A főnököm egyik napról a másikra kirúgott – másnap reggel a felesége keresett meg, és amit elmondott, mindent felforgatott bennem
Mindig is megbízható, elkötelezett dolgozónak tartottam magam. Hűséges voltam a céghez, keményen dolgoztam, és azt hittem, Greg, a főnököm, értékeli az igyekezetemet.
Greg szigorú ember volt, de igazságos. Sosem volt az a típus, aki barátkozik, de ha valamit mondtam, meghallgatott. Tiszteltem őt, és sokáig úgy tűnt, ő is tisztel engem.
Több évig dolgoztam nála, rengeteg túlórát vállaltam, hogy bebizonyítsam: számíthat rám. Úgy éreztem, helyem van ebben a csapatban.
Aztán egy szürke hétköznap délután Greg behívatott az irodájába. Semmi előjel, semmi szokatlan – azt hittem, egy átlagos heti egyeztetés következik.
Aztán kimondta azt a néhány mondatot, ami fenekestül felforgatta az életem.
– Lena… sajnálom, de el kell bocsátanunk.
Nem nézett rám, mintha már rég eldöntötte volna, de szégyellte kimondani.
– Tessék? – suttogtam, teljesen értetlenül. – Miért?
– Nincs többé keret a pozíciódra – mondta gyorsan, kerülve a tekintetemet. – Semmi személyes, csak üzleti döntés. Megkapod a végkielégítést, a HR részleg mindent elmagyaráz.
Próbáltam megérteni, amit hallok. Néhány nappal korábban még dicsért a munkámért. Épp most zártam le egy fontos projektet. Minden visszajelzésem pozitív volt. És most… egyik pillanatról a másikra elvágnak?
– Biztos vagy benne? – kérdeztem, hangomban kétségbeesés. – Annyit tettem ezért a cégért. Mi történt?
Greg kínosan fészkelődött.
– Nem az én döntésem volt – szabadkozott. – Fentről jött. Én csak végrehajtom.
Összepakoltam a dolgaimat, miközben belül darabokra hullottam. Próbáltam nem sírni az iroda folyosóján. Nem akartam gyengének tűnni. De az árulás érzése mindent áthatott. Nemcsak a munkámat vesztettem el, hanem a bizalmamat is.
Másnap reggel egy ismerős, mégis szokatlan név jelent meg a telefonom kijelzőjén: Sarah. Greg felesége.
„Találkoznunk kell. Fontos, hogy tudd az igazat.”
Mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakon. Évek óta nem beszéltünk. Fogalmam sem volt, honnan van meg a számom. Miért pont most keres?
Kételyekkel telve, de valamiért úgy éreztem, mennem kell. Talán van valami, amit nem tudok – és amit tudnom kell.
Egy csendes, belvárosi kávézóban találkoztunk. Sarah már ott ült, összekulcsolt kézzel, feszülten. Idősebbnek, kimerültebbnek tűnt, mint amilyennek emlékeztem rá, de a tekintete… abban valami eltökéltség égett.
– Köszönöm, hogy eljöttél – kezdte csendesen. – Tudom, hogy furcsa, de muszáj volt beszélnem veled.
Csak bólintottam. Nem tudtam, mit gondoljak.
– Mi történt, Sarah?
Egy pillanatig az ablakon át bámulta az utcát, majd visszafordult.
– Greg nem azért rúgott ki, mert megszorítások vannak – mondta végül. – Ez csak egy hazugság volt.
A szívem nagyot dobbant. Felkaptam a fejem.
– Tessék? De hát azt mondta, hogy nincs már forrás a munkámra.
– Nem erről van szó – csóválta a fejét. – Miattam bocsátott el téged.
Kerekre tágult szemekkel néztem rá.
– Miattad? Nem értelek.
Kínosan felsóhajtott.
– A házasságunk romokban van – vallotta be. – Régóta csak veszekedünk. És Greg… volt valakije. Volt egy viszonya.
Megdermedtem.
– Megcsalt téged?
Bólintott.
– Igen. De nem akárkivel… veled.
A világ megállt körülöttem.
– Mi? Ez… ez nem igaz! Én… én soha…
– Tudom – szakított félbe halkan. – De ő ezt hitte. Meg volt győződve róla, hogy vonzódik hozzád. Beszállt a fejébe, megszállott lett. Hónapok óta nem tudott másra gondolni. Ezért lett távolságtartó. Ezért kerülte veled a beszélgetéseket. Próbált megszabadulni az érzéseitől. De nem ment.
A kezem remegett az asztalon.
– Az utolsó este… amikor elbocsátott… veszekedtünk – folytatta Sarah. – Kiderült minden. Bevallotta, hogy… odavan érted. Én választás elé állítottam. Mondtam neki, hogy vagy én, vagy te. És ő másnap kirúgott.
Szavak nélkül ültem ott. Mintha valaki kihúzta volna alólam a talajt.
– Nagyon sajnálom, Lena – mondta könnyes szemmel. – Tudom, hogy ártatlan vagy. Nem érdemelted meg. Csak azt akartam, hogy tudd az igazat.
Próbáltam megszólalni, de csak egy suttogás hagyta el a szám:
– Nem tudom, mit mondjak…
Sarah gyengéden megfogta a kezem.
– Nem kérek bocsánatot Greg helyett. De neked tudnod kellett, hogy nem te vagy a hibás.
Lassan bólintottam. Az agyam még mindig nem fogta fel a hallottakat.
– Köszönöm, hogy elmondtad. Legalább már tisztán látok.
Sarah halványan elmosolyodott.
– Vigyázz magadra, Lena. Remélem, túljutsz ezen, és újra megtalálod magad.
Amikor kiléptem a kávézóból, úgy éreztem, mintha egy hatalmas súlyt cipelnék a vállamon.
Gregbe vetett hitem, a munkám, az önbizalmam – minden összeomlott.
De legalább most már tudtam, mi történt valójában.
És bár a fájdalom égetett, az igazság lett az első lépés ahhoz, hogy végre új életet kezdjek. Egy olyat, ahol többé nem kell árnyékban élnem.