„Talán adjuk legalább egyet a gyermekotthonba?” — mondta Vlagyimir azon a hajnalon, amikor belépett a szülészetre. Hangja fáradt volt, de a szavai jegesek, könyörtelenek.
Arina az ágyon feküdt, a három újszülött a kiságyakban szuszogott mellette. Szeme sarkából könny csordult. Tudta, hogy férje rideg, számító ember, de erre a mondatra nem volt felkészülve.
Arina gyökerei
Arina kicsiny faluban született, egyszerű parasztcsalád lányaként. Gyermekkorát a tyúkok, a föld és az anyja segítése határozta meg. Az élet nem adott sokat, mégis megtanulta értékelni a kicsi örömöket. Egy darabka vaj a kenyéren — ünnep volt.
A faluban sok legény próbált udvarolni neki, de a szíve hallgatott. Nem érdekelte a harsány szó, a hirtelen bók. Egészen addig, míg egy nyári napon meg nem jelent Vlagyimir: magas, erős, önbizalommal teli férfi. A szóbeszéd szerint több boltja is volt a városban, így a nők úgy csüngtek rajta, mint méhek a nektáron.
És ő pont Arinát választotta.
— Te más vagy, mint a többiek — mondta neki egy este a folyóparton.
Arina elpirult, és bár nem hitt neki, pár hónappal később mégis a felesége lett.
Házasság csendben
A lakodalom szerény volt, a falusi kultúrházban. Arina boldog volt, mert azt hitte, megtalálta az igazi társát. Ő mindent megtett: főzött, takarított, mosott, hogy férje elégedett legyen. Vlagyimir sosem bántotta, sosem emelte fel a hangját, de hideg maradt. Nem nézett a szemébe, nem mondta ki a „szeretlek” szót.
Arina sokáig mentegette: „a férfiak mások”. Remélte, idővel megnyílik. És amikor Vlagyimir odavetette vacsora közben, hogy „talán ideje gyerekekről gondolkodni”, Arina szíve megtelt boldogsággal.
Hármas csoda
Amikor a teszten megjelent a két csík, boldogan sírt. De a valódi döbbenet csak az ultrahangon érte: hármas ikrek. Két fiú és egy kislány.
Arina félt férje reakciójától, ezért hallgatott. A hasát simogatva suttogta:
— Ti az enyéim vagytok. Bármi történjék, senkinek sem adlak titeket.
De a titok sokáig nem maradhatott rejtve. Végül elmondta Vlagyimirnak. A férfi hallgatott, majd kulcsait felkapva kisétált a lakásból. Másnap pedig elérhetetlenné vált.
A magányos szülés
Arina egyedül ment be a kórházba, amikor megindultak a fájások. Férje telefonja ki volt kapcsolva. Egyedül szülte meg a három apró életet. Fáradtan, kimerülten, de boldogan tartotta őket karjában.
Két nappal később Vlagyimir végre felhívta.
— Hol a fenében vagy? — kiabálta. — Elmentél anélkül, hogy szóltál volna!
Arina akkor megértette: nem számíthat rá.
A hideg javaslat
Amikor belépett a szülőszobába, Vlagyimir arcán nem volt mosoly, csak gond. Körbenézett, majd ridegen így szólt:
— Három gyerek? Ez lehetetlen. Talán adjuk legalább egyet a gyermekotthonba.
A mondat késként hasított Arina szívébe. Nem szólt. Csak megszorította a pólyákban fekvő kicsik kezét.
Új kezdet
A következő hetekben Vlagyimir egyre kevesebbet járt haza. Végül teljesen eltűnt. Pénzt küldött, de jelenlétét sosem. Arina először kétségbeesett, majd erőt vett magán.
Megtanulta, hogyan kell egyszerre három kisbabát etetni. Hogyan kell altatni őket, miközben a háztartást is viszi. Az anyai szeretet minden akadályt legyőzött. És a falubeliek is mellé álltak: a szomszédasszonyok ételt hoztak, a férfiak tüzifát vágtak neki télire. Arina lassan rájött: nincs egyedül.
Visszatérés
Hét év telt el. A gyerekek iskolába jártak már: két eleven fiú és egy mosolygós kislány. Arina büszke volt rájuk. Egyszerű házukban nevetés és élet volt, még ha pénz gyakran kevés is.
Egy este azonban váratlanul kopogtak. Az ajtóban Vlagyimir állt. Idősebb volt, ráncosabb, de ugyanaz a hideg tekintet.
— Visszajöttem — mondta. — A gyerekeimhez.
Arina mellkasában összeszorult valami. A gyerekek kíváncsian nézték a férfit, akit nem ismertek.
— Nem ismersz minket — szólalt meg az egyik fiú. — Te nem az apánk vagy.
Vlagyimir arca elsötétült.
— Az én vérem vagytok! — csattant fel.
De a gyerekek már anyjuk mögé húzódtak. Arina pedig felegyenesedett, szemében olyan tűz lobogott, amit sosem látott benne senki.
— Vérrel nem lehet apává válni — mondta csendesen. — Csak szívvel. És te soha nem voltál apjuk.
Váratlan fordulat
Másnap levelet kézbesítettek Arinának. Egy ügyvédi irodától jött. Kiderült: Vlagyimir minden vagyonát — a boltjait, házait — eladta, és az összeget gyerekei nevére íratta. Az ügyvéd szerint Vlagyimir súlyos beteg volt, és tudta, hogy kevés ideje van hátra.
A rideg férfi, aki egykor a gyermekotthont emlegette, végül mindent nekik adott. Arina kezében remegett a levél, miközben könnyei hullottak.
A gyerekek nem ismerték az apjukat, csak a történetekből. De az ajándék, amit kaptak, örökre megváltoztatta az életüket.
Az új Arina
Arina a pénzből felújíttatta a házat, iskoláztatta a gyerekeket, és megnyitott egy kis pékséget a faluban. A helyiek sorban álltak a kenyérért, amelyben benne volt a nő szíve. A falusi lány, aki valaha szegénységben nőtt fel, most saját erejéből és három gyermekéből merített erővel épített új jövőt.
És amikor este leült a verandára, és figyelte a három apróságból naggyá növő gyermeket, halkan suttogta:
— Ti vagytok az én igazi gazdagságom. És semmiért nem adnálak oda senkinek.
Befejezés
Vlagyimir röviddel ezután meghalt. Nem volt temetésén tömeg, nem búcsúztatták díszes szavak. De öröksége — nem a boltjai, nem a pénze, hanem három gyerek és egy erős anya — mégis tovább élt.
Arina története bebizonyította: a szeretet és a kitartás többet ér bármilyen hideg számításnál. A férfi, aki egykor egy gyermeket a gyermekotthonba akart adni, végül mindháromnak jövőt hagyott. És ezzel, akaratlanul, mégis apává vált.