Hihetetlen Fordulat: Apám Feleségül Vette A Férjem Anyját!
A nevem Johanna Müller, és még most is alig találom a szavakat, hogyan változott meg az életem oly hirtelen. Bamberg csendes, festői városában élünk, melyet a gyönyörű favázas házak és a lenyűgöző katedrális díszítenek – ez az egész történet pedig olyan, mintha egy szürreális álomból származna, amelyből képtelenség felébredni.
Amikor Andreas és én úgy döntöttünk, hogy három évig tartó kapcsolatunkat hivatalossá tesszük, eszembe sem jutott, milyen váratlan zavar támad majd az úgynevezett „életem legszebb napja” kapcsán.
Valami egyedit képzeltem el, olyat, ami eltér a megszokottól. Szerettem volna szeretteinket a Königssee partján összegyűjteni, ahol a szél játékosan simogatja a hajunkat, és a naplemente vörösre festi a vizet. Vagy egy eldugott helyet a Bayerischer Wald vagy az ottani erdők között, ahol mezítelen lábbal lépkedünk a puha fűben, miközben a madarak éneke és a lombok susogása tölti be a levegőt. Ám Ursula, a jövendőbeli anyósom, határozottan ellenezte az elképzeléseimet. Saját elképzelése volt: egy hatalmas, zajos lakodalom sok száz családtaggal.
Fontos gondolat: Ursula esküt tett eltávozott férjének, aki Andreas apja volt és akit soha nem ismertem, hogy nagyszabású ünnepséget rendez, hogy fiának ne kelljen az apja hiányát éreznie.
Andreas és én próbáltuk meggyőzni őt, vajon nem inkább azt szeretné az apja, hogy a fia boldog legyen, mintsem a saját elképzelései között ragadjon. Ám erőfeszítéseink sziklaként pattantak le az ő akaratáról.
Én már rég elvesztettem anyámat, és szüleim akkor váltak el, amikor még kislány voltam. Apám, Karl-Heinz, egy melegszívű, gyengéd ember, aki azt álmodta, hogy engem majd az oltárhoz kísér. Ő mindig tiszteletben tartotta a döntéseinket és igyekezett távol maradni minden konfliktustól. Mekkora meglepetés volt, amikor az anyósom szónoklatai hatására ő is átállt az ő táborába!
Először felajánlotta segítségét a szervezésben, majd hamarosan Ursula és Karl-Heinz összeesküdtek, mintha titkos társak lettek volna. Együtt válogattak kerttel rendelkező éttermeket, kiválasztottak két templomot Bamberg központjában és egy termet a ceremóniához. Mi csupán bólintottunk és engedtünk.
Az egyetlen dolog, amibe nem szóltak bele, az volt, hogy milyen ruhát vegyek fel én és milyen öltönyt viseljen Andreas. Ragaszkodtak azonban ahhoz, hogy minden költséget ők álljanak.
„Ez a nyomás levegő nélkül hagyott engem, ezért lázadni kezdtem.”
Így hát megpróbáltam ellenállni és meggyőzni Andreast, hogy karneváli jelmezekben jelenjünk meg az esküvőn. Ez lett volna a mi lázadásunk az unalmas szabályok ellen. Úgy gondoltam, ő majd nevet rajta és támogatja a játékos tiltakozásomat. Ehelyett kitört belőle a harag: azt kiabálta, hogy megszégyenítem az anyját, és hogy nekem sem ő, sem az apám nem jelent semmit, holott mennyi mindent tesznek értünk.
Az apró nézeteltérésből hatalmas veszekedés lett, végül, könnyeimmel küszködve, dühösen összepakoltam, és a kis lakásomba menekültem. Andreasnak ezt kiabáltam: „Nem lesz esküvő! Keress magadnak másik menyasszonyt!” – majd dühösen becsaptam az ajtót.
Bár tudtam, hogy túlreagáltam, a haragom mélyen égett bennem. Ő inkább anyja oldalára állt, minthogy velem tartson. Két héten át nem szóltam hozzá, és ignoráltam a hívásait. Andreas minden másnap felhívott, hogy biztos vagyok-e abban, hogy le szeretném mondani az éttermet és az egészet. Kitartóan ragaszkodtam a „igen”-hez, bár belül egyre jobban bizonytalan voltam.
Végül engedtem, mert túl sokat szeretek őt. Andreas azt vallotta be, titokban várt erre a pillanatra: nem mondta le a vendégektől a programot, remélve, hogy visszatérek majd. Így az esküvő a tervezett napon végül mégis megtartásra került.
Nyugalom és öröm töltött el. Amikor megláttam apámat elegáns öltönyben, egy pillanatra elképedtem, hiszen még sohasem láttam őt oly büszkének és méltóságteljesnek. Az anyósom is ragyogott, hosszú, sötétkék ruhájával és gyöngysorával, mintha egy divatmagazinból lépett volna elő.
Ám a legnagyobb meglepetés a ceremóniasátorban várt ránk. A tanúk mellett, kissé eldugva, a szüleink álltak. Azt hittem, ez egy helyi hagyomány, de hamarosan minden kiderült, és a lábam alól kicsúszott a talaj: Ursula és az apám úgy döntöttek, hogy közösen házasodnak össze! Így hát nem csupán a mi, hanem egy dupla esküvőt ünnepeltünk – kétszeres köszöntőkkel, kétszer annyi boldogsággal és ugyanennyi meglepetéssel.
Dupla ünneplés: két esküvő, kétszer annyi öröm.
Meglepetés és családi összeolvadás egy nap alatt.
Új családi kötelékek szövődnek váratlan módon.
Ott álltam, és fogtam Andreas kezét, miközben nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevesszek. Apám és a leendő anyósom, akik majdnem felborították a terveinket, végül ebben a káoszban egymásra találtak.
Bamberg a pletykák zsongásától volt hangos, a vendégek suttogtak, én pedig ránéztem rájuk – gyönyörűek voltak, és teljesen váratlanok –, és rádöbbentem, hogy az élet kifürkészhetetlen játékot játszott velem, melyet sosem fogok elfelejteni.
Az én csendes álomesküvőm elsodródott ebben a kaotikus forgatagban, de az utolsó szó mégis az enyém volt: boldog vagyok, még ha az ő szabályaik szerint is történt minden.
Összefoglalva, ez a rendkívüli négyes esküvő nem csak a családi kapcsolatok újradefiniálását hozta, de számtalan érzelmi hullámvasutat is megjártunk, ami végül közelebb hozott minket egymáshoz, még a váratlan fordulatok közepette is.