A terem szinte vibrált a feszültségtől, ahogy Lily odalépett a színpadhoz. Apró ujjai reszkettek, miközben magasba emelte a pénzzel teli befőttesüveget. A csilingelő hang elhalt, majd a csend helyét lassú, suttogó hullám vette át. Az emberek arcán vegyes érzések tükröződtek: néhányukon döbbenet, másokon enyhe mosoly, de akadt, aki bosszúsan felhorkant.
A kikiáltó megköszörülte a torkát, és újra kimondta a kezdőárat: 500 dollár. Lily szíve összeszorult. Tudta, hogy nincs annyija. 82 dollár 47 cent. Mégis felemelte az üveget, mintha a világ minden súlyát benne tartaná.
„Ez mindenem” – suttogta.
A hátsó sorban az idős rendőr lassan közelebb lépett. Az arcán barázdák ültek, mint egy régi térkép, amely túl sok harcot látott. „Ő Parker őrnagy lánya” – mondta ismét, most már hangosabban, hogy az egész terem hallja.
A név súlyként hullott a levegőbe. Hannah Parker, a hős, aki életét adta a városért. A rendőrök, akik ismerték, egy pillanatra lehajtották a fejüket.
Ekkor a közönség egyik tagja felemelte a tábláját. „600!” – kiáltotta.
Lily szeme könnybe lábadt. A valóság, amivel titokban mindig számolt, most kegyetlenül az arcába vágott. Nem nyerhet.
„700!” – hallatszott egy másik hang.
„800!” – kontrázott valaki az első sorból.
A licit emelkedett, mintha csak játék lenne, de Lily számára minden új szám egy kés volt a szívében. Max a színpadon mozdulatlanul ült, tekintete egy pillanatra sem szakadt el a kislányról. Farka lassan, alig észrevehetően csapott.
A kikiáltó már épp le akarta ütni az 1200 dollárt kínáló kalapácsot, amikor egy női hang harsant: „5000!”
Minden fej a terem jobb oldala felé fordult. Egy középkorú, elegáns nő állt ott, hófehér kosztümben. Tekintete hideg volt, szinte kihívó. Lily nem ismerte, de ösztönösen megborzongott.
A férfi a színpadon bólintott. „5000. Van, aki emel?”
Csend. Senki sem mert versenybe szállni ekkora összeggel.
„Először! Másodszor! Harmadszor—”
„Várjon!” – harsant fel egy új hang.
A közönség szétvált, és előre lépett az idős rendőr. Jelvényét megvillantotta, majd az asztalra tette saját pénztárcáját. „5000 és egy cent” – mondta. „De a kutya nem az enyém lesz. Hanem az övé.” Ujjával Lilyre mutatott.
Megdöbbent suttogás futott végig a termen. A fehér kosztümös nő szeme összeszűkült.
„Ez szabályellenes” – tiltakozott.
„Ez igazságos” – felelte az öreg.
A kikiáltó hezitált, majd a közönség moraját hallva végül leütötte a kalapácsot. „Elkelt! Max új gazdája: Lily Parker!”
A terem egy pillanatra kitört tapsban, mások felháborodottan csóválták a fejüket. Lily könnyei potyogtak, miközben a színpadhoz rohant. Max felpattant, és egyetlen ugrással mellette termett. A kislány a nyakába kapaszkodott, az eb pedig rekedt, mély morgás helyett puhán nyüszített, ahogy végre újra megtalálták egymást.
De ekkor váratlan dolog történt.
A fehér kosztümös nő lassan előrelépett. Arcán rideg mosoly húzódott. „Ne örülj túl korán, kislány. Max az én jogom szerint járt volna. A hősök története mindig szép a papíron, de Hannah Parker sok mindent eltitkolt. És én tudom az igazságot.”
A terem elcsendesedett. Lily felnézett, Max pedig vicsorított, mintha érezné a nő szándékait.
„Hannah Parker az én társam volt, évekkel korábban. És amikor összeomlott, amikor hibázott, én fedeztem. A halálát mindenki hősi tettnek tartja, de valójában egy rossz döntés áldozata lett. Max is tanúja volt annak a napnak.”
A szavak súlyként zuhantak Lily vállára. A szíve hevesen vert, de érezte, Max feszülten áll mellette, védelmezve őt.
Az idős rendőr előrelépett. „Elég legyen, Turner! A gyereknek joga van emlékekhez, nem a te bosszúdhoz.”
A nő megvonta a vállát, majd kifordult a teremből.
Lily lehajtotta a fejét. – Igaz ez? – suttogta.
Az öreg férfi leguggolt elé. – Kislány, a hősök nem attól hősök, hogy hibátlanok. Hanem mert soha nem adják fel, még akkor sem, amikor mindent elveszítenek. Az anyád ilyen volt. És Max pontosan tudja, kihez tartozik.
Lily átölelte a kutyát. – Akkor nem érdekel, mit mondanak. Ő mindig az enyém lesz.
És abban a pillanatban Max felugatott, mély és határozott hangon, mintha pecsétet ütne az új sorsukra.
A közönség lassan szétszéledt, de a kislány, az idős rendőr és a kutya hármasa ott maradt. Egy új család született, nem pénzből, nem szabályokból, hanem abból a kimondhatatlan kötelékből, ami túlél mindent – még a halált is.
És amikor Lily hazafelé indult Maxszal az oldalán, a nap sugarai áttörtek a felhőkön. Mintha valahol Hannah Parker mosolya kísérné őket, büszkén, hogy lánya megtalálta, amit keresett: nem csak egy kutyát, hanem az utolsó darabot abból, ami örökre összeköti őket.