Az anyósa a halála előtt olyan ajándékot hagyott rá, ami megváltoztatta az egész életét
Marianna lehorgasztotta a fejét, miközben kilépett a közjegyző irodájából. A szíve nehéz volt, de nem a veszteségtől – azt már rég megszokta. Tudta, hogy ha az elhunyt anyósa hagyott is valamit az unokájának, az exférje, Ádám, azt is könyörtelenül megszerzi.
Ádám már egy másik nő mellett élt, mintha az előző élete – Mariannával és a kisfiukkal – soha nem is létezett volna. A közös lakás hitelének teljes terhét most Marianna cipelte. Ádám ügyesen „kimentette” magát belőle, otthagyva neki a számlákat és az elérhetetlen nyugalmat.
A lakás, amit egykor szerelmes álmaik otthonának képzeltek el, most Ádám és új párja fészke lett. Mariannát pedig fenyegetéssel, zsarolással és a gyerek biztonságával manipulálva kényszerítették, hogy elhagyja.
Ő már nem volt naiv. Két év házasság alatt túl sokat látott. Csak egy ember állt mellette – Ilona néni, Ádám édesanyja.
– Lányom, nem ezt érdemelted. Miért kötötted az életed egy ilyen emberhez? – sóhajtozott gyakran az idős asszony, amikor kettesben maradtak.
Ilona néni sosem bízott teljesen a fiában. És ezt nem is titkolta Marianna előtt. De Ádám már átvette a családi vállalkozás irányítását, kiszorítva még az anyját is. Csakhogy volt valami, amit Ilona sosem engedett el: nem írta át a szőnyegműhelyt Ádám nevére. Ez volt az ő utolsó védelmi vonala.
Egy este Marianna véletlenül fültanúja lett egy feszült beszélgetésüknek.
– Anya, te nem is bízol bennem? Már rég én viszem az egészet, akkor minek ez a formaiság?
– Mert te túl sokat gondolsz magadról, és túl keveset másokról, fiam. Ez az én biztosítékom a jövőmre. Ha már nem leszek, akkor csinálj vele, amit akarsz.
Bár a műhely inkább kis családi üzlet volt, mint komoly vállalat, egyedülálló volt a környéken. Kézzel készített és restaurált szőnyegek – különleges mesterség, amit Ilona szenvedéllyel vitt.
Ádám azonban csak a pénzt látta benne.
És amikor a végrendeletet felolvasták, Marianna arca elfehéredett.
– Az ingatlanok, a műhely és az összes vagyon Ádámra száll – közölte a közjegyző.
Ádám diadalmasan vigyorgott.
– Hát persze. Mégis mit hittél, Mariannácska? Hogy kapsz valamit? Inkább gondolkodj azon, miből fogod fizetni azt a lakáshitelt!
Nevettek. Marianna csak ült, szótlanul. Aztán a közjegyző halk hangon hozzátette:
– Az elhunyt külön levelet hagyott önnek.
Ádám újra felkacagott.
– Na, most jön a dráma! Készülj, sírás lesz!
De Marianna nem szólt semmit. Csak bólintott, elvette a borítékot, és később, egyedül a váróban, kinyitotta.
„Drága lányom, ne add fel! Titokban mindent elrendeztem. A közjegyző átad neked egy borítékot: benne vannak a lakáshitel kifizetését igazoló dokumentumok. A bíróságon ez lesz a kulcs, hogy a lakást rád írják. Ne élj ott tovább – nem lenne biztonságos. Van egy másik hely számodra. Egy kisvárosban, ahol a fiatalkori szerelmem él. A kapcsolatunkat sosem szakítottuk meg. Ő segített, hogy vegyek neked és az unokámnak egy új lakást és egy műhelyt, ahol folytathatod a szőnyegkészítést. Az ingatlan már a te neveden van. A borítékban pénz is van: elegendő, hogy új életet kezdj. És ha egyszer újra szerelemre vágysz – válassz olyan embert, aki méltó hozzád. Ádám… ő pontosan olyan lett, mint az apja. De te más vagy. Erős vagy, Marianna. Indulj, és soha ne nézz vissza.”
Marianna sírva fakadt. De ezek már nem a fájdalom könnyei voltak – hanem a reményé.
Pár héttel később egy kis ház udvarán állt, karján a kisfiával. A férfi, aki fogadta, Ilona néni régi szerelme volt – melegszívű, nyugodt, udvarias ember.
– Üdvözöllek, Marianna. Gyere, pihenjetek le. A húgom, Vera, holnap jön, segít majd a kicsivel. Egész életében gyerekekkel dolgozott – imádni fogja a fiad.
Vera valóban csodálatos volt. Már az első napon ragaszkodott a kisfiúhoz.
– Micsoda kis angyal! Ne aggódj semmiért, Mariannácska, én mindenben segítek – mondta mosolyogva.
Marianna először érezte, hogy szeretik. Hogy nem kell egyedül küzdenie.
Pál, Ilona szerelme, segített neki elindítani a műhelyt. A pénz egy részét, amit a borítékban talált, befektette az új vállalkozásba. Hirdettek, bővítettek, anyagot rendeltek. Hamar elterjedt a híre, milyen kiváló munkát végeznek.
És minden reggel ugyanaz a taxis várta a ház előtt: Sándor.
– Ingyen viszlek, ne is próbálj fizetni – mondta mindig mosolyogva.
Marianna eleinte zavarban volt. De Pál csak nevetett:
– Vigyázz, Marianna, ez a taxis fiú teljesen beléd van zúgva!
– Ugyan már! – nevetett ő is zavartan. – Ráadásul válóper előtt állok.
De az élet haladt tovább. A vállalkozás virágzott. A lakást titokban tartotta – nem akarta, hogy Ádám megtudja, hol él. A válás időpontját végre kitűzték.
– Menj el, és mutasd meg neki, ki lett belőled! – biztatta Vera. – Ne feledd, fej föl, szív előre!
Pál is vele tartott, hogy jogi segítséget nyújtson. Sándor vezette az autót – természetesen ingyen, ahogy mindig.
Marianna a bíróságra érve más ember volt. Magabiztos, elegáns, nyugodt. Ádám szinte meg sem ismerte. A mellette ülő barátnője meg is jegyezte:
– Nahát, ki ez a nő? Biztos, hogy a te exed?
Ádám feszülten figyelte, ahogy Marianna papírokat nyújt át a bírónak. Látta, hogy az ügyvédje bólogat. És ekkor rájött: valamit nagyon elszámolt.
– Ez nem lehet! – pattant fel hirtelen. – Ez a lakás az enyém!
De már késő volt. A biztonságiak kivezették.
Pár nappal később, Ádám próbált kapcsolatot találni a konkurenciának vélt új műhellyel, hogy üzletet ajánljon. Bejelentkezett, tárgyalást kért. Azt hitte, megmentheti magát.
Belépett az irodába… és lefagyott.
Az íróasztal mögött Marianna ült. Mellette Sándor állt, szótlanul, figyelő tekintettel.
– Te…?
– Igen – felelte Marianna higgadtan. – Ha üzleti ügyben jöttél, beszéljünk. Ha más miatt – az ajtó ott van.
Ádám csak hebegni tudott. Marianna szinte megsajnálta – de csak egy pillanatra. Aztán újra ránézett Sándorra. És tudta: ő már egy másik életben él.
Egy jobbikban.