Fontos pillanat, amikor egy váratlan látogató lép be az ajtón, s egy régi sérelem újra felszínre tör. Vera Iljinicsna határozottan állt a bejáratnál, kezében egy kopott notesz, láthatóan komoly ügyet hozva.
Maja megdermedt az ajtóban, miközben a hűvös őszi szellő megbújt a folyosón, borzongással töltve el a levegőt. Talán Vera merev, összeszorított ajkai miatt érezte így.
„Jó napot, Vera Iljinicsna” – biccentett feszengetve Maja, félrehúzva magát, hogy beengedje a korábbi anyóst. A nő kabátjából nem vett le semmit, mintha csak átutazóban lett volna, miközben erősen markolta régi barna noteszét.
„Azzal az Artyoméval együtt gyűjtöttük a lakást” – nyitotta ki a jegyzetfüzetet, melyben sorakoztak a gondosan vezetett számok. „Most, hogy úgy tűnik, helyrejöttél, a saját részemet kérem vissza. Készpénzben.”
A konyhában felerősödött a vízforraló sípolása, mely azonban Maja tudatán kívül maradt. Számok bűvöletében próbálta feldolgozni a hallottakat – három év telt el Artyom halála óta, és most a csöndet ez a váratlan követelés törte meg.
Mély lélegzetet vett, majd végre megszólalt: „És te ott voltál, amikor éjszaka hónapos száraztésztát ettünk? Amikor mindenünk a túlélésről szólt?” – kérdezte halkan, karját mellén összefonva.
Verának elhalványult az arca, keze szorosan összeszorította a noteszt, és a csendben csak a vízforraló hangja töltötte be a teret.
„Mi ez a hangnem, Maja? Én vagyok Artyom anyja, nem egy idegen” – szólt sértett hangon Vera.
Maja szó nélkül a konyhába ment, hogy leállítsa a forralót, amely majdnem teljesen elpárolgott. A három év megviselte erejét, miközben a múlt ismét kopogtatott a küszöbön.
Az ő kapcsolatuk Artyommal olyan volt, mint egy romantikus film: egy véletlen találkozás a könyvesboltban, kávézás és órákig tartó beszélgetések. Artyom a szállítmányozásban dolgozott sofőrként, Maja pedig egy építőipari cég könyvelője volt. Egy átlagos két ember hétköznapjai.
Egy év után házasodtak össze, béreltek egy kis lakást, és gyűjtöttek saját otthonra. A násznép előtt Vera suttogva azt mondta Majának: „Vigyázz rá, ő az egyetlen fiam.” Akkor ezek a szavak meghatóak voltak.
Később egy új építésű lakást vásároltak hitelre, minden megtakarításukat az előlegbe fektették, majd megszülettek gyermekeik, Kostya és Katya. Az élet csendesen folyt, az óvoda, a munka, szabadság a parkban, baráti beszélgetések ritkán adódtak.
- Artyom munkahelyi nehézségeket gyógyszerezte a kriptovalutába tett befektetésekkel.
- Maja többletmunkát vállalt, hogy fedezze az egyre növekvő adósságokat.
- Eladták a kocsit, berendezéseket, még a hűtőt is a fizetések kiegyenlítésére.
Az igazság akkor bontakozott ki, amikor Maja véletlenül meglátta Artyom e-mailjeit, amelyek tele voltak felszólításokkal és hitelezői levelekkel. Összesen hat kölcsönt és két magas kamatozású gyors hitelt vett fel Artyom.
„Meg akartam nyerni a csatát” – vallotta be szomorúan a férj, aki mindössze harmincnégy éves volt, amikor rosszulléte történt.
Maja utánanézett a papíroknak, és rádöbbent, hogy a tartozások összege átlépte az egymillió kétszázezer rubelt, beleértve baráti kölcsönöket és mikropénzügyi hiteleket is.
Amikor elmondta az öröklésről Verának, az nő azonnal elzárkózott:
„Nyugdíjas vagyok, a fiataloknak kell megoldaniuk”
Maját egyedül hagyta két gyermekével és a halmozódó adósságterhekkel.
Azóta Majának ismeretlen az az érzés, amit a nyugodt alvás jelenthet. Az adósság árnyékként kísérte minden lépését, nehéz teherként nyomta vállát.
Minden reggel fél hatkor csörgött az ébresztő, ő gyorsan kipucolta arcát hideg vízzel, majd elkészítette a reggelit és felkészítette a gyerekeket. A nagyobbik, Kostya megtanult önállóan cipőt kötni, és segített öltöztetni húgát. Fél hétkor elindultak: először a szomszéd nénihez, Anna Petrovnához, majd Maja rohant a buszhoz.
„Nem szégyelled, hogy ilyen terhet raksz az idősekre?” – kérdezte egyszer egy kolléga Maja mesélte el a gyerekfelügyeletet biztosító szomszédról. „De igen, választásom nincs” – válaszolta őszintén.
Maja nappal könyvelőként dolgozott, este pedig a szomszéd gyerekeket fürdette, etette, majd kiszállítási munkát vállalt, amit sárga kurjeri mellénnyel végzett, rejtőzködve, hogy ismerősök ne lássák.
Télen a lakás hideg volt, hiszen fűtésszámlán spórolni kellett, a gyerekek ketten aludtak egy szobában, két takaró alatt. Maja gyakran ébredt éjszaka, hogy ellenőrizze, nem fázik-e egyikük sem, miközben ő maga ruhában és zokniban szenderült el a fáradtságtól.
Többször próbálta felvenni a kapcsolatot Verával, hogy segítséget kérjen a gyerekek felügyeletében, de az anyós állandó kifogásokkal hárított, mondván, egészségi állapota nem engedi meg a segítségnyújtást.
Az Artyom halála utáni első évben Maja törlesztette az első nagyobb hitelt, majd fél év múlva a másodikat is. Szép lassan törölte adósságait, akárcsak egy fogolyként szabta ki magának a szabadulás napjait.
Az idő múlásával a gyerekek nőnek, a mindennapi terhek csökkennek, de a munka egy része még mindig maradt a hétvégékre. Egy nap, pontosan három évvel Artyom halála után, Maja végrehajtotta az utolsó fizetést. A könnyek megjelentek arcán a megkönnyebbülés jeleként.
Nem sokkal később a boltban régi ismerőssel, Timurral találkozott, aki szívélyes mosolyával új reményt hozott az életükbe.
„Gyere hozzánk, gyerekekkel együtt. Van nagy lakásom, Mirek biztos örül a társaságnak” – mondta randevúik egyikén séta közben, és ez Maja szívét felvidította.
Az élet újjáéledt, a tavasz melege és a napsütés beárnyékolta az otthonukat. A gyerekek boldogabbak lettek, Kostya például jó jegyeket kezdett hozni, Katya pedig múlt a sötéttől való félelme.
Egy vasárnapi este, miközben közösen nézték a mesét, a telefon hirtelen megszólalt. Kostya zavartan nézte a kijelzőt:
„Ez… nagymama Vera” – szólt halkan, majd továbbadta a telefont édesanyjának, jelezve, hogy a nagymama szeretne meglátogatni.
Az első héten még ritkán hívtak, de aztán a beszélgetések mindennaposak lettek, kérdésekkel Vera Iljinicsna felderítette az új család életét, miközben a gyerekek őszintén meséltek neki.
Egy napsütéses szombaton Véra váratlan látogatóként érkezett süteménnyel, megcsodálva az új rendezést és a frissen festett ablakfüggönyt.
Miután a gyerekek a másik szobába mentek, hirtelen azzal szembesítette Maját, hogy új családot épít, új férjjel.
„Nem hibáztatlak” – mondta, majd belevágott a pénzügyi követeléseibe. Hiába magyarázta Maja, hogy ő fizette minden adósságot, a viták eldurvultak.
Timur csendben visszahúzódott, érzékelve, hogy ez a beszélgetés legjobb lenne, ha zárt ajtók mögött zajlana.
Maja egy régi, kopott jegyzetfüzetet hozott elő, amely a három év adósságainak minden tételét dokumentálta. Lassan lapozva megmutatta az anyósának, hogy minden egyes fillért ő fizetett.
„Nem vettél részt a nehézségekben, ezért nem jogosultál az előnyökre sem” – nyomatékosította higgadtan.
Az anyós elhagyta a lakást, nyitott ajtóval és érintetlen süteménnyel hagyva maga után a békétlenséget.
Aznap este a telefon tele lett üzenetekkel, amelyek Maja szívét próbálták megnyomorítani, ám Timur csendesen támogatta őt, amíg a nő minden fenyegetést elutasított.
A következő napokban Maja úgy döntött, hogy blokkolja az anyóssal való kapcsolattartást, megőrizve ezzel családja békéjét.
A reggeli asztalnál a gyerekek csendben ültek. Kostya és Katya elismerték, hogy a nagymama nem ellenség, csupán nem szüle részese a mindennapi küzdelmeknek.
„Meg tudtuk oldani” – súgta Katya anyjának, miközben ölelte őt.
„Igen, igen, megoldottuk” – válaszolt Maja, mosolyogva.
A park őszi napsütésében egy új család készült az új közös életre, ahol egymás mellett állnak a jó és rossz napokon egyaránt. A múlt nehézségei után végre beköszöntött a nyugalom.
Összefoglalva: Ez a történet bemutatja, hogy a család összetartása, a kitartás és az önfeláldozás kulcsfontosságú az élet nehézségeivel szemben. Bár megjelennek régi sérelmek és pénzügyi válságok, a nő ereje és támogatása új kezdetet ad gyermekeinek, megteremtve egy szeretetteljes jövőt.