen, hogy gyorsan kiteregessen a mosásból.
Amint behozta a ruhákat, meghallotta férje hangját, aki állítólag még mindig az irodában dolgozott. Pedig azon a napon Polina véletlenül korábban ért haza.
Lenka éppen felhívta őt, és bejelentette, hogy irodájukban végre megkezdik a csótányirtást. Egy ideje már nyaggatták a főnököt, hogy végezzék el ezt a beavatkozást, máskülönben a rovarok hamarosan ellepték volna az épületet.
A váratlan szabadnap hírével Polina örülve döntött úgy, hogy otthon marad – bőséges munkája volt, amit hétvégen nem tudott elvégezni, és szerette volna kihasználni az alkalmat pihenésre és a testi-lelki feltöltődésre.
Meglepetésére férje, aki rendszerint korábban ment el, szintén idő előtt érkezett haza.
„Vajon ma mindenki a csótányok miatt ügyködik?” – gondolta magában mosolyogva Polina.
Nem sokkal később az erkélyajtó mögött rejtőzve hallgatta, hogy Arkady hangosan beszél az anyjával telefonon.
„Hogyan képzeled, anya? Polina nem olyan buta, hogy ezt elfogadja” – harsogta Arkady.
„Éppen ellenkezőleg! Kíváncsi vagyok, miről társaloghat a fiam az anyjával!” – gondolta Polina, és szorosan fogta az erkélyajtót.
Az ajtót bezárva csendben megszökött az erkélyről, majd óvatosan elsurrant a konyhába a beszélgetéshez közelebb.
Arkady telefonját kihangosítva használta, mert épp kézzel fogható dolgokkal foglalatoskodott.
Felforralt egy vízforralót, elővett néhány virslit és sajtot a hűtőpultból, melyeket nagylelkűen majonézzel megkent kenyérszeletekre rakott.
„Arkasha, hallasz engem? Mit csinálsz ott? Azonnal meg kell oldanunk a dolgot, te meg enni készülsz!” – panaszkodott telefonon az anyós hangja.
„Igen, anya, hallak. Csak gyorsan bekapok valamit” – válaszolta Arkady.
„Ez elképesztő! Fontos dolgokról beszélek, amíg a feleséged nincs itthon, és te megint eszel. Meddig tart ez? Már találtatok vevőket Polina lakására?”
„Igen, megvannak. Egy hét múlva írjuk alá a szerződést.
Csak kértek egy kis haladékot a fizetés miatt, voltak komplikációk” – mesélte Arkady szívesen anyjának a családi ügyeket.
„Látod? El fogod adni Polina lakását, ez az első lépés.
Azután nézed a saját lakásunkat, azt is eladod, majd megveszünk egy nagyobbat. És egyelőre nem tudod, hogyan győzd meg a feleséged, hogy úgy csinálja, ahogy te akarod” – szigorú volt Lydia Iósifovna.
„Van még időm, anya. El akarjuk adni mindkettőt, majd megvenni egy tágasabbat, amit Polinával terveztünk. Ez nem egyik napról a másikra megy” – mondta Arkady, miközben harapott egy nagy falatot.
„Ez egy érzékeny folyamat, akár politikai játszmának is nevezhetnénk. De ma kell elkezdeni. Lassan kell rávezetni a feleségedet az elképzelésedre, meggyőzni, érvekkel alátámasztva, hogy te döntesz jól. Nem fogja egyszerűen elfogadni az ötletünket!” – figyelmeztetett az anyós.
„Nem gondolod, hogy nem fogja? Mi család vagyunk, és a lakás mindig is a családé marad” – Fontolgatta Arkady.
„Csak te vagy naiv. A többi teljesen ravasz és önző. Polina meg nem olyan buta, mint látszik. Én értem őt!” – hangoztatta keményen az anyós.
Polina már majdnem tíz éve volt házas, egy kilencéves lányuk volt. Örökölte a szülőitől az egyik hálószobás lakást, ahol a kezdetekben laktak, amíg fel nem vették a hitelt a kétszobás új otthonra.
Az öröklött lakást bérbe adták, és ebből törlesztették a hitelt, ám hamar kiderült, hogy több gondot okoz már, mint hasznot, szóval ideje volt váltani.
Arkady régóta szerette volna, ha kistestvére lesz Ritának:
- „Miért nő egyedül a kislányunk? Szüksége van testvérre.”
- „Én két testvérrel nőttem fel, te pedig nem voltál egyedül.”
- „Egy testvér mindig támogat majd Ritanak.”
Polina is vágyott még egy gyermekre, de kétségei voltak.
Amikor végül eldöntötték, hogy eladják mindkét lakást, és egy nagyobbat vásárolnak, már arról is álmodozott, hogy fiúgyermekük legyen.
„Mit forgatott az eszében a lestojós anyós?” – töprengett Polina.
„Meggyőzöm” – válaszolta Arkady határozottan anyjának, „ha ellenáll, az nem lesz probléma.”
„Hogyan lehet nem az? Ez rossz irányba mehet! Polina egyszer csak otthagy, és a lakás két harmadával távozik, mert beleszámolja az öröklött lakás eladásából származó pénzt is.”
„Miért hagyna el?” – kérdezte Arkady, miközben a további szendvicsét harapta.
Lenyomta a telefonját kissé sértődötten.
„Mert! Tények! Először is te buta vagy, hogy hagyod magad befolyásolni.”
„Nem vitatkozom!” – hallatszott az anyós erélyes hangja.
„Másodszor, egy éjszaka azt mondtad, hogy a házasságotok nem tökéletes. Gondolkoztál már rajta, miért nem adott neked második gyereket Polina? Rita már kilenc éves, mégsincs testvére.”
Polina ekkor az ajtó mögül hallgatta a beszélgetést meglepődve.
„Mikor mondtam ilyet?” – kérdezte Arkady döbbenten.
„Szerinted Polina el akarja hagyni a családot?” – kérdezte Arkady. „Szerintem nem, hisz soha nem ellenezte az adás-vételeket, és egy újabb gyermek sem gond neki. Én úgy látom, még fiatalok vagyunk, bőven van időnk.”
„Elmondhat bármit, de a tények makacs dolgok! Te hallgass rám!” – visított az anyós.
„Az új lakásnak az én nevemen és a tiéden kell szerepelnie egyenlő arányban, megértetted? Én soha nem árulnálak el, de ő igen.”
„Nem számít, milyen tagadásokat hallok, én többet tapasztaltam az életben – a nők alattomosak! Ma még szeret, holnap pedig már hajléktalan válófélben lévő férfiként találhatod magad.”
Polina halkan elmormolta: „Miért is izgulsz annyira? Arkadynak és Polinának már van kettő, míg Levushkának egy sincs.”
„Az anyós titkon arra vágyik, hogy az ő része a kisebb fiúhoz kerüljön. Ez egy gonosz terv!” – gondolta magában Polina.
„Kíváncsi vagyok, mit fog mondani Arkady, hogy meggyőzzön egy ilyen őrültségről! Ezt csak az ész elvesztésével lehet elfogadni.”
Úgy döntött, megelőzi a tervezett mozdulatokat, és magától cselekszik.
Aznap este felhívta anyósát, és azonnal visszautasította a grandiózus tervet:
„Szia, Lydia Iósifovna! Hogy vagy? Egészséges vagy? Örülök, hogy jól vagy.”
„Elmondom, hogy izibe eladjuk az én lakásomat. Megvannak a vevők. Örülsz?”
„Én is. És a két szobás lakásra is van vevőnk.”
„Képzeld, a munkahelyi kolléganőnk az egyik vevő; nagyon tetszett neki. Mi is meglepődtünk, hogy ilyen gyorsan találtunk vevőt!”
„És nem néztetek másikat?” – kérdezte az anyós elképedve a gyorsaság miatt.
„De, már találtunk megfelelőt. A vásárlást azonnal lebonyolítjuk, amint beérkezik a pénz.”
„Tényleg ilyen gyorsan?” – a bizonytalanság és csalódottság vegyes érzelmei hatottak rá.
„Igen, látod, milyen jól alakult minden!” – lelkesedett Polina.
„Biztos vagyok benne, hogy kíváncsi vagy, kinek a nevére kerül az új lakás. Ugye?”
„Igen, kíváncsi vagyok. Beszéltél erről Arkadyval? Mit mondott?”
„Semmit. Nem kértem ki a véleményét. Csak annyit mondtam neki, hogy ha nem ért egyet, kitessékeljük.”
„A házasságunk a végét járja! Érted?” – tette hozzá határozottan.
„Polina, mi…?”
„Várj, még nem fejeztem be!” – szakította félbe.
„Megleplek: az új lakást csak az én nevemre íratom, mert az én részem nagyobb, mint az övé. Megérted, nem? Az öröklött lakás, és ennek a lakásnak a fele is az enyém…”
„…és hidd el, ő elfogadta!”
„Micsoda, elfogadta? Arkady?”
„Igen, meggyőztem, hogy ez a helyes. Van egy lányunk, és először neki kell gondolkodnunk.”
„Lehet, hogy jön még egy gyerek. Ha a férj elmegy, akkor meg így biztosítottunk.”
„Így minden rendben van” – zárta Polina.
„Arkady velünk marad, tudván, hogy az ingatlan az enyém, és csak akkor él ott, amikor én akarom.”
Boldogan letette a telefont, elképzelve anyósa meglepett reakcióját.
Most éljen csak egyedül a hírek súlya alatt!
Összefoglalva: Polina sikeresen maga mellé állította férjét a lakáseladás kérdésében, megelőzve anyósa számításait és világossá téve, hogy az új ingatlan az ő tulajdona lesz. A családi dráma mélyen érinti az öröklött vagyont, a házasság jövőjét, és a gyermekek sorsát is, melyek mind fontos tényezők ebben a bonyolult dinamikában.