Alina mindig is úgy vélte, hogy Maximmal kötött házassága megkérdőjelezhetetlen. Öt évet töltöttek együtt anélkül, hogy jelentős nézeteltérésük lett volna. Kölcsönös bizalom és közös szenvedélyek jellemezték kapcsolatukat – sokak álma. Úgy érezte, szerencsés, hiszen barátnői folyton panaszkodtak: eltűnő férjek a házimunkában, hűtlenség vagy alkoholfüggőség. Ő azonban megtalálta az ideális partnert. Max mindig figyelmes és gondoskodó volt, akár indok nélkül is virágot hozott neki. Minden alkalommal, amikor hazaért, rózsaszirom szőtte ki előtte az utat egy ízletes vacsorával megterített asztalhoz. A szerelmük olyan volt, akár egy film jelenete – ám ez volt a valóságuk. A közöttük lévő intimitás is hibátlanul működött.
Amikor Alina kapott egy hétnapos munkahelyi kiküldetést, izgatottan várta az útat. Egy kellemes szünet a megszokottból, friss levegőváltozás. Úgy gondolták, hogy a rövid távollét csak még meghittebbé teszi a találkozást.
“Nagyon fogsz hiányozni,” mondta Max, miközben megcsókolta az repülőtéren.
“Te is, szerelmem,” simogatta ő az arcát. “De az idő gyorsan el fog telni – mosolygott. – Azonnal hívlak, amint megérkezem.”
Minden este telefonáltak egymásnak. Alina mesélte a napját, Max újra és újra hangsúlyozta, milyen nagyon vágyik rá. Alina a világ legboldogabb nőjének érezte magát. Mindenük megvolt, most már csak egy család alapítása hiányzott – az idő sürgetett. Aztán megérkezett a jó hír.
A tárgyalások három nappal korábban véget értek, a főnök engedélyezte az idő előtti hazautazást. Alina felvillanyozódott – ez igazán szép meglepetés lesz a férjének! Úgy döntött, nem szól előre, inkább titokban tér vissza. Vagy rendelnek egy finom vacsorát otthon, vagy elmennek étterembe. Mindenekelőtt azonban meg akarják élni az együttlét örömét.
Az repülőtéren megvásárolt egy üveg Max kedvenc italából és egy doboz bonbont. Az út során mosoly ült az arcán, egyre izgatottabb volt, hogy újra találkozhassanak. Amikor megérkezett otthonukba, felsétált a lépcsőn, bedugta a kulcsot, kinyitotta az ajtót… és megdermedt.
A nappaliban Max a kanapén ült, egy félig fedetlen fiatal nő ülön a térdén. Szenvedélyesen csókolóztak, környezetükre nem is figyelve.
Alina lába meginogott, fejében zúgás tört ki, félelem fogta el. Táskáját elejtette, az üveg eltörése a csendet megtörte. Max megfordult, szemei tágra nyíltak a látványtól.
“Alina?!” kiáltotta.
“Tudtam, hogy három nap múlva jössz vissza,” suttogta megremegő hangon. “A meglepetésed sajnos nem jött be.”
A nő gyorsan felkelt, és rendezte a ruháit.
“Jobb, ha indulok,” motyogta, majd eltűnt.
Sűrű csend telepedett rájuk. Max lehajtott fejjel állt, mozdulatlanul. Alina megdöbbenve nézett rá. Naponta telefonáltak – mikor talált időt erre?
“Mióta tart ez?” kérdezte remegő hangon.
“Alina, mindent elmagyarázok,” próbált megnyugtatni Max.
“Mióta, kérdeztem?” kiáltotta Alina.
“Három hónap,” válaszolta halkan.
Könnyek szöktek a szemébe. Három egész hónap. Ő, aki hitte, hogy hibátlan a házasságuk.
“Ki ő?”
“Egy új kolléga.”
“Értem. Csak újdonságra vágytál? Én untattalak? Ezért jöttem haza hamarabb.”
“Alina, hallgass meg… Szeretlek, ez hibás döntés és múló gyengeség volt.”
“Három hónapja tartó gyengeség?” ingatta a fejét. “Tudod mit? Már nem vagyok dühös. Csak undorodom.”
Megpróbált közelebb lépni, de Alina hátralépett.
“Ne érj hozzám!” kiáltotta. “Már rád nézni sem bírok.”
Szótlanul elhagyta a lakást, hangja elakadt a lépcsőházban. Csalódottság és árulás mardosta. Hová menjen? A saját otthona elképzelhetetlen volt. A szüleihez sem, mert túl sok kérdés és tekintet várta volna. Erre nem vágyott. Végül barátnőjéhez, Kate-hez ment.
Kate meglepődött a váratlan látogatáson, de amint meglátta Alina könnyes arcát, minden szóra felesleges lett.
“Ó, drágám,” sóhajtott Kate, átölelve őt. “Gyerünk, főzök neked teát.”
A konyhában töltötték az estét, késő éjjelig. Alina zokogva mesélte a történteket. Kate csendesen hallgatta, közben erősebb teával töltötte a bögrét.
“Bevallom, egy kicsit mindig irigykedtem rád,” mondta szomorúan Kate. “Azt hittem, ti vagytok az ideális pár.”
“Igen, tökéletes…” gúnyosan nevetett Alina. “Hogyan lehettem ilyen vak?”
“Csak szerelmes és bizakodó voltál. Ez nem bűn.”
“Most viszont ostobának érzem magam…” sírt tovább Alina. “Istenem, mennyire fáj.”
Újra kitört belőle a sírás, Kate puha ölelésbe vonta, nyugtatva őt.
Hétköznapokon Kate-nél maradt, elkerülve a külvilágot. Szerencsére a kiküldetés után néhány nap szabadságot kapott. Max állandóan hívta, de ő nem vette fel. Kate lett a legfőbb támasza.
Egy nap Kate azt javasolta:
- “Mi lenne, ha elutaznánk? Vegyünk jegyeket, és repülnénk akárhová!”
Alina először bizonytalan volt, de végül megtetszett az ötlet. Miért ne? Lépnie kellett előre.
Thaiföldet választották célpontként: napfény, tenger, teljesen más környezet.
Az első napok frissítő szellőként hatottak rá. Fokozatosan kezdett újra életre kelni, mosolya lassan visszatért.
Egy este egy éjszakai piacon sétálva furcsa zajt hallottak egy sikátorban. Halk sikoltás.
“Hallottad?” kérdezte Alina Kate-től.
“Mi az?” válaszolt Kate kíváncsian.
Alina ösztönösen az árnyak közé rohant, Kate követte. Egy férfi egy fiatal nőt szorított a falhoz, megpróbálva elvenni a táskáját.
“Hé! Engedjék el!” kiáltotta Alina.
A támadó megfordult, kezében villogott egy kés.
“Takarodjatok!” morgott angolul.
Ám Alinát nem lehetett megállítani. Az adrenalin hajtotta, egy bottal rátámadt a férfira. Összecsapás kezdődött. Kate megpróbálta visszatartani, de Alina görcsösen ütött és kerülgetett minden támadást. Hirtelen járókelők érkeztek. Az ember felmérte, hogy veszített, és elszaladt. Alina akart utánuk futni, de Kate lefogta.
“Megőrültél? Meghalni akarsz? Hősnek képzelted magad?!” kiabálta. “Nem sérültél meg?”
Alina elhessegette az aggódást, és odament a földön ülő nőhöz, aki zokogott.
“Jól vagy?” kérdezte angolul.
A nő szomorú tekintettel felnézett.
“Megmentettél, köszönöm!”
Nem sokkal később megérkezett a rendőrség, és kérdéseket tett fel. Az áldozat egy helyi gazdag üzletember lánya volt. Az események gyors irányt vettek. Másnap a sajtó Alinát hősként ünnepelte.
Bár a sajtó megfesti a történetet némi túlzással, Alina büszkeséget érzett. Legalább egy pillanatra elfeledkezett férje árulásáról.
A tartózkodás véget ért. Alina nem akart hazamenni, de tervei voltak: elválik, talán közelebb költözik a városhoz, esetleg harcművészeti órákat is elkezd. Miért ne? Már most is ügyesnek bizonyult.
Egy nap kopogtatás zökkentette ki a gondolataiból. A megmentett nő apja, Voravut Lamsam állt az ajtóban. Nem egy átlagos férfi – ő egy nemzetközi szállodalánc tulajdonosa.
“Fiatal hölgy, gyönyörű vagy,” mondta. “Szeretném megköszönni, hogy segítettél a lányomnak. Kívánj bármit!”
Alina tudatlanul válaszolt.
“Nem kell, köszönöm.”
“Hülyeség!” szögezte le Lamsam úr. “Nem hagyok elintézetlen tartozást, főleg, ha a lányomról van szó.”
Végül állást ajánlott neki a cégcsoportjánál. Egy menedzseri pozíció nyílt meg egyik italai szállodában.
“Őszintén mondom, utánanéztem neked. Megvan a szükséges képzettséged és tapasztalatod. Meggyőződésem, hogy becsületes ember vagy. Fogadd el az ajánlatot. Nem viccelek. A férjeddel is jöhetsz.”
Alina mosolyogva válaszolt. Egy új munka, egy új ország – ilyen változást sosem tervezett. De ha ez az esély adódott…
“Nem, a férjemet nem hozom magammal. Elválnak útjaink. Viszont az ajánlatot elfogadom, nagyon köszönöm.”
Lamsam úr széles mosollyal viszonozta.
“Egy ilyen bájos nő nem marad egyedül sokáig. Sőt, bemutathatok valakit. Az unokaöcsém egy jó ember.”
Néhány szót váltottak. Lamsam úr őszinte volt, Alina jól kijött a lányával is. Egy hónap múlva felszállt a repülőgépre Olaszországba.
Max felhozott egy jelenetet a válás előtti vitájuk során, könyörgött, hogy maradjon. Ám Alina már a múlt részévé tette azt az időszakot. Elindult egy új élet felé, amelyről biztos volt, hogy sokkal jobb lesz.
Fő tanulság: A legszorosabb kapcsolatokat is megtörheti a bizalom elvesztése, ám a sérülések után is képes az ember talpra állni és új kezdetet találni.
Ez az élettörténet a csalódás mélységeiről és a személyes megújulás reményéről szól, megmutatva, hogy még a legkeserűbb csalódások után is nyílhat út a boldogság felé.