Sal Garfield egy nehéz napot tudhatott magáénak. Hajnali három óta süteményeket és tortákat készített, és most épp az alkalmazottja, akinek délutánra kellett volna átvennie a bolt vezetését, beteg lett.
Sal egy igazi művész volt a cukrászatban. Neki senki sem tudott úgy tortát sütni, mint ő. De nem volt túl kedves ember, sőt, inkább elzárkózott a társasági élettől. Aznap reggel viszont több idegesítő vásárlóval is találkozott, így amikor Janie Metcalf belépett a boltba, már majdnem felrobbant a feszültségtől.
Janie hét éves volt, vékony és elegáns, hosszú szőke hajjal, és nagy barna szemekkel. Odalépett a cukrászda vitrinjéhez, és kis kezével az üvegre tette, miközben csodálkozva nézte a süteményeket és tortákat.
„Hé, kölyök!” – morogta Sal. „Ne tedd a kezed az üvegre! Most tisztítottam meg!”
Janie gyorsan hátrébb lépett, és a kezét a háta mögé dugta. „Sajnálom!” – mondta. „Minden olyan finoman néz ki! Anyukám szerint te csinálod a világ legjobb vörös bársonytortáját.”
„Lehet, hogy igaza van” – mondta Sal, miközben mosolygott, és büszkén hozzáfűzte: „Egy díjat is nyertem vele.”
„Szeretnék venni egy ilyet” – mondta Janie, és a kis kezével egy nagy piros bársonytortát mutatott. A kezében csak néhány apró érme volt, alig pár dollárnyi pénz.
„Honnan szerezted ezt a pénzt, kölyök?” – kérdezte Sal, miközben figyelmesen nézte őt. „Feltörted a malacperselyedet?”
„Igen” – válaszolta Janie szégyenlősen. „Igen. Szeretnék egy tortát venni, egy nagy vörös bársonytortát.”
„Egy vörös bársonytortát?” – kérdezte Sal, miközben egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán. „Remélem, van több pénzed, mint ezek a három-négy dollár!”
„Hetven dollár?” – kérdezte Janie, szemei megteltek könnyel. „De… Nincs több pénzem… Nem vehetnék csak egy szeletet?”
„Még egy szeletet sem engedhetsz meg magadnak!” – mondta Sal durván.
Janie szinte elsírta magát. „Kérem… Mi van azzal a süteménnyel?” – mutatott egy cukormázas muffinra. „Mennyibe kerül?”
„Az hat dollár” – mondta Sal, miközben továbbra is gúnyosan nézte. „Őszintén szólva, még egy kekszet sem engedhetsz meg magadnak!”
Janie szemei tele lettek könnyekkel. „Kérem… Maga nem érti…” – suttogta.
Sal dühösen kiáltott: „Kifelé! Menj máshová sírni!”
Janie kiszaladt az ajtón, és Sal figyelte, ahogy a kis lány leül a járda szélére, és keservesen sírni kezd. Néhány perc múlva egy idős hölgy sétált el mellette, és megállt.
„Kislány, jól vagy?” – kérdezte a hölgy kedvesen.
„Tortát akartam venni az anyukámnak. De nem adott el nekem egyet sem.”
„Nos, ezért sírsz? Csak egy torta miatt?” – kérdezte a hölgy.
„Nem nekem kell” – magyarázta Janie. „Az anyukámnak. Ma van a születésnapja, és kórházban van. Ez a kedvenc cukrászdája, és imádja a vörös bársonytortát.”
A hölgy megsajnálta a kislányt. „Ó, szegény! Mi baja van?”
„Rákos” – mondta Janie. „Apám azt mondta… nem fog hazajönni. Ezért akarok neki tortát venni.”
„Nagyon sajnálom” – mondta a hölgy, és csendben elindult. De Sal már mindent hallott.
Futva ment az ajtóhoz, és hangosan kiabálta: „Janie, gyere vissza!”
Janie felnézett, és a szemeiben könnyek csillogtak. „Én?” – kérdezte meglepődve.
„Igen” – mondta Sal a legkedvesebb hangján. „Kérlek, gyere vissza!”
Az idős hölgy segített Janienek felállni, és együtt visszamentek a cukrászdába.
„Nem vettem el semmit” – mondta Sal, miközben leült a pulthoz. „Tudom, hogy a pénzed nem elég, de az anyukád születésnapja miatt… hoztam neked egy tortát.”
„Mi?!” – kérdezte Janie. „Tényleg? Én?”
„Igen, tényleg” – válaszolta Sal. „Ez egy különleges vörös bársonytorta, krémsajttal és fehér csokoládéval…”
Janie boldogan mosolygott. „Ez az anyukám kedvence!” – mondta izgatottan.
„Hogy hívják őt?” – kérdezte Sal.
„Isabelle” – mondta Janie, és egy kicsit elpirult. „Nem csodálatos név?”
„Nagyon szép” – mondta Sal. „Várj itt egy pillanatra, mindjárt jövök.”
Sal gyorsan elment a konyhába, és ráírta a tortára: „Boldog születésnapot, Isabelle!” Aztán betette a tortát egy nagy fehér dobozba, és gyertyákat tett rá. Visszavitte a tortát Janie-nek, és odaadta neki.
„Köszönöm!” – suttogta Janie, miközben könnyek csillogtak a szemében. „Annyira boldog lesz!”
„Nem” – mondta Sal. „Köszönöm NEKED. Mert elfelejtettem, miért is sütöm ezeket a csodálatos tortákat. Azért, hogy az ilyen különleges pillanatokat még emlékezetesebbé tegyem. Remélem, anyukádnak és neked is tetszeni fog!”
Janie még aznap délután elvitte a tortát az édesanyjának, és meggyújtották a gyertyákat. Az a csodálatos fény, amely körülvette őket, olyan volt, mintha minden rendben lenne.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Az élet nem csupán pénzről szól, hanem arról, hogy hogyan hatunk másokra, és miként teszünk különlegessé egy-egy pillanatot. Sal megtanulta, hogy a tortája sokkal többet jelentett Janie-nek és édesanyjának, mint bármilyen pénz, amit kereshetett volna.
Tölts el minél több értékes pillanatot a szeretteiddel, mert lehet, hogy ezek lesznek az utolsó közös emlékeitek. Janie a torta segítségével szerette volna különlegessé tenni édesanyja utolsó születésnapját.