Egy kiságy, ami titkot rejtett
Miután felesége tragikusan meghalt a szülés során, Karl egyedül maradt két ikerlányával, és minden egyes napot küzdelmesen élt meg a munka és a gyermeknevelés között. Építőipari munkásként dolgozott, és gyakran vállalt extra műszakokat, hogy legalább egy dada segítségét megengedhesse magának, aki segít a gyerekek gondozásában.
Sajnos egy napon balesetet szenvedett, és lábát megsérült. Ez a baleset súlyosan megnehezítette a munkavégzését, így a munkaadói végül elbocsátották. Karl hónapokig küzdött a pénzügyi problémákkal, míg végül egy élelmiszerbolt pénztárosi állását sikerült elnyernie.
Az új munkahelyen keresett pénz nem volt elég arra, hogy kényelmes életet biztosítson a családjának, és mindennapjaikat egy nagyon szoros költségvetésből tartották fenn.
Egy nap, mikor Karl éppen otthon volt, meglátogatta őt a szomszédja, Mrs. Jones. Friss süteményeket hozott, és szeretett volna megosztani belőle a szomszédaival. De amikor meglátta, hogy az ikerlányok a kanapén fekszenek, párnákkal körülvéve, mivel Karl nem tudott kiságyat venni nekik, megállt a szíve.
„Olyan drága!” – panaszkodott Karl. „Alig tudok megélni a fizetésemből, nemhogy kiságyat venni.”
„Jaj, ne aggódj!” – mondta Mrs. Jones, miközben megnyugtatóan Karl vállára tette a kezét. „Miért nem próbálsz a bolhapiacon venni egyet? Sok anyuka eladja a kiságyát, miután a gyerekek kinőttek belőle. Talán találsz egyet, ami belefér a költségvetésedbe!”
„De Mrs. Jones…” – kezdte Karl, miközben bizonytalanul nézett rá. „Fogalmam sincs, hogyan működnek ezek a dolgok. Soha nem vásároltam még használt holmit…”
„Ó, szóval ez a gond?” – nevetett fel Mrs. Jones. „Figyelj, Karl. Én veled megyek! Mit szólnál, ha ezen a hétvégén eljönnél velem?”
„Nagyon kedves tőled! Köszönöm!” – válaszolta Karl, miközben meghatódott.
A hétvégén elmentek a bolhapiacra, és Mrs. Jones segítségével Karl végül talált egy kiságyat, amit megvásárolhatott a gyerekeinek. Hazavitte a kiságyat, és elhatározta, hogy először kitisztítja. Először csiszolni kezdte a fát, majd eltávolította a régi párnát. Ekkor egy borítékra bukkant a kiságy alján.
Kíváncsian megnézte a borítékot, és azon tűnődött, vajon az előző tulajdonosé lehetett. Úgy döntött, hogy kinyitja, és elolvassa, ami benne van. A levél tartalma meglepte őt:
„Ha ezt olvasod, örülök, hogy megvetted ezt a kiságyat. Remélem, segíteni fog a gyermekeidnek a jó alvásban. Mert mi lehetne nagyobb öröm egy szülő számára, mint látni, hogy gyermekeik békésen pihennek? Azonban a jó hír az, hogy a Station Roadon egy meglepetés vár rád. A 93-as szám alatt találod meg.”
Karl elámult, de egyben kíváncsi is lett. Másnap, mint mindig, a szomszédjára, Sharonra bízta a gyerekeket, és elindult a címre.
Amikor odaért, egy elhagyatott régi ház előtt találta magát. Azt gondolta, hogy a levélben említett „háza alatt” szó szerint azt jelenti, hogy „a föld alatt”, ezért elkezdett ásni a hátsó udvarban.
Karl napokig dolgozott, hogy felássa a hatalmas udvart, de semmit nem talált. Még az egész előkert felásásával is végezett, de nem bukkant semmire.
Egy nap, miközben az élelmiszerboltban dolgozott, újabb cetlit talált a pénztáros fiókjában, ahol a számlákat tartotta. Ugyanazzal a kézírással volt, mint az előző levél.
„Az ásás nem vezet célra” – állt ezen a cetlin. „Amit keresel, az a ház alatt van. Menj a nappaliba, és nézd meg a szőnyeg alatt.”
„Ezúttal biztosan megéri!” – motyogta Karl, miközben a zsebébe tette a cetlit. Másnap visszament a régi házba, és ekkor meglepetten fedezte fel, hogy a szőnyeg alatt egy titkos rejtekhely van.
„Jézusom! Szóval igaz volt?” – gondolta, miközben kihúzta a rejtekhely reteszét, és egy dobozt talált. Amikor kinyitotta a dobozt, egy köteg pénzt talált benne – összesen 50 ezer dollárt! De ez még nem volt minden. Volt egy cetli is, amit elolvasott:
„Ezt a pénzt az unokámnak gyűjtöttem össze, aki csupán három napig élt. Az volt az álmom, hogy sok mindent veszek neki ebből a pénzből… Remélem, hogy segíteni fog a gyermekeidnek.”
„Ó, Istenem! Mennyire szörnyű! Kié lehetett a kiságy?” – tűnődött Karl, miközben próbálta feldolgozni a történteket.
Karl úgy döntött, hogy megosztja felfedezését Mrs. Jones-szal, hiszen ő segítette őt eljutni a pénzig. De amikor másnap elment hozzá, valami furcsát vett észre. Az ajtaján egy cetli volt.
„Ez az új címem, Karl. Elköltözöm, de továbbra is a te boltodból fogok vásárolni. Remélem, egyszer benézel hozzám, hogy élvezd a finom süteményeimet! – Mrs. Jones.”
Karl sírva fakadt, amikor elolvasta Mrs. Jones üzenetét. Rájött, hogy végig ő segítette őt. A kézírása mindent elárult. Ugyanaz volt, mint az a levél, amit a boltban talált. Mrs. Jones volt az, aki titokban segített neki.
Karl gyorsan elment Mrs. Jones új címére, és mikor kinyitotta az ajtót, könnyes szemmel megölelte. „Miért nem mondta el, hogy ön volt, aki segít nekünk? Maga egy angyal, Mrs. Jones!”
„Csak segíteni akartam anélkül, hogy megbántottam volna a méltóságodat, Karl” – mondta, miközben megveregette a férfi vállát. „Tudtam, hogy ha felajánlom a pénzt, sosem fogadod el. Így kellett tennem…”
„Hogyan köszönjem meg, Mrs. Jones?” – kiáltott fel Karl. „Miután elolvastam a levelét az unokája elvesztéséről, arra gondoltam, milyen nehéz lehetett önnek. Ezért szeretnék valamit javasolni önnek… Szeretne a lányaim nagymamája lenni? Őszintén remélem, hogy nem mond nemet…”
Mrs. Jones szemei könnybe lábadtak. „Ó, ne nézzenek oda! Megríkattál! Gondolod, hogy valaha is visszautasítanék egy ilyen ajánlatot? Nagyon szívesen, édesem. Szeretnék…”
Karl új, nagy házat vásárolt, és meghívta Mrs. Jonest, hogy költözzön hozzájuk. Az idős hölgy elfogadta az ajánlatot, eladta a régi otthonát, és szeretetteljes nagymamája lett Karl ikreinek, így boldog családjuk végre teljes lett.
Ez a történet azt tanítja, hogy nem mindig kell szó szerint segíteni valakinek ahhoz, hogy segítsünk, mert sokszor az alázatos, diszkrét segítség a leghatékonyabb. Mrs. Jones tudta, hogy Karl nem fogadná el a pénzt egyenesen, ezért olyan módot választott, ami segített neki, de nem sértette meg a méltóságát.