Marina épp palacsintát sütött a konyhában, amikor kopogást hallott. Az ajtóban ott állt az anyósa, Raisza Nyikolajevna – arca kifejezéstelen, szeme hideg, mint a jég.
– Nem véletlenül jöttem – mondta határozottan, miközben belépett a lakásba anélkül, hogy megvárta volna a meghívást. – Fontos ügyben vagyok itt.
– Miről van szó? – kérdezte Marina feszülten, miközben letörölte a kezét a konyharuhában, és próbált nyugodtan mosolyogni.
– Júlia és Oleg az esküvő óta nálam laknak. A lakás szűkös, hárman már nem férünk el kényelmesen. Neked ott áll üresen a nagymamád lakása. Hadd költözzenek oda a fiatalok.
– Nem. Ami történt után… biztosan nem – felelte határozottan Marina, karba tett kézzel.
– De hát mi rosszat tettem én? – csodálkozott őszintén Raisza, mintha fogalma sem lenne, miért utasítják el.
Marina viszont még nagyon is emlékezett. Egy hónapja nagy izgalommal készült Júlia esküvőjére. Sokáig töprengett, mit ajándékozzanak, hiszen korábban szinte baráti kapcsolat fűzte a sógornőjéhez. Meg volt róla győződve, hogy őket a meghívottak között az elsők között említik majd. Pláne úgy, hogy Júlia kölcsönkért tőlük ötvenezer rubelt a lakodalomra.
– Mi van, ha végül meg se hívnak minket? – jegyezte meg gúnyosan akkor a férje, Alexej.
– Ne butáskodj! A testvére vagy – hogy ne hívnának meg? – válaszolta Marina, még mindig bizakodva.
Elővette a legszebb ruháját és cipőjét. Várt. De ahogy közeledett a nagy nap, meghívó továbbra sem érkezett. Sem Júliától, sem Raiszától. Három nappal az esküvő előtt Marina fájó szívvel belátta: egyszerűen kihúzták őket a listáról.
A könnyek hangtalanul folytak le az arcán, miközben visszatette a ruhát a szekrénybe. Alexej közömbösen csak annyit mondott: – Legalább lesz időm pihenni a hétvégén.
Pár nappal az esküvő után Raisza bejelentkezés nélkül hívta fel, hogy beugrik. Marina úgy döntött, most kérdezi meg nyíltan:
– Miért nem hívtatok meg bennünket?
– Hát… csak a fiatalabbakat hívtuk – magyarázkodott bizonytalanul az anyósa. – Ti már túl vagytok a harmincon…
Marina már-már elhitte ezt a kifogást. De nem sokkal később, amikor véletlenül összefutott Raisza egyik idős rokonával a boltban, az meglepődve kérdezte:
– Ti miért nem voltatok ott? Ott volt még a nagybácsiék is, meg a távoli unokatestvérek!
Marina szégyent érzett – nem magáért, hanem azok miatt, akiknek a családját kellett volna képviselniük.
Otthon mindent elmesélt Alexejnek. A férfi ekkor javasolta, hogy hívják fel az anyját, és kérjenek egyenes választ.
– Raisza Nyikolajevna, mondja meg őszintén – miért hagytak ki minket az esküvőről? – kérdezte Marina higgadtan. – Beszéltem a testvérével, pontosan felsorolta, kik voltak jelen.
– Júliával úgy döntöttünk, hogy csak azokat hívjuk meg, akik „hasznosak” lehetnek – válaszolta a nő rezzenéstelen arccal. – Akiktől számíthatunk valamire. Ajándékra, kapcsolatra, segítségre.
– És az az ötvenezer, amit Júlia tőlünk kért? Az nem számít?
– Azt vissza is kérhettétek volna. Ajándéknak nem számít – felelte közönyösen Raisza.
Marina nem hitt a fülének. Ezek szerint számukra semmit sem érnek.
Eltelt két hét. Raisza újra megjelent – ismét hívatlanul, ismét bocsánatkérés nélkül.
– A lakásod úgyis üresen áll, mi meg nyomorgunk – kezdte mézes-mázosan.
– Az a lakás nem a maguké. És ha áll is, az az én dolgom. Nem kell eltartani – vágta rá Marina ridegen.
– Miért vagy ilyen haragos? Végül is család vagyunk.
– Család? Csak akkor vagyunk azok, amikor kényelmetlenséget jelentünk nektek? Előtte csak útban voltunk – felelte Marina, hangjában elfojtott düh.
– De hát mit tettünk mi neked?
– Tényleg nem értik? Megaláztak minket, figyelmen kívül hagytak, aztán most a kulcsot követelik. Még csak a pénzt sem fizették vissza!
– Ha nem adod oda, többé nem is látsz minket – vetette oda durván Raisza.
Marinánál elszakadt a cérna. Megragadott egy poharat, és a benne lévő vizet egyenesen az anyósa arcába öntötte.
– Alexej! Hát te nem mondasz semmit?! – visított Raisza, miközben dühösen törölgette magát.
– Akit meghívtatok, most az segítsen rajtatok – mondta Alexej higgadtan.
Raisza Nyikolajevna válasz nélkül kiviharzott, és becsapta maga mögött az ajtót.