Egy élet együtt, és mégis egy váratlan csapás mindent szétrombolt…
A meleg lakásban Thesszaloniki belvárosában, Eleni a nagy ablak előtt ült, és figyelte, ahogy a hideg őszi eső zuhog. Kint a víz áztatott mindent, míg a szívében viharos emlékek rohamozták meg a lelkét. Kezében szorongatta a táskáját, és minden egyes pillanat, ami örökre megváltoztatta az életét, elvonult előtte – azon a napon, amikor megismerte férjét, Spyrust.
Az a nap viharos volt. Az ég mintha szét akart volna szakadni, és minden elborította a káosz. Az eső úgy zuhogott, hogy az ernyők kifordultak. Eleni, teljesen elázva, futott, hogy elérje a buszt, miközben átkozta a zord időjárást. Aztán egyszer csak, egy ernyő védte meg, és mögötte ott volt egy meleg mosoly. Spyrus kedves pillantása megállította Eleni szívét. Beszélgettek, ugyanarra a megállóra szálltak le, és attól kezdve életük egy örök viharba sodródott. Hat hónap múlva összeházasodtak, örökké együtt akarták élni életüket.
Harmincöt év boldogságot és fájdalmat osztottak meg, felépítve a saját kis világukat. Nem vállaltak gyerekeket – Eleni félt, hogy egy kisbaba elragadja tőlük azt a tüzet, ami örökké lángolt közöttük. Azt akarta, hogy a kapcsolatuk csak az övék legyen, és Spyrus úgy tűnt, egyetértett vele. Utaztak, éjszakai sétákra indultak, nevettek a mindennapi dolgokon. Az otthonuk tele volt melegséggel, és életük boldogsággal. Aztán egy napon… minden összeomlott.
A reggel úgy indult, mint mindig: a kávé illata, az újság zaja, egy nyugodt beszélgetés. Aztán Spyrus hirtelen elhallgatott, és tekintete elnehezült. Ránézett Elenire, mintha a szavak nehezen jöttek volna ki a száján, és azt mondta:
– Már nem szeretlek, Eleni. Elmegyek.
A szavak úgy csapódtak hozzá, mint egy villámcsapás. Eleni megfagyott, képtelen volt elhinni. A szoba szinte megpörögni kezdett, a levegő elviselhetetlenül sűrűvé vált. Hogyan? Miért? Miután ennyi évet töltöttek együtt? Az ő tekintetében próbált valamilyen jelet találni, de csak ürességet érzett.
– Hogyan történhetett ez, Spyrus? – suttogta, de ő nem válaszolt. Csak összepakolta a bőröndjét, elhajított egy „bocsánatot” és elment, ott hagyva őt, hogy a közös történetük darabjainál maradjon.
Eleni nem tudott levegőt venni. A szíve összetört a fájdalomtól, a gondolatai összekeveredtek. Felkapott egy kabátot, és kiment az esőbe, nem törődve a hideggel. Talált egy padot a közeli parkban, és ott összeomlott. Könnyei folytak, elnyomva a város zaját. Olyan hangosan sírt, hogy az arra járók megfordultak, de nem érdekelte. Minden, ami eddig összetartotta az életét, most egy pillanat alatt szétesett.
– Fájdalmat érzel? Segíthetek? – egy idős nő rángatta ki a fájdalom tengeréből. Egy idegen, egy régi kendőbe burkolt asszony nézte őt aggodalommal.
Eleni nem ismerte, de a fájdalom szorította a torkát, és nem tudott hallgatni. A szavak maguktól jöttek: a szerelemről, a boldogságról, az évek boldog pillanatairól, és a csalódásról, ami összetörte a lelkét. Az idős nő hallgatta, majd csendesen ezt mondta:
– Talán valami hiányzott neki? Nem vállaltatok gyereket, féltetek, hogy elhalványul a szerelem. De a nehézségek összekötik az embereket. Talán elfáradt a hiánytól, és elment. Ne add fel, talán visszatér.
Eleni elgondolkodott. Mi van, ha az idős nőnek igaza van? Mi van, ha az a döntésük, hogy csak egymásnak élnek, volt a csapda? Megköszönte a nőnek, és elváltak. Az eső már elállt, és Eleni lassan hazafelé indult, nem tudva, mit várhat még.
Az épület bejáratánál meglepetés várta. A lépcsőkön Spyrus ült. A bőröndje mellette volt, a szemében egy tengernyi fájdalom.
– Nem tudok elmenni, Eleni, – mondta megtört hangon. – Nem bírom nélküled az életet.
Könnyei újra megindultak, de most valami más volt. Odament hozzá, a szíve olyan gyorsan vert, hogy semmi mást nem hallott.
– Szeretlek, Spyrus. Mindig is szerettem, – suttogta, miközben annyira szorosan ölelte, mintha attól félt volna, hogy elillan.
Ott álltak a lámpa alatt, és az eső végre letisztította fájdalmukat, csak a remény maradt. Ez volna a lehetőségük egy új kezdethez? Vagy a sors csak egy újabb napot adott nekik, hogy búcsút vegyenek egymástól?