Tóth Gergő megdöbbent, amikor a hajléktalannak hitt férfi, akinek korábban kávét vásárolt, felszállt a repülőre, és mellé ült az első osztályon. Ki lehetett ez az ember, és miért kért egyáltalán segítséget?
Három hónapja ismertem meg Dórát, és az életem gyökeresen megváltozott. Sokan őrültnek tartottak, amikor alig egy hónap után megkértem a kezét, de mélyen éreztem, hogy minden vele lett kerek és egész.
– Apa nem egy könnyű ember – figyelmeztetett korábban Dóra. – Szigorú, és nem adja könnyen az áldását. De hidd el, aranyszíve van.
Ezekkel a szavakkal a fejemben érkeztem meg a reptérre, ahol először találkoztam volna Dóra szüleivel. Az idegesség szinte tapintható volt bennem, ezért korábban indultam, hogy legyen egy kis időm lenyugodni. A közeli kávézóban ültem le, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Ahogy ott ültem, körbevett a frissen főzött kávé illata és a háttér halk morajlása. Épp kezdtem megnyugodni, amikor belépett valaki, akire rögtön felfigyeltem.
Egy idős férfi lépett be. Ruhája kopottas volt, cipője megviselt. Az arca mély ráncokkal volt tele, de a tekintete élénken fürkészte a helyiséget. Lassan az asztalokhoz lépett, és halkan kért némi segítséget az ott ülőktől.
Hozzám érve udvariasan szólított meg:
– Elnézést, uram, nem tudna egy kis aprót adni? Csak egy kávét szeretnék venni.
Meglepetésemben először vissza akartam utasítani. Nem azért, mert nem érdekelt volna, hanem mert az ember óvatosabbá vált az utóbbi időben. Valami azonban megfogott a férfi viselkedésében.
– Milyen kávét szeretne? – kérdeztem végül.
– Jamaicai Blue Mountain kávét – mondta tétován. – Úgy hallottam, az nagyon különleges.
Majdnem elnevettem magam. Ez volt a legdrágább ital az egész menün.
– Miért pont azt? – kérdeztem kíváncsian.
– Ma van a születésnapom – válaszolta mosolyogva. – Mindig szerettem volna megkóstolni. Úgy gondoltam, miért ne éppen ma?
Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Vajon igazat mond? De valami azt súgta, hogy higgyek neki.
– Rendben – feleltem végül, és felálltam, hogy rendeljek. – Legyen egy születésnapi kávé!
A férfi arca felragyogott. Még egy szelet tortát is hozzáadtam a rendeléshez, mert úgy gondoltam, egy születésnap torta nélkül nem teljes.
– Üljön le ide, mellém – mondtam, amikor visszaértem. – Mesélje el a történetét.
Először zavartan nézett rám, mintha nem hinne a füleinek, de végül leült, és óvatosan megfogta a gőzölgő csészét.
– Gál András vagyok – kezdte lassan. – Volt idő, amikor mindenem megvolt: család, otthon, munka. Aztán történt néhány rossz döntés és sok balszerencse. De nem hibáztatok senkit. Az élet néha így alakul.
Ahogy hallgattam, megéreztem valami különlegeset ebben az emberben. Nem panaszkodott, nem várt többet, csak elmesélte a történetét.
Amikor befejezte, megindultságot éreztem. Távozáskor száz dollárt csúsztattam a kezébe.
– Boldog születésnapot! Fogadja el, kérem.
– Nem szükséges, igazán – tiltakozott.
– De igen, fogadja csak el – mondtam határozottan.
A kávézóból kilépve úgy éreztem, tettem valami jót. Nem gondoltam volna, hogy pár óra múlva a történtek teljesen más megvilágításba kerülnek.
Az első osztály várójában ülve egy újabb kávét kortyoltam, miközben próbáltam megnyugodni. Az apjával való találkozás gondolata továbbra is nyomasztott.
A repülőn az ablak melletti helyemet elfoglalva épp kezdtem volna ellazulni, amikor valaki mellém lépett. Megdöbbenve ismertem fel.
Gál András volt az.
De már nem a kopott ruhában. Tökéletesen szabott öltönyt viselt, haját gondosan elrendezte, és az órája is feltűnően elegáns volt.
– Szabad ez a hely? – kérdezte mosolyogva, miközben leült mellém.
– Mi… mi történik itt? – kérdeztem döbbenten.
Kivett egy jegyzetfüzetet, és felém nyújtotta a kezét.
– Gál András vagyok – mondta komoly hangon. – De talán jobban ismersz úgy, mint Dóra édesapja.
A föld szinte kicsúszott a lábam alól.
– Maga… Dóra apja? De hát… miért tette ezt?
– Szeretem magam látni, milyen ember az, aki a lányom életébe lép – válaszolta nyugodtan. – És te ma bizonyítottad, hogy megvan benned a tisztesség és az együttérzés. Átmentél a próbán.
Leszállás után, Dóra szüleinek házában, András a vacsoraasztalnál ülve komoly arccal figyelt. Aztán elmosolyodott.
– Gergő, örülök, hogy a lányom téged választott – mondta végül. – Törődsz másokkal. Ez a legfontosabb.
Dóra boldogan szorította meg a kezemet az asztal alatt.
Aznap este rájöttem, hogy néha a legapróbb kedvesség is képes megváltoztatni az életünket.