— Nem fizettél?! Hogyhogy?! Miért?! — kérdezte Szvetlana, szégyenkezve, miközben a fürdőszobából kinézett, ahol éppen kézzel mosta a gyerekruhákat.
Holnap pedig el kell vinni a lányokat az óvodába, de a tiszta ruhák teljes káoszban vannak. Ráadásul, mint a sors fintora, a mosógép is elromlott. És a javításra sincs pénz, teljesen üres a pénztárca.
— De hát nemrég adtam Vityának tizenötezer forintot a bútorokra. Azt ígérte, hamarosan visszaadja, de még semmi — vonta meg a vállát Szergej. — Nincs most nálam pénz, te is látod.
— Hogyhogy nincs? A bank nem fog várni! Nézd meg, kinek tudsz telefonálni — hívj fel anyát, nővéredet, bárkit! Kérj kölcsön, amíg vissza nem adják a tartozást! — Szvetlana hangja tele volt felháborodással.
Mindig ugyanaz. Ha szóba kerül a hitel, akkor mindig történik valami baj. A múlt hónapban késve kapták meg a fizetésüket, és ráadásul csökkentették is. Most meg a tartozást nem fizették vissza. És mindig ő az, akit elér a baj — pedig ő az, aki mindenkinek segít, miközben ő maga nehéz helyzetben van.
— Hívd fel a sajátjaidat, kérdezd meg tőlük — mormolta Szergej.
— Miért?! Már kétszer tartozunk nekik! Az előző hónappal és az azt megelőzővel is! Elfelejtetted? — vágott vissza Szvetlana. — A tiédet hívd, mert az enyéim már így is segítettek. Valakinek fizetnie kell, nem fogják maguktól rendezni a hitelt!
Szergej vonakodva elővette a telefont, és felhívta a nővérét, aki a városban élt.
— Helló, Galya, hogy vagytok? — kérdezte tétován.
— Szergej! Helló, drágám! — válaszolta örömmel Galina. — Ó, de jó, hogy hívtál! Már éppen neked akartam telefonálni. Annyi minden elintéznivalóm van az utazás előtt!
— Hát, tudod… hívom, mert Szvetlánával gondjaink vannak a pénzzel. Ki kell fizetni a lakást, de teljesen üres a pénztárcánk. Tudnál segíteni? Amint Vitya visszaadja, mindent rendezek.
— Ó! Mi éppen hozzátok készülünk! És ti, úgy tűnik, már kölcsönben ültök. Ez újdonság! Hogyan fogtok minket fogadni, ha ti is nullán vagytok? — kérdezte Galina vidáman, de egy kis feddéssel.
— Hozzánk…?! — lepődött meg Szergej.
— Mi? Milyen vendégek?! — kérdezte a fürdőszobából Szvetlana, miközben tele volt szappannal és vízzel.
— Menj vissza — legyintett Szergej, egyre türelmetlenebben.
— Igen, vendégek! — folytatta a nővére. — Mi, nem örültök? És ne aggódjatok a pénz miatt. Kölcsönözni fogok annyit, amennyire szükségetek van.
— Köszi, Galya… De talán inkább a szüleimhez jönnétek? — próbálta finoman felvetni Szergej, már előre tudva, hogy ez mit fog okozni.
— Komolyan? Miért nem lehet hozzátok jönni? — kérdezte meglepve Galina. — A szüleinkhez gyakran megyünk, de hozzátok még egyszer sem. Fél éve van házatok, de még soha senkit nem hívtatok. Mi, Ivorral és a gyerekekkel, szeretnénk néhány napra jönni, hogy lássuk, mi újság nálatok. Hát nem örültök, hogy látunk titeket? Vagy talán valaki beteg?
— Nem erről van szó, Galya. Annyi minden összejött, hogy nem tudjuk, hol kezdjük. A hűtő tele van rágcsálókkal, pénz nincs, a mosógép elromlott, a hajszárító leégett, az internetet sem fizettük ki… Szvetlana állandóan ideges. Szóval most egy fillérünk sincs — kezdett el magyarázkodni Szergej.
— Ó, ne nyavalyogj már! Nincs pénz, üres a hűtő… Mintha nem téged hallgatnélek! Te mindig is optimista voltál! Élsz, vagyunk, hála Istennek. Minden más csak apróság. A vendégek eljönnek hozzátok, mert van hová jönni. Mi mindent hozunk magunkkal. Szóval — várjatok minket holnap!
Galina letette a telefont, és néhány perc múlva pénz érkezett Szergej számlájára, amivel kifizethetik a hitelt.
— Ó, megjött a pénz! — mondta Szergej.
— Akkor fizesd ki. Miért várakozol? — szólt közbe Szvetlana.
— Van még egy hír… Holnap Galya és a családja jönnek — mondta halkan Szergej, lehajtott fejjel.
— És te nem tudtál nekik nemet mondani?! Mondtad volna, hogy mi magunk kölcsönzünk, nem jöhetnek most vendégek! Mit fogok nekik adni?! — Szvetlana dühösen kiáltott.
— Próbáltam! Hallottad a beszélgetést. De Galya… ő olyan, mint egy tank. Semmi nem állíthatja meg. Azt mondta, mindent hoz magával.
Másnap, este, egy nagy autó érkezett a Vasziljev ház elé. Belőle szállt ki Galina vidám családja.
— Üdvözöljük a családot! — kiáltotta Galina, miközben kinyitotta a kaput a még nem teljesen rendezett udvarra.
Szvetlana, Szergej és a lányuk, Vírka ott álltak a verandán.
— Helló, Galya. Helló, Igor, — köszöntötte őket Szergej, miközben megölelték egymást.
— Üdvözlünk, — tette hozzá Szvetlana, egy hideg kifejezéssel az arcán.
— Szvetlana, miért vagy ilyen borongós? Gyere, öleljük meg egymást rendesen! — mondta Galina örömmel. — Annyira vártam ezt a találkozót! És szeretném megölelni a gyönyörű unokahúgomat is! Helló, Vírka!
Galina tele volt energiával, és igazi örömmel ölelte át a családot, mintha saját boldogságát adta volna nekik. Igor és a gyerekek is kezet fogtak, majd megölelték Szvetlanát és Vírokát, ami nyilvánvalóan zűrzavart okozott bennük.
Miután üdvözölték egymást, Igor és Galina elkezdtek kipakolni az autóból a csomagokat, táskákat és dobozokat, amelyek alig fértek el a csomagtartóban.
— Itt van a kemping grill, a fiúk gyorsan összerakják. És itt van a hús a saslikhoz, tegnap marináltuk. Van még hal, kolbász, sajt, friss zöldségek és fűszernövények. És ez még nem minden — hoztunk gyümölcsöt, édességeket, sütit, tortákat, teát, kávét. Még az alkoholról sem feledkeztünk meg! — mondta Galina hangosan, miközben részletesen sorolta a csomagok tartalmát, miközben Szergej és Szvetlana csak egymásra néztek.
— De miért hoztatok ennyi mindent? — kérdezte meglepve Szvetlana.
— Semmi baj, sok a vendég, mindent megeszünk! — legyintett Galina, miközben folytatta a pakolást.
Aztán Galina elővett egy gyönyörű babát, amit Vírkának hozott ajándékba.
— Ez neked, kis hercegnőm! — nyújtotta a játékot.
— Köszönöm! — válaszolta a kislány, miközben elbűvölve nézte az ajándékot.
Ekkor egy teherautó hangja hallatszott a kapu előtt.
— Ki lehet ez? — kérdezte Szergej. — Valószínűleg téves cím.
— Nem, minden rendben. Ez hozzátok jön, — mosolygott Igor. — Szergej, gyere, segíts nekem behozni a dobozt!
Miközben a férfiak a dobozt cipelték, Galina odament Szvetlanához.
— Szvetlana, mi most vagyunk először nálatok. Igorral úgy döntöttünk, hogy a házavatóra jó alkalom adni nektek valami hasznos dolgot. Így hát, itt van tőlünk egy új mosógép. Reméljük, hogy sokáig segíteni fog nektek!
— De ti megőrültetek?! Ez egy drága ajándék! Mi inkább megjavítjuk a régit, — mondták meghökkentve a házigazdák.
— A családnak mindent megadunk! Ahogy anyánk mondja: „A családra nem spórolunk!” — mosolygott Galina. Mindig szeretett ajándékokkal kedveskedni. — Szergej, gyere, telepítsük be, amíg a lányok az ételt rendezgetik.
A vendégek családja kíváncsian végignézte a házat, és mindenki nagyon elégedett volt azzal, amit láttak.
— Nagyon jól döntöttetek, hogy házat vettetek! Most már ideje egy kis babát is rendelni Vírkának, — kacsintott Galina.
Amikor mindenki leült az asztalhoz, Szergej őszintén megköszönte a testvérének és férjének:
— Igazán nagy segítség volt ez számunkra. Nem is tudjátok, mennyire jól jött most ez! Köszönöm!
— Én is csatlakozom, — tette hozzá Szvetlana. — Már minden kezemet eldolgoztam, mintha visszamentem volna az időben. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen dolgokat kell újra átélni.
— És ez még nem minden! — mondta Galina ünnepélyesen. — A múlt hónapban volt a születésnapod, ugye?
— Igen, — válaszolta Szvetlana zavarodottan.
— Akkor fogadd el tőlünk ezt az ajándékot — egy vadonatúj hajszárítót, mindenféle tartozékkal. Mostantól te leszel a legszebb a faluban!
— Ó, hihetetlen! Pont most égett ki a régi! — lelkendezett Szvetlana, miközben boldogan vette át az ajándékot.
A hangulat azonnal felmelegedett — és a szavaktól, valamint a kedvességtől.
Az elkövetkező két napot a rokonok nem pazarolták. Mindannyian munkához láttak: kitakarították az udvart, levágták a száraz ágakat, megágyaztak a veteményeskertben. Szergej és Igor nemcsak felújították a régi pergolát, hanem világoskékre is festették. Belső teret is rendeztek, most már volt hol pihenni.
— Most már látjátok, hol tudunk ülni. És a grillezőt is csinálnunk kell, — javasolta Igor.
— Igen, és ilyen segítőkkel bármilyen falat felhúzhatunk! — nevetett Szergej.
Az élet rendeződik. És azt is megtanuljuk, hogy a családot meg kell őrizni. Különösen azt, aki őszintén szeretne mellettünk lenni.