A legjobb barátnőm nemrégiben elvált, és nehéz helyzetbe került. Megkeresett, hogy segítséget kérjen, én pedig gondolkodás nélkül felajánlottam neki, hogy ideiglenesen lakjon a városi lakásunkban, amíg mi a nyári hónapokat vidéken töltjük. Mindig megbízható és felelősségteljes embernek ismertem, ezért eszembe sem jutott, hogy ebből bármi probléma adódhat.
Egy váratlan helyzet azonban mindent megváltoztatott. Amikor előbb visszatértem a városba, és megláttam, mit tett, azonnal világossá vált, hogy nem maradhat tovább a lakásunkban. Ki kellett tennem, és azóta nem tartjuk a kapcsolatot.
Ötvenéves vagyok, és huszonnyolc éve házas. Egy kényelmes, háromszobás lakásban élünk, amelyet közel húsz éve vásároltunk. Ahogy beköszönt a tavasz, a vidéki faházunkba költözünk, ahol a friss levegő, a virágzó kert és a saját termesztésű zöldségeink teszik teljessé az életünket. Bár ez azt jelenti, hogy korábban kell kelnünk és többet utaznunk a munkahelyünkre, ezt az életformát választottuk, és szeretjük.
Így történt, hogy a városi lakásunk hónapokig üresen állt, ami a régi iskolai barátnőm figyelmét is felkeltette. Mivel frissen vált el, és nem volt hol laknia, segítséget kért tőlem. Nem haboztam, és átadtam neki a lakás kulcsait, hogy ott húzza meg magát, amíg talpra áll.
Május elején költözött be, és úgy gondoltam, nyugodtan élvezheti az átmeneti menedéket, míg mi vidéken vagyunk. Egészen július végéig minden nyugodtnak tűnt, mígnem egy nap váratlan telefonhívást kaptam a szomszédtól. A kérdése teljesen meglepett:
– Eladtátok a lakást?
– Természetesen nem – feleltem értetlenül. – A barátnőm lakik ott.
Pár másodpercnyi csend után a szomszéd halkan így folytatta:
– Szóval nem tudsz arról, mi történik ott? Idegenek jönnek-mennek, gyakran öt-hat ember is egyszerre.
Azonnal elindultam a városba. Nem akartam elhinni, hogy a barátnőm így visszaélhetett a bizalmammal. Tudta, mennyire fontos számunkra ez a lakás, hiszen rengeteg emlék köt minket hozzá.
Amikor megérkeztem, azonnal megértettem, hogy a szomszéd nem túlzott. A folyosón egy középkorú férfi és egy idegen nő álldogáltak, mintha teljesen otthon éreznék magukat.
– Ki a lakás tulajdonosa? – kérdeztem, próbálva nyugodt maradni.
– Bent van – válaszolták zavartalanul.
Néhány másodperc múlva a barátnőm is megjelent az ajtóban. Egyenesen a szemébe néztem, és megkérdeztem:
– Mikor lettél te a tulajdonos?
Először mentegetőzni kezdett, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és nem akart zavart okozni. De hamar kiderült az igazság. A lakás két szobáját kiadta idegeneknek, miközben ő maga a harmadikban lakott. Lényegében egy kis panziót csinált az otthonunkból, és ebből pénzt keresett.
Nem telt el egy óra sem, mire minden idegen elhagyta a lakást. A barátnőm volt az utolsó, aki elment, és még csak el sem köszönt. Azóta nem beszélünk, és biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom tudni neki megbocsátani.